Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-95
432 95. országos ülés 1902 április 19-én, szombaton. János Zsigmond korai halála azonban ezen egyetem létesítését megakadályozta és csak 10 évvel később állította fel Báthory István, Erdély fejedelme, a kit egyszersmind Lengyelország is legnagyobb királyai sorában tisztelhet, Erdély első egyetemét. Igen t. képviselőtársaim közül bizonyára sokan vannak, a kik velem együtt csodálattal adóznak I. Napóleon zseni-jének, de én az ő lángeszének különösen azon vonását csodálom, hogy a háborúk zivatarai között, véres csaták előestéjén is nemcsak a franczia harczi dicsőség gloriá-ja lebegett szemei előtt, hanem a franczia szellem művelődésének mennél magasabb fokra való emelé,se is. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) És ime, Báthory István, távol e hazától, messze lengyel földön, háborús idők közepette is, szeretett hazájára, magyar népére gondolt akkor, a midőn Vilnában 1581. május 12-én kiadta a kolozsvári egyetem alapitó-levelét. (Halljuk! Halljuk!) Igaz, hogy ez az egyetem nem sokáig állott fenn; az akkori háborús idők viszontagságai 1605-ben megszüntették, és nem is létezett azután ott egyetem 1774—1775-ig, a midőn Mária Terézia újból megalapította. Igaz, hogy időközben Bethlen Gábor fényes főiskolát állított fel Gyulafehérváron, a hova korának legkiválóbb tanárait hivta meg, oly nagy fizetéssel, a mely akkor is, most is, bizonyára páratlanul áll, a mennyiben 1800 aranyforintra, a mai érték szerint közel 19.000 koronára ment egy-egy tanár évi fizetése, azonban, sajnos, (Halljuk! Halljuk!) Bethlen Gábornak korai halála megakasztotta azon tervét, hogy egyetemmé emelje ezt a főiskolát. Utódai sem voltak képesek ezt megvalósítani, és pedig annál kevésbbé, mert 1658-ban a török és tatár dúlás GyulaFehérvárt és vele a főiskolát teljesen elpusztította, olyannyira, hogy a midőn később, 1662-ben Apaffy Mibály fejedelem ezen főiskolát hamvaiból uj életre akarta kelteni, a főiskolát NagyEnyedre volt kénytelen helyezni, a hol az ismételt elpusztítása és kirablása, sőt a tanárok és tanulók leöletése daczára megújulva, mind e mai napig fényes sikerre] teljesiti nemzeti hivatását. (ügy van! Ugy van! jobbfelöl.) T. ház! Tekintettel arra, hogy a kultuszminiszteri tárcza tárgyalását minél előbb be óhajtják fejezni, mellőznöm kell a kérdés további érdekes és tanulságos történelmi részét és csak a mai kolozsvári egyetem ügyével foglalkozom. (Halljuk! Halljuk !) A kolozsvári egyetem 30 éves történetére visszatekintve, abból egy meglehetősen szomorú tanulságot kell levonnunk, azt t. i., hogy hazánk jelenlegi pénzügyi viszonyai között egy harmadik egyetemnek létesítésére még csak gondolni sem lehet. Pedig előttem is épen ugy, mint minden t. képviselőtársam előtt, a magyar tudományosság fényes képéül tűnik fel ama jövendő kor, a midőn Pozsonyban, Kassán, Szegeden és Debreczenben egy-egy teljesen berendezett, kitűnő tanárokkal és igazi egyetemi életet élő lelkes fiatalsággal biró egyetem fog egymással nemes versenyre kelni. A mig azonban ez a szép ábránd megvalósul, nem tehetünk mást, mint azt, a mit Ballagi Géza t. képviselőtársam szépen fejtegetett, hogy lehetőleg akadémiáink fejlesztésére kell törekednünk; (Elénk helyeslés jobbfelöl.) mindenekelőtt pedig a kolozsvári egyetemet kell teljesen kiépítenünk. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Hiszen a kolozsvári egyetem példája mutatja legjobban, hogy azzal a lelkes elhatározással, a melylyel törvényhozásilag lett kimondva, és törvénybe lett iktatva az egyetem felállítása; azzal a buzgó intézkedéssel, hogy a t. kormány 40—50 kitűnő tanárt nevez ki, még nem létesítünk egyetemet. íme, Kolozsvárott milyen sok kedvező előfeltétele volt az egyetem létesítésének, a múlt emlékein kivül ugyanis egy orvos-sebészi intézet, kir. jogakadémia, a nemzet áldozataiból épült gazdag múzeum, nagyszerű könyvtár, kórházak és a tudós világ kiváló férfiai állottak rendelkezésre, és mégis, daczára annak, hogy 30 év leforgása alatt oly sokat áldozott az ország, oly sokat tett a kormány, különösen pedig a csodálatunkat és tiszteletünket oly méltán kiérdemlő vallás- és közoktatásügyi miniszter ur, azt kell tapasztalnunk, hogy nagyon is sokat kell még áldoznunk, hogy teljessé tegyük az egyetemet az egyetemi oktatás czéljaira. Igaz, hogy az egyetem létesítése a legkedvezőtlenebb pénzügyi viszonyok között történt; igaz, hogy a régi Báthory és Mária Terézia-féle egyetemi épületekben nem lehetett elhelyezni czélszerüen az egyes tanszékeket; igaz, hogy az orvosi kar czéljaira szolgáló »Karolina* kórház épülete rozoga és szűk volt; igaz, hogy hiányoztak a gyűjtemények, a természettudományi és vegytani kísérletek részére megfelelő helyiségek és igy nem csoda, hogy 30 év kellett ahhoz, hogy a lelkes, a buzgó, sok fényes névvel dicsekedő tanári kar folytonos előterjesztése és esdeklése folytán nem fényes, de valóban czélszerü uj épületekben nyerhetett elhelyezést az egyetem. És ugyancsak első sorban e kitűnő tanári kar buzgalmának folytonosan emelkedő tudományos hírének lehet köszönni, hogy az egyetem tanulóinak száma 258-ról tiz év múlva 1882/3-ban 456-ra, 1892/3-ban 624-re, s 1901/2. tanévben 1469-re emelkedett; — ők teremtettek egyetemi életet, ők hódítottak híveket a magyar tudományosságnak. Ezeket látva, tapasztalva, bizony nagyon is megfontolandó a 3-ik egyetem kérdése. De hát nálunk mindent az államnak kell teremteni; nálunk ritkaság számba megy, ha valaki egy egyszerű népiskolát állit, mert nálunk nincsenek amerikai gondolkozású Krőzusok, a kik milliókat szánnak, hagyományoznak főiskolák, egyetemek létesítésére, nincsenek Cecil Bhodesek, kik testben és lélekben egyaránt hatalmas ifjúság számára tesznek óriási alapítványokat. Vészi József: Nálunk csak prédikálják az altruizmust a nagy urak!
