Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-92

368 92. országos ülés 1902 április 16-án, szerdán. sem az okokat — de tényleg alig van négy-öt magyar ifjú az öt évi kurzuson. Én tehát elérkezettnek látom az időt arra, — ha nem is ahban az alakban, a mint azt Trefort miniszter annak idején megígérte — hogy akár ennek az intézetnek a felső tanfolyamokkal, a melyek tisztán konzulátusra képeznek, valamiképen kapcsolatba hozatala által, akár ugy, hogy átmenetet képezzen ahhoz az intézethez, de valamiképen mindenesetre megoldassák ez a kérdés. Határozott tervvel nem állok elő, csak az eszmét vetem fel és nagyon kérem a t. miniszter urat, hogy Magyarország kereskedelme, ipara és jövő kivitele szempontjából foglalkozzék komolyan ezzel a kérdéssel. (Helyeslés bálfelöl.) Ezeket óhajtottam e tárcza tárgyalása alkalmával elmondani, különben pártállásomnál fogva nem fogadom el a költségvetést. (Tetszés és helyeslés a néppárton és a szélsöbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Szőts Pál jegyző: Bartal Aurél! Bartal Aurél: T. képviselőház! (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Az eddigi felszólalásokból azt látom, hogy mindnyájan egyetértünk abban, hogy az 1848 : XX, t.-czikk . . . (Folytonosan tartó zaj és mozgás.) Molnár János: Halljuk a stomfai választás elnökét! (Zaj. Halljuk.' Halljuk/ jobbfelöl. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Azon az oldalon persze figyelmet akarnak!) Elnök: Akármelyik oldalon szólalnak is fel a képviselő urak, csendet kérek ! Bartal Aurél: Ha megengedi t. Molnár János képviselő ur, e részben a kivánt felvilágosítást, ha beszédemet befejeztem, igen szívesen megadom. Méltóztassék először beszedemet meghallgatni, azután a személyes kérdésre vonatkozólag rendelkezésére állok. (Helyeslés jobbfelöl.) Az 1848 : XX. törvényezikk és azok megalkotói intencziójának értelmében teljesen jogos és méltányos azon kívánság, hogy ott, a hol a felekezeti kiadások túlságos mérvben nyomasztólag súlyosodnak a népre, ezek elviselése államsegélylyel könnyittessék. A véleményeknek ezen egyöntetűsége és a t. miniszter ur nyilatkozatai megnyugtathatják felszólaló protestáns testvéreinket abban a tekintetben, hogy az állam ugy mint eddig, ezután is, sőt fokozottabb mérvben, pénzügyi helyzetéhez képest, segélyt nyújt nekik felekezeti kiadások fedezésére. Ily szellemben való végrehajtásához az idézett törvényezikknek én a magam részéről annyival nagyobb készséggel hozzájárulok, mert a felekezetek akkor, a mikor a népnek vallásos érzületét ápolják, mikor iskolákat tartanak fenn, nagy és fontos állami feladatot teljesítenek. (Igaz! Ugy van •') Fölöslegesnek tartom tehát ezek után az 1848: XX. törvényczikkel tovább foglalkozni. Azonban, midőn az 1848 : XX. törvényezikk a vallási és iskolai költségek viselését az államra kívánta áthárítani, nézetem szerint ezzel nem csupán terhelni akarta az államot, hanem igenis intencziója volt az is, hogy a felekezetek autonómiájának sérelme nélkül az államhatalomnak bizonyos ingerencziát biztosítson a felekezetek szolgálatában álló papok és tanítókra nézve. A papoknak és tanítóknak az ő specziális vallási és felekezeti hivatásukon kívül nagy és fontos állami hivatásuk is van. Ok vezetői, oktatói a népnek és nem lehet közömbös az államra nézve, hogy milyen szellemben, milyen irányban vezetik és oktatják a népet. (Igaz ! Ugy van ! a jobbóldalon.) A népoktatásra vonatkozólag van törvényünk, a mely a magyar nyelvnek kötelező tanítását elrendeli. A tanfelügyelők ellenőrzik, hogy a törvénynek ezen rendelkezése betartassák, és havonkint megkapjuk a tanfelügyelőktől a jelentést, a melyben a magyar nyelvnek oktatása tekintetében kitűnő, de legalább is kielégítő eredményekről számolnak be, és ennek daczára a Felvidéken nemcsak hogy nem hódit teret a magyarosodás, hanem igenis terjed a tótság és pedig nemcsak nyelvben, hanem érzületben is. Hogy e részben rosszabbul nem állunk, mint a hogy állunk, abban tagadhatlanul fő érdeme van azon hazafias papoknak, a kik azon a vidéken a tanítókkal karöltve teljes erejükből igyekeznek a népet a pánszlávizmus mételyétől megóvni. (Helyeslés a jobboldalon.) De sajnos, hogy a pánszlávizmus apostolai közt igen nagy számmal találjuk a felekezetek papjait és tanítóit és az államhatalomnak nincs módjában, hogy ezeknek hazaellenes agitáczióját lehetetlenné tegye. Az iskolákban még tűrik, sőt tanítják is a magyar nyelvet, nehogy a törvénynyel egyenes konfliktusba keveredjenek, sőt még a Szózatot is el szaval tatják a tanulókkal a vizsgáló tanfelügyelő előtt, de az iskolán kívül gondoskodnak arról, nehogy a magyar nyelvnek csak némileg való elsajátításával is a magyar nemzeti érzés a tót nemzetiségi érzés fölé emelkedjék. (Zaj a jobboldalon.) Vészi József: Ruzsiák majd mindjárt eltagadja, hogy igy van! Bartal Aurél: Az egyházi hatóság a kánoni vétséget bünteti, és ha az ügyészség hozzáfér, és néha elitélnek egy paj>ot vagy tanítót, az visszatér mint mártír, és annál nagyobb hévvel, annál nagyobb eredménynyel folytatja üzelmeit. Hogy egy-két ilyen érzelmű ember egy egész vidéket mikép képes inficziálni, a tekintetben hivatkozom Pozsony vármegyének példájára. (Halljuk ! Halljuk !) Habár ezen vármegye lakosságának nagy része tót ajkú, az mindig jó, igaz magyar érzelmű volt, és egyes ismert alakoktól eltekintve, mi ebben a megyében a pánszlávizmusról nem tudunk semmit; de az utóbbi időben sajnosán tapasztaljuk, hogy a különféle alakokban fellépő agitátoroknak sikerült hazaellenes eszméiket beoltani a népbe, és ma szégyenkezve kell bevallanom, hogy Pozsony vármegye hegyen túli és nagyszombati járásának