Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-95
95. országos ülés 1902 április 19-én, szombaton. 439 Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter : Mi közöm hozzája ? Molnár János: ... és jezsuiták Nagykanizsán. (Derültség.) T. ház! Ha a többi tudnivaló is ilyen alapossággal van megírva, akkor gratulálok annak a szerzőnek, s annak az ifjúságnak is, melynek ez a kezébe adatik. De ezt csak mellékesen, inkább juxból emiitettem fel, mert van e könyvnek egy igen komoly oldala, a melyre a t. ház figyelmét fel akarom hivni. Van t. i. ennek a könyvecskének szépirodalmi része is, a könyvecskének vagy harmadrésze. Ott áll egy elbeszélés, Czime: » A szent család pusztulása«. Azt irja benne a szerző, — röviden elmondom a tartalmát — hogy ő a legsötétebb Józsefvárosban, t. i. a Józsefváros külső részén egy kis földszintes zugházban látott egy családot, melyet elnevez szent családnak. Szegény munkásember volt a férj, mosónő a felesége. A férj az utcrai ablakban állott, karján tartotta kis fiát, a ki egy szál liliommal játszott, mint a »gyermek Jézus«. És ezen sortól kezdve az egész elbeszélésen végig a gyermeket következetesen mindig »gyermek Jézus«-nak nevezi. (Olvassa): »Az utcza túlsó feléről (Halljuk ! Halljuk! balfelöl.) meglepődve, néztem őket — irja a szerző. — Egyszerre csak a homályból félig kialakulva, megjelent balfelől a feleség, a gyermek Jézus anyja, a »jó asszony« élő mintaképe; az igénytelenség és szeretet földi Madonnája, hogy teljes legyen ez a külvárosi »szent család« . . . Azután ismét megemlíti a gyermeket: »Eiacskája, úgymond, a gyermek Jézus, csupa gömbölyüség«, sth. és leírja a gyermeket. Majd az utczaszéli kofához ment és ott cseresznyét vett, mert, hogy a gyermek a cseresznyét bizonyosan szereti. Azután átadja a cseresznyét a gyermeknek és beszél az apjával, a ki gyermekét ölében tartja. »Szent József« — nevezzük már csak ugy — így nevezi ezen férfiút, »butorgyári munkás volt. felesége, Mária, legényemberekre mosott, vasalt...« Azután azt mondja, hogy »szent József« kikönyökölt az ablakon... Majd ismét, hogy »késő este volt már, a midőn bucsut vett az ő külvárosi szent Józsefétől.« Azután leírja a feleségét, azt mondván »egészen szemre való asszony volt a szent József felesége, (Nagy derültség.) és nem lehetett több 25 évesnél.* Azután látván ennek a családnak szegénységét, a mint mindaketten, férj és feleség dolgoznak, ezt a reflexiót fűzi hozzá: »Hát ez a boldogság? Végkimerülésig dolgozni naponta a szűk lakásért és a szűk élelemért, és a szerelem csak arra való, hogy utódokat állítsunk abba az igába, a melyből a szülők időnekelőtte kidőltek.* (Mozgás és zajos felkiáltások bal felöl: Igen szép! Hasznos tudnivaló!) Gr. Zichy Aladár: Komiszság. (Zaj. Elnök csenget.) Molnár János: Azután elment onnan, de néhány lépésre menvén a szent család lakásától, már jó tova jártam, úgymond, a midőn éles sistergés hallatszott ablakuk felől. Ahá! Szent Józseféknél kifutott a ruhafó'ző kondér, az füstölgött a tűzhelyen. (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon. Egy hang a szélsobaloldalon: Bolondságok; ! Halljuk! Halljuk! bal felöl.) Hónapokkal később (Halljuk! Halljuk!) a szerző egyszer hazafelé jővén a Városligetből . . . Elnök (csenget): Kérnem kell az igen t. képviselő urat, ne méltóztassék olyan messzire elkalandozni a tárgytól. (Élénk helyeslés jobbfelöl. Ellenmondás és nyugtalanság a baloldalon. Zaj.) Bocsánatot kérek, én hosszú időn át teljesen nyugodtan hallgattam a képviselő urat. s csak arra kívánom kérni, hogy azokat a példákat, a melyeket valamely témájának igazolására felhoz, lehetőleg rövidre fogja. (Nagy zaj és ellenmondások balfelöl.) Gr. Zichy Aladár: Nagyon idetartoznak ezek! Mindjárt ki fog sülni az idetartozandóságuk! Molnár János: Igen t. ház és mélyen t. elnök ur! Én kényszerülve vagyok ezeket a dolgokat elmondani; még csak körülbelül négy-öt perczig tart, és ha csak egy szót is mondok feleslegeset, felkérem az igen t. elnök urat, szíveskedjék majd engem rendreutasítani. (Halljuk ! Halljuk! balfelöl. Mozgás és zaj a bal- és a szélsobaloldalon.) Tehát visszajővén egyszer a szerző a Városligetből, a Gyár-utcza kisded parkjának egyik lóczáján ülve talál egy munkásforma embert. Odamegy és megismeri, hogy ez az ő u. n. szent Józsefe. Beszédbe ereszkedik vele és igy szól az iró: »Az én szegény szent Józsefem nem lázong, csak búsul« — t. i. elmondta az ő szent Józsefe, hogy elbocsátották a gyárból, mert nem voltmunka, és hogy rojDpant nagy szegénységbe jutott, hogy még szállása sincs, de ő teljesen belenyugszik mindenbe. — Erre mondja az iró, hogy: »Az én szegény szent Józsefemnem lázong, csak búsul. Belenyugszik. — Mibe ? a változhatatlanba ? vagy talán — és itt elfutott a hideg — vagy talán az öngyilkosságba? Hogy derültebbre hangolja őt, elkezd az iró beszélni a munkás kis gyermekéről, a ki mint a gyermek Jézus tartotta a liliom-szálat. (Halljuk! Halljuk!) Erre az az általa szent Józsefnek nevezett egyén, egyideig küzd magával, de végre igy fakad ki: »Legjobb az egyenes ut. Elmondom hát ezt is, Feleségem a tisztviselőtelepre ment gazdasszonynak. Vele vannak a gyerekek is. Nagyon régen, talán két hónapja is van, hogy nem láttam őket. Én nem akartam, hogy oda menjen. Valami agglegény a gazdája, De ő azt vetette ellenem, hogy a gyerekekkel nem kószálhat a szabad ég alatt. Azóta bizonyosan szeretője lett annak a vén Írnoknak.« (Felkiáltások a néppárton: Gyalázat ilyen könyvet adni az ifjúság kezébe! Felkiáltások jobbfelöl: Hiszen senki sem helyesli!) Még csak egypár perczig tessék várni, s aztán jön a dolognak az a része, a melyért tulajdonképen felszólaltam.
