Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-82

72 82. országos ülés 1902 április 3-án, csütörtökön. ipart, mert teljesen elhibázott iparpolitika volt az, a mely Budapesten és vidékén czentralizálta az ipart, annyira, hogy ma 25 százaléka Magyarország iparának itt van a központban. (Mozgás a szélsőbaloldalion.) Visontai Soma: Hát mi az oka annak, hogy nincs a vidéken ipar? Csak tessék gondolkozni. (Zaj.) Rubinek Gyula: Mert nem támogatják! A másik követelmény, hogy olyan iparok fejlesztessenek, a melyek a mezőgazdasági terményeket hivatottak feldolgozni. Itt van maga a malátaipar, a melynek nagy jövője lesz nemsokára. Az esetben, ha Németország az árpabehozatal elől el fog zárkózni, képesek leszünk arra, hogy árpánkat maláta alakjában értékesítsük a külföldön; sőt tovább megyek, a menynyiben azt maláta alakjában sem sikerül értékesítenünk, rá leszünk kényszerítve, hogy söriparunkat fejleszszük és sör alakjában vegyük ki a maláta hasznát. A harmadik követelmény, hogy bizonyos kapcsolatot létesítsünk az iparok között, hogy az egyik ipar a másik iparnak termelésére legyen utalva, illetőleg, hogy az egyik fogyasztás a másiknak termelését fedezze. További követelmény, hogy csak olyan ipart támogasson a t. kormány, a mely nem csinál a már létező iparvállalatoknak felesleges versenyt, mert ilyképen teljes lehetetlenség lesz azokat megvédeni. (Helyeslés a jobboldalon.) A legutolsó követelmény pedig, a mit , részemről e tekintetben felállítanék az, hogy a kisipar szövetkezetekbe tömörittessék és hogy a kellő hiteleszközök rendelkezésére bocsátassanak. Közbeszólás alakjában felhozatott, hogy tulajdonképen a vidéken miért nem fejlődik az ipar ? Kubik Béla: Mert megölte a közös vámterület ! Rubinek Gyula: Sőt felhozták azt is. hogy épen az osztrák ipar versenye az, a mely kezdő vállalatainkat tönkreteszi. Hát én teljesen igazat adok azoknak . . . Visontai Soma: Reichsrats-Abgeordneter Rubinek! (Zaj.) Rubinek Gyula: . . . hogy kezdő vállalataink bármily támogatásban fognak is részesittetni, a mennyiben a kormány azokat teljesen magukra hagyja, ugy a mint a múltban történt és további fennállásukkal nem fog törődni, azok ép ugy el fognak pusztulni, mint elpusztultak a múltban. Miért pusztult el pl. a szép lendületnek indult üvegipar? Azért, mert az osztrák üvegkartell idedobta az üvegét olcsó pénzen és tönkretette a mi üvegiparunkat. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Már most ilyen inczidensekkel szemben kell, hogy a kiegyezési törvény megadja nekünk a fegyvert arra, hogy védekezzünk, mert az ilyen verseny tisztességtelen verseny, a mely létező iparokat tönkretesz és tisztességtelen verseny ellen nemcsak jogunk, de kötelességünk is védekezni. Biztosíttassák tehát a kiegyezésben egy oly kartelitörvénynek létesítése, a mely Ausztriára és Magyarországra is egyenlő alapelvek mellett fog kidolgoztatni, és a mely biztosítja azt, hogy a kartell-visszaélések, a melyek különösen abban nyilatkoznak meg, hogy olcsóbban dobják a piaczra az árut, megakadályoztassanak, és ez által a magyar ipar fejlesztése lehetővé tétessék. (Nagy zaj a szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) A mint felállítottuk azt a követelményt a kiegyezésben, hogy az osztrák kormány olyan törvényt hozzon, a mely a mesterséges borok gyártását és forgalomba hozatalát tilalmazza, ugy a közösség szelleméből önként folyik, hogy egy közös elveken alapuló kartell-törvényt is hozzunk, (Zaj a szélsöbaloldalon.) mert ha ilyen törvényeket alkotni nem lehet, akkor a közösség mellett minden védekezésünk a tisztességtelen verseny ellen csődöt fog mondani és lehetetlenség lesz a mi termelésünket megvédeni Ausztria tisztességtelen versenyével szemben. Én a magam részéről ebben látom lehetőségét az iparfejlesztésnek, a közös vámterület fentartása esetén is. A mennyiben nem lehetséges Ausztriával szemben az uj kiegyezésben ezeket a követelményeket megvalósítanunk, akkor, bármily becses legyen is nekünk a közös vámterület, mégis arra a konklúzióra kell jutnunk, hogy sokkal előnyösebb reánk nézve, ha önálló alapon fogunk berendezkedni. Én tudom, ismerem és mérlegelem is kellőleg azokat a hátrányokat, a melyek Magyarország mezőgazdaságára fognak első sorban hárulni az esetben, ha mi önállóan leszünk kénytelenek gazdasági életünket berendezni. De egyúttal rámutatok azokra az eszközökre is, a melyekkel ezt a válságot enyhíteni lehet. (Halljuk ! Halljuk!) Egyik leghatalmasabb eszköz megint csak a vámpolitika, mert nyilvánvaló dolog, hogy iparunkat nem fogjuk tudni fejleszteni, ha védvámunk nem lesz, másrészről azonban teljesen méltánytalan dolog a mezőgazdaságtól azt követelni, hogy a mikor ő lemond az agrár vámvédelemről, vagy ha nem mond is le arról, de lemond legalább annak hatásáról, a mi csak a közös vámterület mellett nyilatkozik meg, akkor másrészről iparczikkeit épugy drágítsa meg, a mint azok meg vannak drágítva a közös vámterület mellett. Hogy azonban az iparfejlesztés a magas ipari védvámok mellett is lehetséges legyen, ezt csak olykép képzelem el, hogy ha az ipari vám-bevételeknek az a része, a mely a közös kiadások fedezésén felül fenn fog maradni, a földadó leszállítására és csökkentésére fog fordíttatni. Azt hiszem, hogy a mezőgazdaságnak az a követelménye, a mikor költsége és kiadásai ugyanazok maradnak, teljesen méltányos, hogy terhei megfelelőleg és arányosan csökkentessenek. (Helyeslés a középen.) Már most rátérek a kereskedelemre, illetőleg annak fejtegetésére, hogy miért nem fej-