Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-82

82. országos ülés 1VÜ2 április 3~án, csütörtökön. 79 szem annak a konstatálásával, hogy annak a tételnek az igazsága, a mely szerint önálló vámterület nélkül ipart teremtem nem lehet és a mely szerint önálló vámterület nélkül Magyarország gazdasági boldogulása nem várható: ép oly változatlanul eró's stádiumban van most, mint egy órával ezelőtt Rubinek képviselőtársam beszédének elhangzása előtt. (Zajos tetszés és éljenzés a szélső-baloldalon.) Elnök: Az ülést öt per ezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Illyés Bálint jegyző: Ernszt Sándor! Ernszt Sándor: T. képviselőház! Rubinek Gyula t, képviselőtársammal szemben van szerencsém megjegyezni, hogy ha mi az ellenzéki oldalról azt mondjuk, hogy összeköttetésben egy ipari állammal Magyarországon ipart teremteni nagyon nehéz, vagy talán lehetetlen, ebből semmikép sem folyik az, hogy akkor mi felesleges munkát végzünk, ha a jelen viszonyok között követeljük a kereskedelemügyi kormánytól, hogy az ipart támogassa. Rubinek Gyula képviselő ur igen jól tudhatja, hogy a mit ő felhozott Ausztriára és Németországra vonatkozólag, hogy hogy viszonylik Ausztria ipara Kémetország iparához, az reánk nézve teljesen irreleváns dolog, mert, azt hiszem, fogja tudni, hogy kereskedelmi mérlegünk Németországgal szemben ez idő szerint még túlságos nagy plus-ban van, tehát mi Németországból nem importálunk, ha importálunk, egyedül Ausztriából imjiortálunk. Ezek után áttérve magára a tételre, ha igaz az,a mit a kereskedelemügyi miniszter ur mond, hogy minden költségvetés egyszersmind a politikát is képviseli, akkor a magyar ipar politikája a lehető legkoldusabb, (TJgy van! TJgy van! a hal- és a szélsobaloldalon.) mert volt idő, a midőn a magyar iparra, különösen a magyar kisiparra ebben az országban nem költöttek többet, mint összesen 2000 forintot. 900.000 kisiparos foglalkozik ezzel a termelési ággal. Három millió embert kell eltartani ennek a 900.000 kisiparosnak. És ezek a kisiparosok összesen nem többet, mint 2000 forintot kaptak, némely esztendőben 3000 forintot, de tiz esztendőben öszszesen csak fél millió koronát kapott az a rengeteg számú kisiparos. Gróf Zichy Jenő ur minapi igen érdekes beszédében azt mondotta, hogy az osztrák ipar támogatására 104 millió koronát költöttek és ugyanezt az adatot ma Kossuth Ferencz igen t. képviselőtársam újból variálta, mig a magyar iparra összesen alig 24 millió koronát költöttek ugyanazon idő alatt. Ha áll is az, t. képviselőház, hogy egy agrikultur állam nem szokott annyit költeni az ipar fejlesztésére, mint egy katexochen ipari állam, mert védeni fogja a maga elsőrangú létérdekét: azért mégsem lehet soha, semmi körülmények között feloldani a minisztert és a kereskedelemügyi kormányt azon felelőség alól, hogy egy 900.000 emberből álló, produktív ágat nem látott el többel, mint 2—3—4000 forintnyi szubvenczióval. (TJgy van! TJgy van! a néppárton.) Nagyiparunk nincs; ezt folyton mondják ebben a házban. Ebből következnék, hogy a kisiparnak meg kellett volna maradnia abban a stádiumban, a melyben volt. Midőn én a felirati vita alkalmával itt felszólaltam, Hieronymi Károly igen tisztelt képviselőtársunk azt mondotta, hogy a kisiparral szemben azért vagyunk ebben a helyzetben, mert a megváltozott életkörülmények, a produkezió megváltozott rendszere kényszeritettek, sodortak bennünket ebbe a helyzetbe. Hát a produkeziót illetőleg, a gépeket illetőleg mindnyájan egyforma és ugyanazon nézetben vagyunk és mindnyájan ugyanazt mondjuk. Azonban a felelőséget illetőleg, hogy t. i. mi tette tönkre a kisipart, nem vagyunk mindnyájan egyforma^nézetben. (TJgy van! TJgy van! a néppárton.) Én és sokan, a kik ugy gondolkoznak, mint én, azt gondoljuk, hogy igen nagy mértékben az 1872. és az 1884. évi ipartörvény volt oka annak, hogy a mi kisiparosságunk elzüllött, tönkrement. (TJgy van! a néppárton.) Azt gondoljuk azonkívül, hogy egyszersmind az a kormánypolitika volt az oka, a melyet a miniszter ur egy axiómával jellemzett itt, a melyet én szíves örömest elfogadok, hogy t. i. minden költségvetés egyszersmind a politikát is képviseli. Ezek a költségvetések, a melyekben a kisiparról szó sem esett, képviselték azt a sivár ipari politikát, a mely miatt a kisipar teljesen tönkrement. Van azonban haladás, de nem a lényegbe vágó dolgokban, hanem van haladás abban az alamizsnában, a melyet ez idő szerint nyújt az állam a kisiparnak. Egyébnek nevezni nem is tudom ezt a kis tételt. Az utolsó időkben mindenfelől a figyelem ide irányittatott és ennek következtében a kereskedelemügyi miniszter nem tehette, hogy több figyelmet ne fordítson erre a nemzetgazdasági ágra, mint a mennyit régebben arra fordítottak. Mivelhogy sikerült összesen 215 iparost felsegíteni és mivelhogy nagy nehezen sikerült összesen 104 ipari szövetkezetet létesíteni, a melyek közül körülbelül 30 vagy 40 éjien csak a múlt évben létesült — a hosszadalmas nógatásra sem sikerült többet létesíteni — a volt miniszter egész diadalmasan irta indokolásában, hogy íme, az ipar reorganizácziója most már megkezdődött. Maguk az iparosok, az intelligensebb és önállóbb iparosok nem voltak ilyen nézeten. Nekik egyáltalában nem fért a fejükbe, miért kell nekik hálásaknak lenniök azon miniszter iránt, a ki a betegsegélyző pénztárakról szóló törvényjavaslatot a fiókban tartotta, a ki az ipartörvény revízióját a fiókban tartotta, azon miniszter iránt, a ki néhány félig bukott bécsi gyárost áthozott ide Magyarországba, mely gyárosok is-