Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-93

390 93. országos ülés 1902 április 17-én, csütörtökön. fentemiitett törvény feljogosít minket protestánsokat is arra, hogy tovább zörgessünk ama nemzeti Ígéret beváltásáért, melyről az 1848. évi XX. t.-cz. beszél. Nekünk is kérnünk kell az államsegélyt nagyobb mértékben egyházi közigazgatási költségeink fedezésére és pedig önkormányzatunk további sérelme nélkül, nevezetesen olyanformán, hogy a kerületenkint megállapítandó segélyt egy összegben nyerje egyetemes egyházunk és ez oszsza ki a kerületeknek, természetesen bekövetelvén tőlük a számadást a megkapott segélyről, mely számadást az egyetemes egyház terjesztene be a vallásügyi kormányhoz. A törvénytisztelet határozottan megköveteli, hogy az 1848. évi XX. törvényczikk végrehajtassák. Valóságos csapás lenne az egész országra, ha a koronás király által szentesitett élő törvény csak a könyvekben lenne meg és arra tanítana bennünket, hogy Magyarországon még a szentesitett törvényt sem veszik semmibe. A törvénytisztelet szomorú hanyatlását mutatja az, hogy több mint 50 évvel a törvény hozatala után most kell követelni azt, hogy a mindenki előtt világos törvényczikk életbe lépjen. Nem arról van itt szó, hogy a protestánsok külön szervezkedjenek, mert az 1848. évi XX. t.-cz. végrehajtása egyetemes érdeke ugy a protestánsoknak, mint a katholikusoknak, egyszóval mindazoknak, a kik a 48-as törvényeket tiszteletben tartják. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Bármiként gondolkozzanak is mások, én a törvény értelmében csak azt sürgetem, hogy az 1848-ban bevett vallásfelekezetek a törvény parancsai szerint arányosan közálladalmi költségekből láttassanak el. Nem sértheti ez senki érdekét; mert szentesitett törvényen alapszik, s az 1848-iki fényesen tündöklő korszak balhatatlan nagy férfiairól nem is tételezhető fel, hogy ezen törvény által bármely hazafias, nemzeti érdeket sérteni akartak volna. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A protestáns felekezeteket nemcsak az egybázfentartás terhe nyomja, hanem az iskolák fentartásának kötelezettsége is, a mely nem annyira egyházi, mint inkább nemzeti feladat, s valóban súlyos terhet ró azokra, a kik az állam gondoskodásában még eddig soha nem részesültek. A protestáns egyházak a saját erejükből, saját megadóztatásuk mellett az iskolák fentartásával oly népnevelési, oly nemzeti feladatot teljesítenek, a melynek költségeit minden igazság szerint és a törvény szerint is nem nekik, hanem magának az államnak kellene viselnie, mert a népnevelés, s az iskolák fentartása nem különleges protestáns érdek, hanem egyenesen a magyar nemzeti állam nagyfontosságú érdeke, miért is az államnak minden törvény és felszólítás nélkül is sietni kellene a protestáns hitfelekezeteket e nagy nemzeti feladatok teljesítésében teljes erővel támogatni. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ugy vélem, hogy az államnak eme pártfogását mi protestánsok is megérdemelnők, mert hiszen mindenkor igyekeztünk mi is olyan hazafiak lenni, hogy magyar hazánknak lobogóját beszennyezni soha nem engedtük, hanem megvédelmeztük azt még életünk árán is a legöldöklőbb harczok viharában is; mi is ugy tekintettük mindig az édes haza földjét, mint a melyet őseinktől örökölve, tőlünk telhetőleg meg kell védelmeznünk. Immár századokon át munkálkodott a protestantizmus azon, hogy a nemzet legdrágább kincseinek, a szabadság, egyenlőség és testvériségnek szép eszméje megvalósuljon a magyar hazai társadalomban. Biztosítom a tisztelt házat a felől, hogy a protestantizmus nem irigyelte és ma sem irigyli a rom. kath. egyház vagyoni gyarapodását, fényét és pompáját, melyet az időről-időre bővebben kifejt, de azt igenis a protestantizmus joggal követelheti meg magának, a mit számára a törvény is biztosit, ép azért, mert azt már minden bevett vallásfelekezet javára a koronás király szentesitette. Ez egy elvitázhatatlan arany igazság, miért is szabad legyen hinnem, hogy a kormánynak vezérférfiai ép ugy, mint a képiselőház összes tagjai párt- és valláskülönbség nélkül meg fogják szavazni az 1848. évi XX. t.-cz. végrehajtását, mert szerény véleményem szerint, a ki még ennek is ellene szavaz, legyen az bár miniszter vagy képviselő, az nem viseltetik tisztelettel a szentesitett törvény iránt, s mint ilyen, nagyon rossz példával jár Magyarország népe előtt. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) _ Tudomásom szerint a vallásalapnak van 5195 hold vízi birtoka a Balaton taván. A Balaton partján lakó népek általános hiedelme az, hogy a balatoni halászatot a magyar kormány vette ki a nép kezéből, s a magyar kormány adta át bérbe azon Halászati Részvénytársaságnak, mely most mindenható uralkodó a Balaton felett, s mely részvénytársaság az ő gőzhajós halászása által már-már koldusbotra juttatta a balatonparti lakosságot, mely azelőtt gond nélkül élt a halászatból. Első pillanatra talán azt gondolná az ember, hogy ez a tárgy nem is tartozik a vallásügyi tárcza keretébe, de ha e tárgy körül figyelemmel vizsgálódunk, azt tapasztaljuk, hogy lehet, sőt szükséges is a vallásügyi költségvetés megbirálása alkalmával a balatoni halászattal is foglalkozni. Ezen esztendő február 5-én tartott országgyűlési beszédemben igyekeztem bebizonyítani azt, hogy a magyar kormány erővel ragadta ki a balatoni halászatot a nép kezéből. Ez a bizonyitgatásom az illetékes körökben nem talált valami kedves fogadtatásra és halászati szakértő uri emberek a balatoni halászat róbuszát akként fejtették meg előttem, hogy a halászat jogát nem a kormány vette el a néptől, hanem a Balaton-vizi birtokosok összejöttek egy közös tanácskozásra és ott elhatározták, hogy ők, mint a víznek tulajdonosai, közmegegyezéssel a Halászati Részvénytársaságnak adják ki a Balatont, mely