Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.
Ülésnapok - 1901-101
101. országos ülés 1902 április 26-án, szombaton. 105 hogy a t. miniszter ur ezen nagyobb alkotásának vajúdása közepette talán számot tarthatott volna szerinte bizonyos tilalmi időre a vadászati törvények és szokások értelmében, mert hiszen kétségtelen, hogy azt az alkotást, a melynek világra jöveteléről most szó van, sokáig hordozta a szive alatt és ugy látszik, az, világrajövetele után, a legkedvesebb gyermeke lesz, a melyhez igen meleg, igen élénk kegyelet és érzés fűzi. (Tetszés bal felől.) De a kormányzatnak váltakozó momentumai, a törvényhozásnak kötelességei nagyon természetesen az ilyen Istenbékét nem ismerhetik és ennek tulajdonítsa a t. miniszter ur, hogy azon elismerés mellett is, a melylyel az ő igazságügyminiszteri működése iránt, azt hiszem, minden tárgyilagosan gondolkodó ember van, a bírálat még sem marad el ott, a hol olyan messzemenő és évszázadokra kiható alkotásról van szó, mint a milyen a polgári perrendtartás és a szóbeliség behozatala. Hiszen igy is ritka államférfiunak adatott meg, hogy saját gondolatait, eszméit és irányait maga alkothassa meg ugy, a mint a t. miniszter urnái látjuk, a kinek helyzete még annyiban is kedvező, hogy ezen ujabb alkotásának előzményeivel megnyerhette a magyar nemzetnek hajlandóságát, az igazságszolgáltatási tényezőknek képességeit pedig, a mint méltóztatik tudni, a sommás eljárással úgyszólván előzetesen kipróbálhatta és annál biztosabban építheti most fel a közvetlenség és szóbeliségnek az egész nemzet, különösen a jogászközönség által annyi évtized óta óhajtott nagy instituczióját a polgári perrendtartás kei étén belül is. (Ugy van! ügy van! a szélsobaloldalon.) Ez a párt, melyhez szerencsém van tartozni, a mint méltóztatik tudni, egyenesen programmjába foglalta a szóbeliség és közvetlenség behozatalát. Mert hiszen az igazság tárgyilagosabb kiderítésének a lehetősége a szóbeliségnek is alapvető eleme és mert ezáltal a. nép részére könnyebben hozzáférhetővé tevén a jogszolgáltatást, azt egyszersmind olcsóbbá is teheti és olyképen alkothatja meg, hogy az eddig már egész az unottságig, egész a ferdeségig, a visszásság minden jele mellett még fennálló írásbeliség kiküszöbölésével most már az igazságnak élő szava mellett alkothatja meg a polgári perrendtartást. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) De én ugy vélem, hogy ha ilyen alkotással előáll az igazságügyi kormány, akkor neki is érdekében áll, hogy lehetőleg a jogszolgáltatásnak minden tényezőjét, e tényezőknek minden lelkesedését, egész szívverését megszerezze alkotása életbeléptetésének czéljára; és igy, azt hiszem, ha a t. miniszter ur ezen tényezőkkel szemben, a melyekre ő közvetlen ingerencziát gyakorol, felállítja azon követelményeket, a melyek szükségesek, hogy a polgári perrendtartás az egész vonalon prosperáljon, ha felállítja ezen követelményeketa bírósággal szemben is, t. i. hogy a bírák is képzettKÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. VI. KÖTET. ségük, szaktudományuk fejlesztésével, bírói gyakorlatuk czéltudatos megszerzésével képessé tegyék magukat most már nemcsak a sommás eljárásban, hanem az egész vonalon a szóbeliségben való bíráskodásra, akkor helyén van, hogy felállítsa a t. miniszter ur az ő ugyanilyen igényeit egyéb tényezőkkel, tehát az ügyvédi osztálylyal szemben is- (Helyeslés balfelöl.) És felállítja ezeket az igényeit, bizonyára a legerősebb kritikával. Mert kétségtelenül, abban igazat fog nekem adni, azt hiszem, a t. miniszter ur, a szóbeliség behozatalához egy teljesen szakképzett, minden tekintetben kellő színvonalon álló ügyvédség is szükséges épugy, mint ugyanilyen bíróság. Hiszen a t. miniszter urnak jól méltóztatik tudni, hogy a mint az írásbeliség útvesztőjében sokszor az ügyvédi és jogvédői rabulisztika és az alaposságot sokszor pótló felületes, üres frazeológia helyt foglalhat, és valamint az írásbeliség nagy tömkelegébe sokszor bejuthat egy silány ügyvédség is, mert ott sem az ügyfélnek, sem a bíróságnak közvetlen ingerencziája és ellenőrzése nincs meg: ép ugy a szóbeliségnek nagy vonalán és azon nagy nyilvánosság mellett is, melyet a szóbeliség képvisel, egy erős, szellemileg magas nívón álló, a jogtalansággal szembeszállni s az igazságért a bíróság előtt helyt állani is képes, jogi felfogását szavakba foglalni is tudó ügyvédség is kell, a melyre egy franczia jogász, Léonville, egyszer azt mondta, hogy: ha az ügyvéd helyt akar állani hivatásában, akkor a félelemnek sohasem szabad szivébe férkőznie. (Tetszés balfelöl.) A szóbeliség élő világában nyilatkozik meg tehát az ilyen ügyvédség, és helyes, ha a t. miniszter ur ilyen igénynyel lép fel az ügyvédséggel szemben is. De ha ilyen igényeket támaszt az ügyvédi osztály és a bíróság színvonala iránt, akkor mind a két osztálylyal szemben ezen osztályok egyéb igényei tekintetében is igazságos mérleget és mértéket kell alkalmaznia. És ha a t. miniszter ur, igen helyesen, gondoskodása tárgyává tette az utóbbi időben azt, hogy ezen bírói osztálynak, a melynek erkölcsileg ily érinthetetlen állást kell betöltenie, fennállását, létét, exisztencziáját erkölcsileg és anyagilag egyaránt biztosítsa, hogy teljesen képessé tegye azon hivatás szolgálatára, a melyre az állam őt odaállítja: akkor legyen szives és alkalmazza ugyanezt a felfogást az ügyvédi osztálylyal szemben is. (Helyeslés. Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Hiszen ha áll az, mint mondják, hogy az utóbbi időkben bizonyos ellenszenves hangulat kezd uralkodóvá lenni a jogvédő osztály irányában, hogy a jogvédő osztály ma talán nem részesül abban az elismerésben, a mely megilletné, ugy azt hiszem, hogy a t. miniszter urat, a ki a jogélet és a jogi adminisztrácziónak központjába van odaállítva, ez a métely, ez a felfogás nem érintheti. A t. miniszter ur igen jól tudja, hogy amily arányban a társadalmi és az államélet körében fogyni 14
