Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-82

82. országos ülés 1902 április 3-án, csütörtökön. 81 Valahányszor a minisztérium dicsekedni akar, akkor mindig utalnak ezekre az emberekre, a kiknek az álláspontjuk, életviszonyaik, látkörük sokkal nagyobb, mint a többi iparosé ebben az országban, az iparosságnak legnagyobb részét, zömét és tömegét azonban a kis vidéki iparos képezi, a ki most kétségbeesett küzdelmet folytat a publikumért, de a magyar publikum vevőképességét az igen t. kereskedelemügyi kormány nem mozdítja elő. Hát, t. kormány, s a kereskedelemügyi kormányon levő és azt vezető férfiú, ba ön segiteni és szocziális munkát végezni óhajt és akar, nyúljon hozzá radikális intézkedésekhez, tegyen a kisipar érdekében, a mit tenni tud, mi szives örömmel és készségesen segiteni fogjuk. (Helyeslés a néppárton.) Nyegre Lászlő jegyző: Gróf Zichy Jenő! Gr. Zichy Jenő: T. ház! Nagyon jól esett nekem az utolsó felszólalás, mert az szakszerű volt ebben a budgetvitában. Azon pontnál, a mely az iparfejlesztésről szól, csakugyan kiemelte azon igen lényeges és fontos momentumokat, a melyek az iparfejlesztéshez szükségesek. A midőn ezen beszéddel szemben elismerésemet nyilvánítanám, nem lehet még sem, hogy vissza ne pillantsak azon két beszédre, a melyek előbb elhangzottak. (Halljuk! Halljuk!) A t. két szónok ur, mind báró Perényi Zsigmond t. barátom, mind Pubinek Gyula ur egy bizonyos tekintetben, egy bizonyos pontban találkoztak. Ok megpróbálkoztak mindketten Magyarország iparának történelmi fejlődése rekonstrukcziójávai foglalkozni, megpróbálkoztak vele, de nem értettek hozzá, mert ha értettek volna hozzá, tudták volna, hogy nagyon régen, a múlt század elején Magyarországnak igenis volt ipara, tudták volna azt is, hogy akkor Ausztria iparának megvédésére egy sorompót állítottak fel Ausztria és Magyarország között és csak akkor, a mikor látták, hogy oda át ugy fejlődtek a viszonyok, hogy az innensőkkel már megbírnak, csak akkor eresztették le a sorompót. A többi a mai, a jelen körülmények bekövetkezte volt, a minek elodázhatlanul be is kellett következnie. Ez az igazi története a magyar ipar fejlődése régi históriájának. De az urak a jelen korról is beszéltek, a legutóbbi időkről. T. barátom, báró Perényi Zsigmond, itt azt mondja, hogy hát hiszen a társadalom csináljon erőfeszítést, védegylet és nem tudom miféle szép hangzatos frázisokat használt. Legyen meggyőződve t. Perényi Zsigmond barátom, hogy ha az önálló vámterület eszméje el fog esni, le tehet a védegylet fogalmáról is, mert erről majd letiltják! (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon). Ez egy végzetes politika, a mely veres fonálként húzódik végig, hogy hol fog végződni, azt nem tudom! Pubinek Gyula t. képviselő ur, midőn beszédét megkezdette, azzal kezdette, hogy engemet ajjosztrofált, csodálkozását fejezte ki a felett, hogy először olyan ritkán jövök az Országos Magyar Gazdasági Egyesület üléseire, másodszor, hogy a mikor KÉPVH, NAPLÓ. 1901 1906. V. KÖTET. jövök, animozitást lelek ott, a hol nincsen és nem tudom, hogy miféle intim szeretettel vannak az iparral szemben. Hogy én ezen quasi bevádolással szemben, hogy Magyarországnak valamely közgazdasági viszonyától távol állottam, távol maradtam, vagy hideg szívvel maradtam volna, ezzel szemben kijelentem, hogy midőn a Székesfehérvárott 1879-ben tartott gazdasági kongreszszuson megállapittattak azok a programmpontok, a melyekkel Magyarország közgazdasági fejlődését akarták feleleveníteni, és láttam ott az erőket és vállalkozókat, a kikről teljes hazafiasságot feltételeztem, visszavonultam erről a térről és egész munkámat és időmet az iparnak szenteltem. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsöbaloldalon.) Elég volt az egy embernek és nem érdemeltem meg azt a szemrehányást. (Elénk lielyeslés és éljenzés. Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A mi pedig azt illeti, hogy Pubinek képviselő ur azt mondja nekem, hogy nem volt ott animozitás: én láttam és tapasztaltam, hogy mily rettentő dühvel törtek reám, a mikor én ott megjelentem, mint a fehérmegyei gazdasági egyesület kiküldötte és az önálló vámterület eszméjét védtem. (Elénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon.) Reám jöttek, —• hogy ezt a kifejezést használjam — mint a sáskák, és a vége az volt a nagy animozitásnak, a nagy dobbal és sippal való lármának, hogy bizony az a határozat, a mely már készen volt, megmásittatott és visszavonatott, és történt mit tapasztaltunk a Pubinek ur beszédében már tízszer is: hogy a mit előbb helyesnek mondott, azt későbben helytelenítette. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Meglehet, hogy én tévedtem, hogy tényleg ott animozitás nem volt; de akkor valószínűleg a Pubinek képviselő ur elmondott másfélórai beszéde kápráztatta a szemeimet és a nagy frázisokban animozitást láttam, pedig az csak üres semmi volt. (Elénk derültség és helyeslés a szélsobaloldalon.) Ezek után a tárgyhoz kívánok szólni, A tárgy pedig az, hogy: iparfejlesztés és külkereskedelem. Hát iparfejlesztés kétféle irányban lehető : bent az országban és mint kereskedelem és export a külföld felé, a külföldi piaczokon. Én talán négy vagy öt budgettárgyalás alkalmával egy eszmét vetettem fel, és mert láttam, hogy hiába szólok, ezt már az utóbbi években nem hoztam fel. Ma újból egy bizonyos reménysugár van. (Ugy van! Ugy van! jobbról.) Mert ma van bizalmam ehhez a kormányhoz és van bizalmam az itt ülő miniszter úrban és mert a múltkor, mikor felszólaltam, Justh Gyula t. képviselőtársam azt kiáltotta közbe, hogy addig kell kopogtatni, míg felnyitják az ajtót, hát ismét felhozom. T. miniszter ur, ha mi akarunk külkereskedelmet, ugy csak Kelet felé lehet menni, és ha Kelet felé akarunk menni, akkor elodázhatatlanul meg kell teremteni a Musée d'échantülons ii