Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-93

386 93. országos ülés 1902 április 17-én, csütörtökön. tartása mellett — az állam hasonló természetű s ugyanazon fokú intézeteivel egyenjogúak.« A tót népnek javát szivén viselő férfiak nem régiben, pár évvel ezelőtt egyletet akartak alakítani abból a czélból, bogy tót nyelvű középiskolát állítsanak fel. E végből a magas kormányhoz a megszerkesztett alapszabályokat jóváhagyás végett fel is terjesztették, de ezeket az alapszabályokat a kormány nem hagyta jóvá és nem engedte, hogy tót tannyelvű iskola felállíttassák. Tehát a kormány nemcsak a törvényt nem hajtja végre, nemcsak hogy államköltségen a tót nép számára iskolákat nem állit, nemcsak hogy meglevő iskoláik bezárattak, hanem még azt is megakadályozza, hogy azok, a kik a tót nép érdekében dolgoznak, ilyen iskolákat felállíthassanak. Én a kormány ezen eljárása felett ítéletet nem mondok, maga ez az eljárás hordja magában az igazságos ítéletet. A költségvetést azért, mert a tót közművelődés czéljaira egyetlenegy fillér sincs benne előirányozva, nem fogadom el, hanem magam és társaim nevében a következő határozati javaslalatot terjesztem be (olvassa): »A képviselőház utasítja a kormányt, de különösen a vallás- és a közoktatásügyi minisztert, hogy az 1868: XLIV. t.-cz. 17. és 18. §-ait lojálisán léptesse életbe és gondoskodjék arról, hogy a Felvidéken nagyobb tömegekben együtt élő tót nyelvű polgáraink az általuk lakott vidék közelében anyanyelvükön művelhessék magukat, egész addig, a míg a magasabb akadémiai képzés kezdődik «. Ajánlom a t. háznak ezen határozati javaslatot elfogadásra. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Kik vannak aláírva?) üuzsiák János, Kollár Márton, Valasek János, Veszelovszky Ferencz. Szőts Pál jegyző: Bakó József! Bakó József: T. ház! Mindenekelőtt nagy örömmel van szerencsém kijelenteni, hogy az országgyűlés megnyitásakor a magas trónbeszéd megemlékezett a népoktatásügyről is. A trónbeszédnek ez a része intézkedéseket helyezett kilátásba a népoktatásügy belterjesebb intézkedésére vonatkozólag. Azonban sajnálatos tények bizonyítják, hogy a közoktatásügy intéző körei épen nem szoktak szerencsés kezüek lenni . . . Elnök : Csendet kérek ! Bakó József: ... az intenzív fejlesztés irányában, miért is a trónbeszéd által hangoztatott czél érdekében igen kívánatos dolog, hogy a nemzet képviselői szigorú kritikával ós állandó, éber ellenőrzéssel maguk igyekezzenek irányt szabni a közoktatási kormány népoktatásügyi politikájának. A magyar törvényhozás hibás alapon állt eddig, midőn a kultuszminiszterek iránt a népoktatásügyet illetőleg (Nagy zaj és felkiáltások a szélsöbaloldalon: Nincsen miniszter! Hol a miniszter? Egy hang a néppárton: Ott áll az előadó mellett/) teljes bizalommal viseltetett, s a közoktatásügyi minisztertől várta mindig a helyes népoktatásügyi politikát, a helyett, hogy ezt maga a törvényhozás szabta volna meg. A törvényhozás e hibás álláspontjából az következett, hogy a magyar közoktatásügyi minisztériumban időrőlidőre egymással ellentétes elvek kerültek uralomra a szerint, a mint ez a tárcza minisztert cserélt. Ennek bebizonyítására beszéljenek maguk a tények. (Ralijuk! Malijuk!) A népoktatási alaptörvény, az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. nagynevű megalkotója a népoktatásügy felvirágoztatásának egyik alapfeltételéül tekintette az ország tanítóságának szabad egyesületekben kifejtett, Önálló, lelkes, önkormányzati alapon nyugvó közügyi tevékenységét. Egyszóval a tanítókkal akarta — igen helyesen — kifejlesztetni, felvirágoztatni a magyar nemzeti népoktatás ügyét. A Trefort-kormányzás alatt ez az elv lomtárba került, s megindult a tanítóság közügyi tevékenységének elnyomása, visszaszorítása, a tanítók megrendszabályozása, az iskola négy fala közé utasítása, s fennen hirdetése annak, hogy »nincs szükségem a tanítók véleményére*,... mert »felülről jön a világosság«. (Igaz! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) Gróf Csáky Albin idejében viszont lomtárba kerültek a Trefort-elvek, s megindult a pezsgő közügyi munka az egész vonalon. Az ő távozása után a magyar tanítóság ismét egyszerűen kormányzási anyaggá alakíttatott, s velők szemben az a taktikai elv érvényesül, hogy »bekötni a szemöket szép szavakkal, foglalkoztatni őket jelentéktelen ügyekkel, de semmi lényeges dologban érvényesülni nem kell engedni őket«. Ez az ámitó és altató elv azonban nem magyar-honos, hanem a bécsi abszolút rendszer ennek az édes szülője. Még más kérdések köréből is lehetne bizonyító példákat felhozni arra nézve, hogy a kultuszminisztériumban a tanügy fejlesztésére nézve fontossággal bíró elvek a miniszterek személyével mindig változnak, pedig a magyar nemzeti népoktatásügy politikájának egységesnek, állandónak és következetesnek kellene lennie, s nem volna szabad még a részletekben sem ingadoznia egyéni hajlandóságok szerint. A népoktatásügynek intenzív fejlesztése okvetetlenül megköveteli az egységes, állandó, következetes politikát; megköveteli, hogy a kultuszminisztériumnak, jobban mondva, az országnak, a nemzetnek hosszú időre megállapított ^népoktatás-politikai programmja ^legyen. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) És természetesen szükséges kritikai tekintetet vetni a mai állapotokra, hogy követelésünket a jövőt illetőleg formulázhassuk. Első és legfőbb szabályul azt állithatjuk fel, hogy az oktatásügyet rendeletekkel, a tanitószemélyzet utasitgatásaival nem lehet intenzive felvirágoztatni, mert ennek első és elengedhetetlen feltétele a helyes alapokon nyugvó tanítóképzés. Adjunk minden iskolának minél tökéletesebben képzett, s hivatásukon apostoli lelkese-