Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-93

93. országos ülés 1902 április 17-én, csütörtökön. 403 895 forint. Hol van ennek az aránya a többi egyházak püspökeinek fizetéseihez ? Egyikérőlmásikáról el lehet mondani, hogy az a protestáns püspök a hány forintot kap híveinek adójából, egy más egyháznak püspöke annyi százat kap az állam adományából. (Mozgás a néppárton.) Ily körülmények között mindenesetre nagyon érthető, ha azt akarjuk, hogy a protestáns egyháznak nemzeti szolgálatait és érdemeit is végre már komolyan fontolóra vegye a törvényhozás és bajain segítsen. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A benyújtott javaslat ellen az volt egyik felszólalt képviselő urnak kifogása, hogy elfogadná a határozati javaslatot, de az határozatlan és mást js lehet belemagyarázni. Én azt hiszem, t. képviselőház, hogy ez a kifogás nem állja meg helyét, mert hiszen határozottabban nem is lehet megmondani, hogy mit gondolunk. (Ugy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha azt mondottuk volna, hogy az 1848 : XX. t.-cz. végrehajtását kérjük, ezt csakugyan lehetett volna félremagyarázni és félreérteni, mert lehetett volna ezt betűszerinti végrehajtásnak és a törvény szelleme szerinti végrehajtásnak is venni. De mi rámutattunk, hogy a törvény szellemében való végrehajtást milyen irány szemmeltartása mellett kérjük: egyenlő teherviselés és egyenjogúság szemmeltartása mellett. Az állam szempontjából egészen határozott a mi határozati javaslatunk. Kimondja először is, hogy: érvényben levő törvényre hivatkozik; kimondja, hogy az állam érdekét szem előtt kell tartani és kimondja, hogy a kormány terjeszszen elő javaslatot. Az állam érdeke tehát kellőképen biztosítva van. Az önkormányzati jogokra nézve szintén határozott, a mikor szintén hivatkozik az 1848-iki törvény azon utasítására, hogy mindez a hitfelekezetek meghallgatásával történjék, mert azokat mellőzni nem lehet az érvényben lévő törvények mellett. Különben is nem a mi határozati javaslatunk lenne a törvény; ez csak mondja, hogy adjon be a kormány törvényt; majd akkor bíráljuk meg, hogy milyen törvényt ad be. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A mi főszempontunk volt, hogy sürgessük a törvény ezen rendelkezését, hogy a hitfelekezet meghallgatásával adjon be törvényjavaslatot a kormány. Majd akkor azután, a mikor ő minden hitfelekezetet meghallgatott, a mikor mindegyiknek a szükségleteit és érdemeit latba veti és egyúttal megkeresi az arányt az állam érdekével, a mikor ilyen komoly megfontolás után azt mondja majd, hogy ezt tehetem, többet nem tehetek, vagy az ország vagy a felekezetek miatt: akkor jövünk majd a bírálatunkkal, hogy elég nyilt, elég határozott és kielégitő-e a javaslat vagy sem. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Különben épen az a t. képviselő ur, a ki azért nem akarta elfogadni a határozati javaslatot, mert az nem elég határozott, hozzájárult Szentiványi Árpád képviselő ur véleményéhez, holott ő csak azt mondotta, hogy bizik a miniszter ur Ígéretében. No hát ha van határozatlanság, akkor ez annak kitűnő példája, hogy egy miniszter Ígérete elég ok legyen arra, hogy valaki elfogadja, még mielőtt tudná, hogy mit fog igérni. Én részemről egyáltalában nem bizom oly mértékben a miniszter ur ígéretében, hogy megnyugvással azt mondanám, hogy vissza lehet vonni a határozati javaslatot. Mert ha tekintem azt, hogy mennyire van az ő mostani Ígérete az 1848-iki törvény határozottságától, akkor azt látom, hogy attól mindig távolodunk, a helyett, hogy annak megvalósításához közelednénk. Hogy milyen különbség van egy törvény és egy miniszteri igéret között, azt mindenki jól^ tudja, minden polgár és minden hitfelekezet. Én becsülöm az ígéretet, mint férfiszót, de az nem elég sem nekem, sem egy testületnek; egy testületnek, a törvényhozásnak nem igéret, hanem törvénybeli, mert csak az lehet a kellő biztosíték:. (Elénk tetszés a szélsobaloldalon.) Készséggel és köszönettel ismerem el a t. miniszter ur nyilatkozatáról, hogy az igenis javítana a mostani helyzeten. De mégsem tartom elégnek, mert ígéretekben, de sőt még törvényekben is igen sokszor csalatkoztunk; miniszter mehet, miniszter jöhet, a körülmények változnak és a körülmények és az uj felfogások mindig tudnak okot találni a változtatásra. Az állam és egyház között az igéret, akáimilyen komoly, nem lehet kielégítő, hanem egyedül megnyugtató mindkét félre nézve, ugy az államra, mint az egyházra nézve, csak a szigorúan meghozott és keresztülvitt törvény lehet. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) A t. miniszter ur kilátásba helyezte, hogy a kormány megfontolás tárgyává teszi, nem volna-e czélszerübb törvényben fixirozni az évi összeget. Wekerle minisztériuma már ezt nem megfontolás tárgyává tette, hanem mint megfontolás eredményét jelentette be a képviselőháznak és ennek következtében már intézkedéseket is tett, felhivta a hitfelekezeteket, hogy szükségleteiket irják össze és terjeszszék be. Még sem lett ennek eddig még semmi komolyabb eredménye. És épen azért nem elég nekünk, hogy megfontolás tárgyává tegye a kormány. Ötven esztendőnél több ideje, hogy várunk e törvény végrehajtására. Csak az nyugtathat meg bennünket, ha a t. kormány kijelenti, hogy törvényben kívánja ezt az ügyet szabályozni. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Akkor megnyugszunk, még pedig olyan értelemben, hogy ne legyen az a segély évi megszavazásnak tárgya, tehát szavazásoktól, kormánytól, pártoktól évenkint függő, hanem legyen törvényben állandóan meghatározott összeg, a mely az autonómiának teljes védelme mellett a hitfelekezeteknek legyen kiadva, nem pedig közvetlenül a lelkésznek, vagy a tanitók51*