Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-101

100 101. országos ülés 1902 április 2tí-án, szombaton. Mandei Pál: Mindjárt más meggyőződésre jutna. Meggyőződnék arról, hogy Budapesten a kereskedelem egyáltalában nem más, mint magyar. Nem tudok Budapesten egyetlenegy bankot, egyetlen pénzintézetet, egy nevezetes ezéget sem, a hol a könyvek ne magyarul vezettetnének. Egyetlenegyet sem tudok; pedig elárulom, hogy gyakrabban vagyok velük érintkezésben. Simonyi-Semadam Sándor: Hát a Dunagőzhajózási társulat! Mandei Pál: Annak itt önálló üzletvezetősége van, és az magyar. Kérem a t. képviselő urakat, (Halljuk! Halljuk!) miután ugy látom, hogy oly élénk bennük a magyarositási ösztön, a melyet én is érezek, terjeszszék ki figyelmöket oly helyekre, a melyeken nagyon czélszerü lenne a magyarságot terjeszteni, a hol nagy szükség volna rá. Megnevezem pl. az egyes nagy uradalmak kezelését. (Általános, élénlc helyeslés.) Nagyon helyén volna itt a magyarosítás terjesztése. Méltóztassék ezzel foglalkozni és velem parancsolni. Simonyi-Semadam t. képviselő ur beszédével különösen akarok foglalkozni. Nagyon tetszetős az ő beszéde, magával ragadja a hallgatót, a mint engem is magával ragadott. Azt kívánja, ismétlem, hogy törvényeink legyenek magyarok, és azt mondja, hogy azok a régi törvények magyarok voltak és jók voltak, de hozzáteszi, hogy nem kellett az alkalmazásukhoz a csendőrszurony, továbbá hogy 1868-ban tértünk el az előbbi szellemtől, nevezetesen 1868-ban kezdtünk mi is kozmopolita törvényeket hozni. Simonyi-Semadam Sándor: Elég baj! Mandel Pál: Az 1868 előtti időt dicséri a t. képviselő ur. Kérem, legyen szives figyelembe venni, hogy a csendőrség előtt, melyet a t. képviselő ur felemlített, mint a törvények alkalmazásának eszközét, volt nekünk pandúrunk, volt deresünk, volt urasági hajdúnk, (Derültség a jobb- és a baloldalon.) Hát ezek alkalmasabb eszközök voltak arra, hogy a népnek megmagyarázzák a törvényt? (Mozgás a néppárton.) Azok a törvények, a melyeket a pandúrokkal alkalmaztak, a melyeket a hajdúk korbácsával, vagy a deressel alkalmaztak, jobbak voltak a népnek, mint a miket mi alkotunk? Azt hiszem, azt a népet, a mely akkor élt, nem nagyon elégítette ki az a magasztalt régi jog. Nem tudom különben, hogy a t. képviselő ur milyen korszakot gondolt. Azt, a mely 1868 előtt közvetlenül volt ? A provizóriumot ? Az előtt. volt a Bachkorszak. Hát melyik korszakot értette? 1848-at magát? Ha ezt mondta volna, kezet foghatna Bakonyi Samu t. képviselő úrral, és velem is; örömest egyetértenénk ebben a kérdésben. De ha nem 1848-at, hát a pandúr-korszakot, a hajdú-korszakot akarja a népnek visszahozni? Talán nem! Én valószínűleg félreértettem a képviselő urat és szívesen veszem, ha ebből a tévedésemből kivezet. Simonyi-Semadam Sándor: Alaposan félreértett ! Mandel Pál: A t. képviselő ur az én nézetemet beszédéről egy más tételével is megerősítette. Lehet, ebben sincs igazam. De engedje meg, hogy őszintén tehessem meg felszólalására megjegyzéseimet, ugy, a mint értettem, szívesen fogadóin a helyreigazítást. (Halljuk! Halljuk ! a jobb- és a baloldalon.) Nagy n különösnek tartom, hogy egy előkelő, nagyon művelt magyar jogász most, a XX. században, a bizonyítékok szabad mérlegeléséről szólva, ezt korlátozni akarja. Itt azonban, t. képviselő ur, már nem engedünk a 48-ból. (Derültség a jobb- és a baloldalon.) E tekintetben — most már szó szerint idézem szavait — a képviselő ur azt mondja: »Nem járja, hogy a bíró azokat a bizonyítékokat, melyeket a törvény alapján elégséges bizonyítéknak vettem az ügylet megkötésekor, azért, hogy bármely esetben én ezen bizonyítékkal ügyletem feltétlen pozitivségét igazoljam, mondom, nem járja, hogy a biró jogosítva legyen ezen bizonyítékot tetszés szerint mellőzni.« Ismétlem, itt nem tágítunk, itt nincs alku. Mi a bizonyítékok szabad mórlegelését az újkor egyik legnagyobb vívmányának tekintjük. (Helyeslés jobbjelöl.) Nagy haladás ez, a mely biztosítja az igazságszolgáltatás egyedül helyes útját ós ebből egy hajszálnyit nem engedünk. (Helyeslés jobbfelöl.) Hiszen mi az a kötött bizonyíték ? Ez csúfsága minden igazságszolgáltatásnak. Magyarázzuk meg csak a népnek; azt teszi az, hogy az a biró köteles annak a tanúnak vallomását elhinni, és arra alapítani az ítéletét, daczára annak, hogy meg van győződve belsőleg, hogy hamisan vall. A kötött bizonyíték rendszere tette lehetővé a boszorkánypereket. Ez a kötött bizonyíték. Mi szabadelvüséget viszünk kormányzatunk minden ágába; legyen szabad a biró is, (Elénk helyeslés jobbfelöl.) legyen ő felmentve azon igazságtalan teher alól, mely az ő lelkiismeretét eddig nyomta, legyen igazságos a bírói Ítélet és ez csak ugy lehet, ha a bizonyítékok mérlegelése szabad. Krasznay Ferencz: De jó biró is kell majd hozzá! Mandel Pál: Buzáth képviselő ur hivatkozott arra, hogy az ő megyéjében nagyon sok a hamis tanú. Magam is hallottam erről; bizony nehéz hozzá orvosságot találni akár patikában, akár_'inás helyen, mert nevelés kell hozzá. De ha már ki nem irthatjuk ezt a hibát egészen, a bizonyítékok szabad mérlegelése van arra hivatva, hogy ezen a bajon legalább enyhítsen. (Igaz! Ugy van! jobb felöl.) Ha az a biró kiszáll a tárgyalásra, ugy, a mint Simonyi képviselő ur azt igen helyesen proponálta, ha a nép közé megy és közvetlenül érintkezik vele — nem kell ahhoz valami nagy ügyesség, valami kivételes tehetség — minden bírónak meglesz a maga módja, hogy megkülönböztesse a hamis tanút az igazat valló tanutói, és alapítani fogja