Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-82

82. országos ülés 1902 április 3-án, csütörtökön. 71 nak, hogy a czukorgyárak akkora szállitmánynyal látják el az államvasutakat. Ha azt a répát nem kellene mozgósítani, hanem az közelben feldolgoztató volna és a hulladékot megkapná maga a gazda és csak a levet szállítaná tovább, ez oly nagy megtakarítás és haszon volna a mezőgazdaságra, mely megbecsülhetetlen; (Igaz! Ugy van! a középen.) másrészről, ha a mezőgazdasággal kapcsolatos ez az ipar, akkor minden válságot sokkal könnyebben fog elviselni, a mint elviseli a franczia czukortermelés, mint az oly nagy kolosszusok, melyek a tiszta hasznot szépen megosztják egymás közt, de mikor rossz évek következnek, prémiumokkal, szubvencziókkal, tarifakedvezményekkel kell fentartásukról gondoskodni. Teljesen helytelen volt az az iparfejlesztési politika, mely a mezőgazdaságra utalt ipart mesterséges utón elválasztotta a mezőgazdaságtól és bizonyos ellentéteket állított fel. Csak egy ilyen ellentétet hozok fel a gyakorlati életből, a mely eléggé világítja meg a helyzetet. Általában az a felfogás, hogy a czukoripari gyáraknak mentül jobban polarizáló répát kell szállitani. Ennek következménye, hogy a czukorgyárak oly magot adnak a gazdának, mely magas polarizácziőju, de keveset terem, holott ha a mezőgazdasággal kapcsolatos volna a czukoripar, az volna a czél, hogy minél több hulladék maradjon és gyengén polarizáló, többet termő s főkép nagyobb czukormennyiséget adó répát termelnének, a hulladék maradna a gazdának és igy egy hold mégis többet jövedelmezne a gazdának czukorban, mint jövedelmez most. De a czukornál sokkal fontosabb magának a szesziparnak a fejlesztése. Egy igen fontos elvet sikerült 1900-ban törvénybe iktatnunk, a kontingens felosztásáról szóló törvénybe, midőn kimondottuk, hogy a szeszgyártás mezőgazdasági ipar, tehát az ipari szeszgyári kontingens a mezőgazdasághoz utalandó. De ha ennek a törvénynek eredményét tekintjük, azt látjuk, hogy évenkint hét, legfeljebb kilencz mezőgazdasági szeszgyár alakulhat; ez oly csekélység, a melylyel azt a kívánatos eredményt, hogy a mezőgazdasági iparral a mezőgazdaságot megerősítsük, csak hosszú idő multán fogjuk elérhetni. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban egy oly kérdésre kívánom a t. ház figyelmét felhívni, a mely kérdés még ebben a házban fel nem vettetett, de a mely kérdés a nyugati államokat már hosszú ideje foglalkoztatja nemcsak, de a gyakorlatban már meg is valósittatott. (Halljuk! Halljuk!) Ez a szesznek világítási, fűtési és egyáltalában ipari czélokra való felhasználása. Bizonynyal azok, a kik nem tájékozottak e kérdésben, azt fogják kérdezni, miért nem használjuk mi is világítási és ipari és fűtési czélokra a szeszt ugy, mint Németország és Erancziaország ? Ennek egyszerű oka az, hogy mi nem vagyunk képesek oly olcsón előállítani a szeszt, hogy az a petróleummai ós más világitási anyagokkal versenyezni tudjon. Mert hogy mit jelent az, hogy a petróleumot a fogyasztásból ki tudjuk szorítani, utalok csak arra, hogy ha 1,200.000 hektoliter petróleumnak csak a felét tudnók kiszorítani a fogyasztásból, — mondjuk 600.000 hektolitert — legkevesebb 600 uj mezőgazdasági szeszgyár vehetné fel az üzemet, a mi annyit jelent, hogy 600 uj középbirtok alakulna, a mi a mezőgazdaságnak a prosperitását jelentékenyen előre vinné. Hogy világitási czélokra felhasználhatóvá váljék a szesz, ehhez az szükséges, hogy bizonyos kormányzati intézkedések léptettcssenek életbe, mint pl. a denaturálási illeték eltörlése, a mely 3 koronával drágítja meg feleslegesen a szeszt. Ilyen, hogy a pénzügyi ellenőrzés egyáltalában csökkentessék, mert ma a denaturált szeszhez roppant nehéz hozzájutni. Míg petróleumot minden boltban kaphat az ember, addig denaturált szeszhez csak pénzügyi ellenőrzés mellett juthat hozzá. Tessék ugy denaturálni a szeszt, hogy az emberi élvezetre alkalmatlan legyen, és akkor szabad legyen a forgalom. (Igaz! Ugy van! a leözépen.) A szesznek ipari, világitási és fűtési czélokra való felhasználása olyan fontos kérdés, hogy merem állítani, hogy a magyar mezőgazdaságnak létalapja és felvirágzása függ attól, hogy a szeszipart teljesen a mezőgazdaság szolgálatára utaljuk és hogy az exkontingens támogatásátminél fokozottabb mértékben igyekezzünk előmozdítani. (Igaz! Ugy van! jobbról.) A harmadik követelmény, t. képviselőház, hogy Magyarország iparát teljesen szabadon fejleszthesse, hogy ez a kiegyezésben magában is biztosíttassák, illetve az az értelmezése a kiegyezésnek, a mely tényleg fennállott, hogy Magyarország csak mezőgazdaságát fejleszthesse, elejtessék és az eddiginél is erélyesebb mértékben igyekezzünk Magyarország iparát fejleszteni. Azok, a kik a jelenlegi iparfejlesztési politikát kritizálják, mindig a messze múltba nyúlnak vissza és igy természetesen el kell ismernünk, hogy abban igazuk van, hogy a múltban tényleg az állami támogatás daczára az ipar nem fejlődött abban az arányban, a melyben kellett volna fejlődnie. Azonban állami támogatásunk tulajdonképen alig hogy három éve van, ezalatt a három év alatt pedig a kereskelemügyi minisztérium ipar-statisztikája szerint 73 uj gyár alakult, s kibővittetett 31 uj gyár, 70 millió korona tőkebefektetéssel; a mely gyárak évenkint 6 7 millió korona értékű iparárut termelnek. Ez mindenesetre számottevő eredmény három év alatt. És ha ezzel szembe állítjuk, hogy ez 5—10 év alatt 630.000 korona évi áldozatába kerül a kormánynak, akkor látjuk, hogy ez oly csekély befektetés, a mely az eredménynyel semmiképen sem áll arányban. Az ipar fejlesztése tekintetében én a magam részéről az utolsó időben követett irányt teljesen helyesnek tartom azon elvek alajoján, a melyeket az igen t. kereskedelmügyi miniszter ur az ő első felszólalásában itt kifejtett. Ezek az elvek : hogy deczentralizálni kell magát a nagy-