Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-92

372 92. országos ülés 1902 április 16-án, szerdán. műveltséggel. A gyakorlati tudományokat, földrajzot, világtörténelmet, közgazdaságtant, váltóismét, könyvvitelt oly mértékben tanítja, hogy a kereskedőknek és iparosoknak ez tökéletesen elegendő volna. Csak azért nem lehet ezt nekünk kiépíteni, mert az önkéntességi jogot nem adja meg a hadügyminiszter ur ezen iskolák számára. Az 1889 : VI. t.-cz. 25. §-ában azon kikötés van, hogy mely nyilvános vagy nyilvánossági joggal felruházott bel- és külföldi tanintézetek tekintendők a belföldi főgimnáziumokkal és főreáiiskolákkal egyenrangúaknak, ezt a honvédelmi miniszter az illető szakminiszterrel egyetértőleg és a közös hadügyminiszter hozzájárulásával határozza meg. A törvény világosan a honvédelmi minisztert jelöli meg, mint olyant, a ki a szakminiszterrel együtt megadja a jogosultságot, és mégis azt látjuk, hogy egy harmadik faktor szól itt bele, annak a hozzájárulása van ebben a törvényben kikötve. Azt hiszem, itt volna az ideje, hogy ennek a t. hadügyminiszter urnak egyszer már a körmére koppintsunk (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és megmondjuk, hogy legalább iskoláinkba ne avatkozzék bele és engedje meg, hogy ott saját magunk intézkedhessünk. Hogy a hadügyminiszter ur mennyire szeret ilyen dolgokba avatkozni, arra mondok egy más példát. Tegnap Zboray t. képviselőtársam az építkezésekről beszélt. Nekem biztos tudomásom van arról, hogy, mikor Budapesten megéjntették a legújabb kaszárnyát, mely a tiszti kaszinóval van egybeépítve, és a tiszti kaszinó kapujához két alakot terveztek, az egyik alak egy magyar huszár volt. Mikor a terveket elküldték a hadügyminiszter urnak, ennek első dolga volt, hogy kitörölje a magyar huszárt és helyébe tett egy osztrák dragonyost. (Mozgás a szélsobaloldalon.) Tudom, hogy a t. miniszter urnak milyen nehézséggel kell megküzdenie. (Halljuk! Halljuk!) Ezelőtt két hónaimai méltóztatott Bécsben lenni, nem tudom, mi okból, mert a magyar kultuszminiszternek kevés dolga lehet Bécsben, lehet, hogy a valóságos belső titkos tanácsosnak kellett a fekete-sárga zászló előtt meghajolnia, nem tudom, nincs-e ily intézkedés, de tény, hogy a miniszter ur Bécsben volt. Bécsből hazajővén és a minisztériumba menve, berendelte magához a középitési osztálynak illetékes faktorát és kijelentette, hogy minden közéjräletből a magyar motívumokat törölje ki. (A vallás és közoktatásügyi miniszter tagadólag int.) Engedelmet kérek, akárhogy tagadja a miniszter ur, megengedem, hogy nem fogja beismerni, de tényleg utasította, hogy a magyar motívumokat törölje ki. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: Hazudott, a ki mondta, én a szeczesszióra mondtam ezt, ott volt az államtitkár is! Nessi Pál: Azt is megengedem, hogy szeczeszszióra mondta, de akkor Bécsben a magyar motívum szeczesszió. (Zaj és ellenmondás a jobboldalon.) Ebből csak azt látom, hogy soha sehol egy lépést sem tehetünk álladalmi területünkön, hogy a bécsiek nekünk utunkban ne legyenek... Madarász József: Az osztrák császár parancsol ! Nessi Pál:... kulturális ügyeinkben, melyekbe beleavatkozni semmi joguk sincsen. A másik dologra vonatkozólag, a melyért felszólalni akartam, a t. miniszter ur már eleve reményeim teljesülésének útját zárta, midőn azt mondotta, hogy bár a 91-iki törvényczikk csak arra kötelezi, hogy mathematikai mérleget mutasson be, mégis hajlandó ezen törvény némely szakaszát módosítani, de én remélem, nemcsak módosítani, hanem javítani is, s kijelentette mindjárt, hogy nem mehet oly messze, hogy a nemzet napszámosainak és munkás méheinek, mint őket igen t. képviselőtársam, Hellebronth Géza nevezte, 30 év múlva már megadja a teljes nyugdijképességet. Én pedig azt hiszem, ha a középiskolai tanároknak megadta a törvény 30 év után a teljes nyugdijképességet, még sokkal inkább meg kell adni az elemi iskolai tanítóknak, a kik sokkal nehezebb és fontosabb munkát végeznek, mint a középiskolai tanárok. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Engedelmet kérek, én azt tartom, hogy sokkal könnyebb dolga van egy középiskolai szaktanárnak, az ő hetenkinti 18—20 órájával, mint az elemi iskolai tanítónak, ki egész életében egy teljesen műveletlen anyag átgyúrásával kénytelen foglalkozni a magyar nemzet érdekében, nyomorult alamizsnás fizetésért. (Igaz ! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Én nekem az volna az óhajom, hogy addig, mig az megvalósulhat, míg az osztrák moloch meg nem eszi minden pénzünket és vagyonunkat, addig is, mig elérhetjük abbeli vágyainkat, hogy őket tisztességesen fizethessük, addig is igyekezzünk agg napjaikat biztosítani, adjuk meg nekik is már 30 év múlva a teljes nyugdijképességet. Midőn ezt kérem, rá akarok mutatni arra az anomáliára, mely történik a nyugdíj-kiszámításnál azáltal, hogy a kántori működésért járó fizetés nem lesz beszámítva. Ha a fizetés megállapításánál, kiegészítésénél erre tekintettel van a miniszter ur, akkor, azt hiszem, nemcsak méltányos, de jogos is, hogy a kántori fizetés a nyugdíj kiszámításánál is beszámíttassák. A harmadik, a mint megjegyezni kívántam az, hogy annak a programúinak, melynek alapján e házban helyt foglalok, egyik sarkalatos elve az 1848:

XX. t.-czikk végrehajtása. Ez tisztán magyar ügy. De ugy, a mint ma kívánjuk, azon terjedelemben, nem zárkózhatik el azelől senki, ki a viszonyokat ismeri. A t. miniszter ur előbb messzebb ment mint a múltkor, mikor azt ígérte, hogy hajlandó törvényben biztosítani, hogy ezeknek az igazán szükséggel küzdő felekezeknek szükségletei kielégíttessenek. Hiszen másban, mint törvényben ugy sem fogadnók el a biztosítást, mert mi üres ígéretre, miniszteri biztatásra nem adunk semmit. Mi csakis abban nyugodhatunk meg, ha törvényes intézkedést