Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-79

36 79. országos ülés 1902 márczius 22-én, szombaton. Fiume felé; sőt a keleti országokba a kisebb szállítmányok is. Nekünk tehát oda kell törekednünk, hogy ezt az összeköttetést fentartsuk és fejleszszük. De ha nagyobbszabásu kereskedelmi forgalmat akarunk létesíteni, akkor kétségtelenül nemzetközi szerződéssel kell biztositanunk Romániával szemben a tengeri összeköttetést, nevezetesen oda kell hatnunk, hogy a kikötői illeték mérsékeltessék, továbbá hogy az átrakodás a vasutikocsikból a tengeri hajókra ne legyen drága és hogy ezen átrakodás föltétlenül biztosítva legyen. Jelenlegi álláspontunk és a jelenlegi helyzet mellett azonban ez nem vihető keresztül, mert jelenleg a Magyar folyam- és tengerhajózási társaság havonkint csak két járatra van kötelezve. Ha nagyobb kereskedelmi forgalmat szándékozunk — a mint kell is — létesíteni, akkor oda kell törekednünk, hogy a társaság hetenként legalább is kétszeri járatra legyen szorítva. Igaz, hogy ezen társaság jelenlegi berendezése mellett ezt nem birja ki, de hiszen azon magasabb czél kedvéért, hogy a keleti piaczon tért foglaljunk, hogy azt okkupálva áruinkat odavihessük és ott adhassuk el, a szubvenczió esetleges felemelése, azt hiszem, nem tekinthető valami nagy áldozatnak. Ne tegyen kishitüvé bennünket, t. ház, az a körülmény, hogy nem birjuk ki a versenyt a nyugati államokkal, mert a Keletről beszélve nem szabad elfelejtenünk, hogy a versenyképességet nemcsak az áru minősége, hanem az áru piaczi értéke is emeli. Eltekintve attól, hogy nekünk a keleti részeken, különösen a Székelyföldön is igen sok olyan nyersanyagunk van, a melylyel a keleti piaczon dominálhatunk: van több félig feldolgozott árunk is, a melynek tekintetében bátran kiállhatjuk a nyugati államokkal a versenyt. Közelségünk és szomszédi voltunk, valamint a könnyebb közlekedés lehetősége annyi erőt nyújtanak nekünk, hogy mi igen sok czikkre nézve szembeszállhatunk a nyugati államokkal. És épen azért, t. ház, én részemről csak bámulni tudok azon, hogy bár a törvényhozás még 1895-ben megszavazta a székely vasutak kiépítésére vonatkozó törvényt, azoknak ezen keleti forgalom előmozdítására egyedül lehetséges vonalát, a szászrégen-mádéfalvi vonalat, hét év óta nem építették ki. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Pedig ha ez a vasúti vonal kiépíttetnék, akkor a galacz-budapesti vonal 120 kilométerrel rövidülne meg. Mintha azt gondolták volna az 1895 óta az egymást felváltó kormányok, hogy formálisan megvan az összeköttetés Galaczczal is, mert hiszen a csik-gyimesi állomás összeköttetésben van Brassó utján a magyar fővonallal. Ámde, ugy látszik, senki sem vette komoly bírálat alá azt, hogy vájjon ez a 120 kilométenyi utkerülő képes és alkalmas-e arra, hogy a keleti forgalmat előmozdítsa, és különösen, hogy a keleti forgalom nagyobbszabásuvá tételének kimaradása nem okoz-e nagy közgazdasági hátrányt? Pedig, t. ház, a galaczi kikötő utján részben Románia, részben Bulgária, továbbá Dél-Oroszország, európai és ázsiai Törökország, Görögország, Málta, Cziprus és Egyiptom, mind oly piaczok, a hol alkalmas áruinkkal mint elsők foglalhatnánk helyet. Mert ki meri tagadni, t. ház, azt, hogy a Keleten szükségelt fa, fakéreg, mész, papír, porczellán és kőedény, kén, konyhasó, kőszén, üvegáruk, vas- és aczéláruk, gazdasági eszközök és ásványvizek, a tűzálló iéglagyártásra szükséges grafit, márvány és faedények nem-e olyan czikkek, a melyek nálunk megvannak és olcsón is hozzáférhetők, a Székelyföldön pedig legalább jelenleg mindenesetre parlagon hevernek ezen áruk, de bőven rendelkezésökre állanak az illető érdekelt ipari és kereskedelmi köröknek. Nem szabad tehát a székely vasutak kiépítését azon a czimen halasztgatni, hogy van-e rá elegendő készpénz, hanem ha szükségesnek találjuk azt, hogy a kereskedelmi forgalom élénkebbé és nagyszabásúvá tétessék; ha szükségesnek találjuk azt, hogy mi közgazdasági hátramaradásunkból csak ugy eviczkélhetünk ki, ha kivitt czikkemkért minél több külföldi pénzt kapunk, akkor ennek a szászrégen-mádéfalvi vonalnak kiépítése elodázhatatlanul szükséges. De, t. ház, van még egy másik szempont is. A galacz-budapesti forgalom igen alkalmas arra, hogy világforgalommá alakuljon át. Mert az utas és az áru Galacztól Bécsig a szászrégenmádéfalvi vonalon át 300 kilométernél rövidebb utat tesz meg, mint jelenleg Galiczián át Bécsig. Minthogy kétségtelen az, t. ház, hogy a nemzetközi versenyben az marad okvetetlenül hátra és szegényedik el, a ki tökéletlenebb eszközökkel dolgozik, nekünk minden erőnkkel oda kell törekednünk, hogy ezen világforgalmi vonalat a magyar vonalra tereljük, s evégből ezt a vasutvonalat minélelőbb kiépítsük, a mi által nagyobb forgalmat szerzünk meg az állam-vasutak vonalai számára, ugy, hogy maga a kiépítési költség, a melybe a vasút kerülne, bőven kifizetné magát a világforgalom árui és utasai által, és még a kamatok és a tőke törlesztésére is maradna. De, t. ház, van még egy indok, a mely sürgős szükséggé teszi ezen székely vasút kiépítését, és ez a székelykérdés. A székelykérdés nagy kérdés, mely nemcsak abból áll, hogy a székelységet ott, az ország keleti részén megmentsük, hanem abból is, hogy a Székelyföldet kizárólag a székelyek számára megtartsuk. Az a nagy politikai feladat, melyet a székelyek Románia határán, a Keleten teljesítenek, nemcsak abban nyilatkozik, hogy mintegy 561.000 magyar él ott tömören és pénz- és véráldozattal szolgál a hazának; hanem abban is, hogy a Székelyföld, a mely idegen nemzetiségi területek által van körülvéve, mint egy tengerből kiemelkedő sziget, eddig legalább a székelyek kezében volt. Az a szívósság, t. ház, a melylyel a székely az ő földjót fogja és tartja, továbbá az a régi székely-