Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-79

79. országos ülés 1902 n désbe soha. Vezető államférfiaink hitehagyottsága kiölt ebből a nemzetből minden hitet és minden bizalmat és jaj annak az országnak, rettenetes sors vár arra az országra, a mely vezető férfiainak politikai becsületességében nem tud már hinni. Ez a nemzet küzd és szenved, és küzdve és szenvedve várja egy jobb jövő hajnalát. De adják vissza neki a hitet és a bizalmat, mert különben csak egy útja van, a kétségbeesés. Miután nem bizom és nem hiszek a miniszter ur jövő működésében, nem fogadom el a költségvetést. (Helyeslés a szélsöbaloldahn.) Dedovics György jegyző: Molnár József! Molnár József: T. képviselőház! Midőn a kereskedelemügyi költségvetés tárgyalásánál felszólalok, ezt főleg két szempontból teszem. Egyrészt fel akarnám bivni a miniszter ur figyelmét kereskedelmünk egy elkagyagolt, vagy helyesebben szólva, nem egészen méltatott irányára, másrészt pedig azzal kapcsolatosan a székely vasútra és a székely-kérdés megoldásának módjára. Talán felesleges közbeszéd-formát hangoztatok, midőn előre kijelentem azon meggyőződésemet, hogy Magyarország közgazdasági ereje csak akkor fog előretörni, ha külföldről vett minél kevesebb árut hozunk be, viszont innen a külföldre minél több czikket exportálunk, mert a honi áruért befolyt minden fillér öregbiti és gyarapítja vagyonunkat, tőkénket, már pedig nekünk tőkegyűjtésre van első sorban nagy szükségünk, és ha a tőkénk nincs meg, hiábavaló minden további törekvés. Épen azért részemről minden kis kérdést és minden nagy törekvést támogatni fogok, a melynek előrelátható lehetséges czélja az ország közgazdasági állapotainak felvirágoztatása. Nincs mit titkolni azon, hogy Magyarország jelenlegi közgazdasági állapotát teljesen kielégítőnek mondani nem lehet. A mezőgazdaság mind nagyobb és nagyobb támogatást igényel és igényli azt, hogy a vállaira nehezedő tehertől, vagy legalább annak egy részétől megszabaduljon. Az ipar tekintetében pedig a legjellemzőbb az, hogy ipari termékeink alig fedezik az összes belszükséglet felét, külkereskedelmünkről pedig alig lehet szó, mert hisz a félkezem utján előszámlálhatom azokat a nagyobb tömegű czikkeket, a melyeket a külföldre kiviszünk. s Ez, t. ház, nem mehet igy tovább. Nekünk uj gazdasági forrásokat kell találnunk és oda törekedni minden erőnkkel, hogy a gazdasági életben uj keresetforrások által erős vérkeringés mutatkozzék és különösen, hogy kereskedelmünk kifelé olyan nagyszabású és fejlődöttebb legyen, hogy minél több honi árut legyünk képesek idegenben elhelyezni. Én tudom, hogy ezt könnyű kimondani és nehéz megtenni, de a közgazdasági politikus feladatának épen azt tartom, hogy a nemzet nevelését odairányozza és az ország gondolkodását oda terelje, a hol a közgazdasági boldogulás kezdetét veszi. Beismerem, hogy ezen a téren nagyon nehéz nagyszabású rögtönzött eredményeket mutatni fel, de végre egyszer lárczius 22-én, szombaton. 35 csak el kell kezdeni a dolgot. Nehéz pedig ez már azért is, mert, hogy a különböző gazdasági ágazatok közül ezúttal csupán a gazdaságit érintsem, a nemzet úgyszólván fél a kereskedelemtől, alig van érzéke annak fejlesztésére. Pedig mindaddig, a mig virágzó külkereskedelmi forgalmunk nem lesz, nézetem szerint minden törekvés a vagyonosodás felé csak foltozgatás jellegével bir és nem lesz alapvető munka. Nagy baj az, hogy a magyar faj nem érdeklődik és érzékkel nem bir a kereskedelem iránt, noha általános tulajdonságai közül nem egy van olyan, a mely megbecsülhetetlen kvalitású ezen a téren. A magyar faj bir szoliditással, a mely első kelléke az igaz és komoly kereskedelemnek, a mely nélkül kereskedelmet felvirágoztatni egyáltalában nem lehet. A magyar továbbá nem szereti az u. n. svindlit, a mely megölője minden kereskedelemnek. Ezek ellenében hiányzik azonban a magyarban a találékonyság, a konjunkturáknak előre való kiszámítása, általában a vállalkozási szellem. Különben ezen nem igen lehet csodálkozni, mert a magyar ember egyrészt a kereskedelmi pályát alig keresi fel, másrészt a magyar állam nem is támogatta hatalmasabb akcziőval ezt a netalán felbuzduló törekvését. A legfőbb oka pedig annak, hogy a kereskedelmi pályát nem keresik fel, a tőke hiánya. Én tehát elsőrangú feladatnak tartanám, hogy e tekintetben odahassunk, hogy ezek a hiányok mielőbb kiküszöböltessenek. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem lehet feladatom ezen a téren eszmecserét indítani; csak tisztán az ország keleti része, különösen a Székelyföld kereskedelme érdekében bátor vagyok az igen t. kereskedelemügyi miniszter ur figyelmét a szükséges teendők tekintetében egypár eszmére felhívni. (Halljuk! Halljuk!) Előrebocsátom, hogy nálunk a kereskedelem terjeszkedési irányzatára nézve bizonyos elfogultság kapott lábra. Mindent Fiume felé terelünk, óriási erőfeszítéseket teszünk a végett, hogy megállhassuk a nyugoti piaczon a versenyt. Pedig t. ház, ha értékesebb, nagyobb kereskedelmi forgalmat akarunk létesíteni, akkor legnagyobb piaczi terünk a Kelet volna, s oda kellene nekünk törekednünk. Igaz, hogy Kelet felé nincs az ország határán tenger, de Galacz a határon levő székely vasúti állomástól csak 220 kilométernyire van. Oda pedig tengeri hajók járnak már és igy különösen a Székelyföldnek árui a tengeri hajókat Galacz felé sokkal rövidebb utón kapják meg, mint Fiume felé. Általában az ország keleti részeinek árui csak akkor válhatnak világforgalmi kereskedelmi czikkekké, ha fentartjuk az összeköttetést Galacz felé, ha az odavezető legrövidebb utat választjuk ki és különösen, ha oda törekszünk, hogy minél nagyobb kereskedelmi forgalmat létesítsünk az ország keleti részén. Köztudomású dolog, hogy a nagyobb tömegű áruk az ország keleti feléről, a Tiszától I kezdve olcsóbban szállíthatók Galacz felé, mint ~r<