Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-101

110 101. országos ülés 1902 menyeknek a kimondása, a rendkívüli enyhitő körülményeknek a kimondását is az esküdteknek tartja fenn, Ezt csak azért említem fel, hogy ráutaljak arra, hogy nálunk is jobban kellene respektálni ezt a rendszert és t. képviselőtársaim kezdeményezési jogukkal nagyon hozzájárulhatnának ennek az iránynak a megvalósításához, hogy a mikor az állami élet terén visszásságok mutatkoznak, a legczélszerübb azoknak azonnali orvoslása. (Igaz! TJgy van! a szélscibaloldalon.) így vagyunk a feltételes Ítélkezésnek az intézményével is. Ez is régi óhaja a magyar jogászi közvéleménynek. A törvényhozás előtt is ugyanezt az óhajt fejezték ki számtalanszor a felszólaló képviselők. Az a meggyőződés hatott át mindnyájunkat, hogy ez az intézmény be fog válni, be fog válni azért is, mert ennek nálunk történelmi múltja is van. Es a mikor én itt olvastam, hogy Erancziaországban meg akarják honosítani a dorgálást, mint büntetést, akkor eszembe jut, hogy a feltételes ítéleteknek a kategóriájába némileg besorolható dorgálás, valamint a bíróság előtt való megjelenésnek, mint büntetésnek a megállapítása Magyarországon, a mint ezt történelmi emlékeink mutatják, hosszú időn át életben volt. Sőt — méltóztassék megengedni a miniszter urnak, nem szoktam a saját személyemről beszélni — de, jól emlékszem rá, 1878-ban, a gyöngyösi járásbíróságnál — és ezeket az iratokat ki fogom keresni — magam is hoztam oly ítéletet, a melynél fogva egy kis suhanczot, a ki csekély értékű tárgyak lopásával volt vádolva — minthogy akkor nem vétség és bűntett, hanem az osztrák törvények szerint csak kihágás és bűntett volt — és akkor én rám, mint a ki auscultansként voltam alkalmazva a járásbíróságnál, bízták a kihágások feletti bíráskodást. Emlékszem, hogy dorgálásra ítéltem akkor azt a kis sukanczot, a ki a lopás miatt állott ott. Hiába beszél tehát a jogtudósoknak az a része, a mely most állást foglal a feltételes ítélet ellen, ezen intézmény ellen, a melyre nézve a statisztika most már fényes bizonyítékokat mutat fel abban a tekintetben, hogy mennyire alkalmas ez az intézmény az erkölcsi javitásra, a kriminális mérlegnek helyes irányba való terelésére s mennyire alkalmas ez a rettenetcsen nagy mérveket öltő visszaesési állapot megszüntetésére. Nagyon kérem az igen t. miniszter urat, ne hagyja magát eltántorítani azon, különösen az utóbbi időkben erős tápot nyerő irányzat által, a mely oda törekszik, hogy az ujabb legiszlácziónál nálunk a feltételes ítéletek meghonosítását kizárja és kiküszöbölje. A t. miniszter ur is bizonyára figyelemmel kisérte azt, hogy az utóbbi időben egész apostolokként jelennek meg egyes jogtudósok, — a kiknek szakképzettségét egyébként én legkevésbbé vonom kétségbe — hogy állást foglaljanak a feltételes ítélet ellen, Nagyon kérem a miniszter urat, április 26-án, szombaton. maradjon meg ezekkel szemben erősen és szilárdan azon elhatározása mellett, hogy ezt az intézményt, még pedig minél tágabb körben létesítse. Itt van két példa, a melyeket most szereztem be. Tudom, hogy a t. miniszter urnak is rendelkezésére áll e tekintetben az anyag, de felhozom ezeket a példákat, hogy híveket szerezzek ennek az intézménynek a házban is, mert nagyon jól tudom, hogy ha egyszer a másik iránynak igen tetszetős jelszavai fel fognak itt bukkanni, akkor a törvényhozás tagjai között is akadnak olyanok, a kik ezen szirén-hangokra hajlani fognak. Ott van Belgium, a melyre nézve felhozom az 1888-iki májusi törvény alapján a belga igazságügyminiszternek az 1895-ik évről j szóló jelentését. Azért kellett ezt az évet vennem, | mert akkor már a közbeeső idő letelt, a melyben az illetőt megfigyelik. Ez évben a rendőrileg elitéltek között 25%, az u. n. condamnation correctionell között 30°/

0 Ítéltetett el föltételesen. A megállapított visszaesők száma valamennyi feltételesen elitéltnek 4

1

/2°/o-át teszi ki, holott az általános visszaesés a statisztika eredményei szerint 50°/

0-nál többet mutat fel; a letartóztató intézetek statisztikája meg azt mutatja, hogy a letartóztatottak közül 70°/o-nál több volt már korábban büntetve. Ott van Anglia hasonló kedvező számokkal. Angliában és Walesben 1899-ben 51.879 ember szabadult a büntetéstől, 4785-ön alkalmaztatott a feltételes elitélésre vonatkozó 1877. évi törvény és 46.019-en alkalmaztatott az 1879-iki hasonló törvény. Azt látjuk tehát, hogy ott ezen intézmény behozatalának az az eredménye, hogy 15 év alatt a letartóztatottak száma 30.000-ről 18.000-re szállt le; némely letartóztató intézetek pedig az ottani hivatalos jelentések szerint egészen üresek. Méltóztassanak már most összehasonlítani ezzel a mi folytonosan fokozódó statisztikánkat, különösen a rövid tartamú szabadságvesztésbüntetésekre vonatkozólag, — pedig ezeknek kiküszöbölése a főczél •— és akkor méltóztatnak látni, mennyire kedvezőtlenebb nálunk a helyzet. Ugyancsak nagy eredménynyel alkalmazzák Angliában azt a törvényt is, a mely 1902. január elsején, tehát csak néhány hónapja lépett életbe. Ez pedig nagyon érdekes törvény, a mely azt rendeli, hogy a sommás hatáskörrel biró bíróság a gyermeket, vagy azt az ifjúkori bűnöst ne dobja mindjárt a javítóintézetbe, hanem bízza valamely arra alkalmas személy felügyeletére, a helyett, hogy fogházba vetné, mint a hogy az nálunk történik, a hol, a mint tudni méltóztatnak, az ifjúkori bűnös a fogházba kerülvén, azonnal rovott előéletű emberek közé jut, a kik őt a tolvajlásra és egyéb bűnös mesterségekre rövid idő alatt kitanítják és még inkább a bűn karjai közé kergetik. (TJgy van! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Norvégiában már 1894-ben behozták a föltételes elítélés intézményét, daczára annak — és ez nagyon fontos