Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-95

95. országos ülés 1902 áp És a mikor e tárgyról szólok, nem akarok az elméletek terére lépni, nem akarom vizsgálni azt, hogy emberileg szólva, melyik vagy milyen a legjobb, a legtökéletesebb iskola: én első sorban csak azt nézem, milyen iskola teheti a legjobb szolgálatokat hazánknak: csak azt nézem, milyen iskola az, a mely minket nagy czélunk elérésében leginkább segit, a mely czél nem lehet más, mint a nemzet fenmaradása és megerősödése. (Helyeslés.) Milyen legyen nálunk az iskola? mit kívánunk mi a népiskolától ? Mi a népiskoláktól, különösen a nemzetiségi vidékeken felállított állami népiskolától nem kívánjuk azt, hogy az illető más ajkú vagy más vallású ifjúságot vallásától vagy nemzetiségétől megfoszsza. Mi csak azt az egyet kívánjuk ezekkel az iskolákkal elérni, hogy egybeolvasztassanak, összeforrasztassanak az illető gyermekek érzelmei a közös haza szeretetével. (Helyeslés.) Azt kívánjuk és ezt jogunk van kívánni. De ezenkívül kívánjuk még azt is, hogy tanuljanak valamit a magyar nyelvből is, hogy még ezzel a kötelékkel is kozzácsatoltassanak a magyar hazához. (Helyeslés.) Ha tehát az a mi szándékunk és czélunk, a mit az imént elmondtam, akkor az állami elemi iskoláinkat ugy kell berendeznünk, hogy oda minden más vallású, minden más ajkú szülők örömmel, és megnyugvással küldhessék gyermekeiket. Örömmel, mert tudják azt, hogy anyanyelvükön kívül a gyermekek megtanulhatják a magyar nyelvet is, a melyre lépten-nyomon szüksége van a haza minden polgárának, (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) de megnyugvással is küldhessék a szülők gyermekeiket az iskolákba, mert tudják és meg lehessenek győződve arról, hogy vallásukban csorbát nem fognak szenvedni. Ebben a tekintetben soha sem helyeselhettem a múlt időkben követett ama eljárást, hogy a tisztán nemzetiségi községekben felállított állami elemi iskolákban kizárólag a magyar tannyelvet használták. Ez ugyanis két tekintetben káros volt. Először is a vallásoktatásban nem nyertek a gyermekek kellő ismereteket és ennek következtében sokszor vallás nélkül kerültek ki az iskolából, más tekintetben pedig a szülők, látva azt, hogy anyanyelvüket az iskolákban nem tanulhatják, visszariadtak attól, hogy gyermekeiket magyar iskolákba küldjék és ennek következtében megtartották saját nemzetiségi iskoláikat, azokban neveltették gyermekeiket és igen sokszor a hazafiúi érzelmek rovására. E két tekintetben én csak helyeselni tudom a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur eljárását, melyet a most felállított és felállítandó iskoláknál követ. A első, a mi a vallásoktatást illeti, megengedi azt, hogy az 1. és 2. osztályban a gyermekek saját nyelvükön tanulhatják a hittant; a második pedig az, hogy ha a község kívánja, az iskolák államosításánál kikötheti magának, wilis 19-én, szombaton. 447 hogy a tisztán kath. vallású községekben és iskolákban tisztán kath. tanítók alkalmaztatnak, és hogy ezen tanítók közül egy, a ki erre meg van választva, mindig köteles a kántori teendőket is elvégezni; de kötelezve vannak a tanítók arra is, hogy a gyermekeket istenitiszteletre vezessék és körmenetek alkalmával reájuk felügyeljenek. A mi pedig az anyanyelv tanítását illeti, meg van engedve az, hogy az 1. és 2. osztályban saját anyanyelvüket is tanulhatják. Ezen eljárása helyes, ez felel meg a józan magyar politikának, ez felel meg az igazságnak és méltányosságnak, melylyel minden más ajkú és más hitű polgártársunk irányában viselkednünk kell. Ilyennek kívánom én a jövőben is az állami iskolát. A t. miniszter ur ezen két intézkedésével azonban még nem értünk el mindent. Nagy hiba van még az állami iskoláknál a jó tankönyvekben és nagy hiány van a kellő ellenőrzésben, az iskolák látogatásában. E két kérdésről azonban most bővebben szólani nem akarok, mert mindnyájan meg vagyunk győződve arról, hogy a nemzetiségi vidékeken felállított állami iskolákban használt tankönyvek javításra szorulnak és hogy a tanfelügyelők számát vagy szajjoritani kell, vagy pedig őket irodai munkáktól fel kell menteni, hogy első és legfontosabb hivatásuknak, az iskolák ellenőrzésének, különösen a nemzetiségi vidékeken eleget tehessenek. Ez alkalommal még csak egyre hivom fel az igen t. miniszter ur figyelmét. A mint méltóztatnak tudni, a délmagyarországi u. n. Bauernverein és Gyertyámos községe Szegeden két konviktust tart fenn, melyben minden évben mintegy 250 német gyermek neveltetik magyar nyelven. Hogy mily nagyfontosságú ezen konviktus a magyarosodásra és a magyar hazafiúi érzelmek fejlesztésére, azt fejtegetnem bővebben nem szükséges, csak az az egy bizonyos, hogy azon községekben, a melyekből ezen fiuk és leányok kerültek Szegedre, húsz állami iskola nem végez oly alapos munkát, mint ez a két konviktus Szegeden. Itt, Szegeden, kiszakítva a német világból és a magyar világba elhelyezve, semmi mást, csak magyar szót hallva, beleélve magukat a magyar gondolkozásba és a magyar érzelemvilágba, ezen ifjak lesznek hivatva arra, hogy saját községeikben a magyarosodást elősegítsék, és ha lehet, egész községüket a magyar állam testébe olvaszszák. Erre a két konviktusra hivom fel a t. miniszter ur figyelmét különösen azért, mert most igen nagy nyomorban szenvednek. Gyámolitsa tehát őket, mert a legmegbízhatóbb elem, a német elem nyer ott elhelyezést, a magyarban oktatást. (Helyeslés.) Még a tömör nemzetiségi vidékeken felállítandó állami népiskolákról akarok szólani. Én nem nagy súlyt fektetek és nem sokat várok a magyarosításra nézve azon állami iskoláktól, a melyek a tömör nemzetiségi vidékeken szórványosan állíttatnak fel. Mivel a magyar államnak nincs elegendő pénze ahhoz, hogy minden köz-