Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-79
79. országos ülés 1902 márczius 22-én, szombaton. :n tétben árut. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És igy vagyunk több tételnél. így vagyunk a selyemgubókkal; kiviszünk 3,416,500 korona értéket és behozunk 52 millió korona értéket, Nézzük a vasipart: a kivitel 7 millió korona, ez mint vasércz megy ki és jön vissza feldolgozva 9,400.000 korona. Ez egészségtelen közgazdasági állapot, a melyet tovább fentartani nem leket. (Ugy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Merthogy mi kiviszünk húsban sertéshúst 35 krajczárjávai kilonkint és Csehországból behozzuk 3 írtjával kilonkint, ez szégyenletes, desperátus állapot. (Ugy van! Ugy van! Élénk tetszés a szélsőbaloldalon.) És ez minden lépten-nyomon nyilvánul. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én teljes bizalommal vagyok a t. miniszter urnak a tervei iránt, de kérem őt, hogy ezeket az állapotokat tekintetbe véve — és ezt a kérést a t. miniszterelnök úrhoz is intézem, hiszen az a czeruza is, a mivel ott rajzol, szintén külföldi — kérem tehát mindkettőjüket, hogy méltóztassék előkészülni közgazdasági önállóságunkra, mert ha ez az állapot tovább igy marad, akkor Magyarország a végpusztulás felé közeledik. (Ugy van! Ugy van! Elénk tetszés a szélsöbaloldalon.) Es én lelkemből kívánom,— ismétlem, egy szikrányi ellenszenvet Ausztriával szemben nem érzek — kívánom azt, hogy létrehozzunk egy egyezséget, melynek alapján mindketten megélhessünk. Hiszen nekik épugy érdekükben áll, hogy nem egy koldusbotra jutott és agyonkoplalt nemzettel álljanak szemben, nekik is támogatás, ha Magyarország közgazdasága egészséges alapon nyugszik és a fejlődés, nem pedig a pusztulás lejtőjén áll. Elfogadom a költségvetést. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsöbaloldalon.) Farkas József jegyző: Csávolszky Lajos! Csávolszky Lajos: T. képviselőház! Nagyon szokatlan dolog az, hogy egy miniszter épen akkor hagyja el tárczáját, mikor költségvetését itt a törvényhozásban képviselnie kellene. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A felelőség azt követeli, hogy a ki a költségvetést összeállította és elkészítette, az álljon helyt itt a törvényhozás előtt. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Rendkívüli dolognak kellett történnie ott, a hol ezen egyedül helyes parlamentáris szokás változást szenvedett, különösen nálunk, s épen mai viszonyaink között, s épen a kereskedelemügyi tárczánál. Tudjuk, hogy az ország nemzetgazdasági pangásban sinylik. Óriási a pangásnak az eredménye, napról-napra szaporodnak a társadalmi bajok. Ausztriával a vámszövetség, külfölddel a kereskedelmi és vámszerződések függőben vannak, függőben van a tarifa előkészítése, s épen akkor hagyja itt a miniszter ur tárczáját, székét, a mikor ezekről a fontos kérdésekről felvilágositásókat kellene adnia az országnak. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Epén tegnap mondotta az uj miniszter ur, hogy ő a minisztériumban összefutó fontos feladatokat még át nem tekinthette, meg nem ismerhette. Ki adjon az országnak most mindezen kérdésekről felvilágosításokat ? Önérzetes államférfiú, ki hazája sorsát szivén viseli, önszántából nem is tehet ilyet. Itt valamely indokoknak kellett lenniök, s ezek az indokok ismeretlenek az ország előtt. Mi nem tudjuk, hogy a kereskedelemügyi miniszter ur miért hagyta itt tárczáját. Talán meghasonlás történt közte és a kabinet többi tagjai között, vagy a kabinet feje között a fennálló és elintézendő kérdésekre nézve ? S ha meghasonlás történt, vagy eltérések történtek, melyek azok az eltérések, mely kérdésekre nézve állanak azok fenn ? Különben is a miniszter ur távozása megterheli az állami pénztárt is a neki nyújtandó nyugdíj által. Az ország uj terhet vállalt magára, és a mikor az ország uj terhet vállal, akkor joga van tudni, mi az oka annak, hogy uj terhek viselésére kényszeritették. A ki fizet, annak legalább is tudnia kell, hogy miért fizet. Két nyilatkozata van a volt kereskedelemügyi miniszter urnak, a melyekkel indokolni akarja, miért hagyta el tárczáját. De ebben a két nyilatkozatban oly zűrzavaros fogalmak és eszmék vegyülékét találjuk, hogy lehetetlen abból világosan látnunk, sőt ellenkezőleg, az még elhomályosítja távozásának indokait. Az egyik nyilatkozata a volt miniszter urnak az, melyet kolozsvári választókerülete elnökéhez intézett; a másik az a beszéde, melylyel elbúcsúzott a kereskedelemügyi minisztérium tiszti karától. Az elsőben azt mondja a miniszter: »Lemondtam, a király ő felsége elfogadta lemondásomat. Lelkiismeretem azt súgja nekem, hogy ezzel kötelességet teljesítettem.« Punktum. Hát, t. ház, igen széja dolog, hogy a miniszternek lelkiismerete olyas valamit súgott neki, a mi őt megnyugtatja, de az adózó polgárokat, a kiknek évtizedeken keresztül szerencséjük lesz a nagy nyugdijat fizetni, ez meg nem nyugtathatja. Tessék nyíltan megmondani, mi az a kötelesség, a melyet ő teljesített akkor, a mikor tárczájától elvált? »Távozásom ideje és körülményei hátrányosak reám, mert nagyon kis részét valósítottam meg annak, a mit elkészítettem és terveztem, De az egyéni ambiczió kielégítését alá kell rendelni a közérdeknek.« Mi ez, t. képviselőház? Hát a mit ő tervezgetett ós elkészített, nem az ország érdekében, nem a köz érdekében volt, és ^épen a köz érdekében kellett elállnia azoktól? És ha hátrányos reá nézve ez a távozás, miért távozott? csak kényszerű okból kellett távoznia? »Tele voltam reformeszmékkel, a melyek forgalmunk és nemzetgazdasági fejlődésünk részére uj irányokat biztosítottak volna; ezeket, fájdalom, csak töredékesen valósíthattam meg.« Mindezekből tehát az látszik, mintha a miniszter urat valami rögtönösen előállott, valami hirtelen bekövetkezett katasztrófa érte volna,
