Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-92
354 92. országos ülés 1902 április 16-án, szerdán. Elnök: Az interpellácziók a tegnapi megállapodás szerint két órakor fognak előterjesztetni. Következik a napirend szerint a vallás- és közoktatásügyi tárcza 1902. évre vonatkozó költségvetésének (írom. 74, 114) folytatólagos tárgyalása. Szőts Pál jegyző: Melzer Vilmos! Melzer Vilmos: T. képviselőház! Nem volt szándékom e vitában részt venni, a melynek iránya és tartalma bennem azt az érzelmet kelti fel, hogy e ház tanácskozásaiban mindjobban válik elszigeteltté azoknak álláspontja, a kik ez ország közoktatásügyének intézésénél is annak a szellemnek érvényesülését óhajtják, a mely 1868ban a népoktatási törvény és a nemzetiségi törvény közoktatásügyi részeit megalkotta. E törvények, a melyek az állami jogrendben ma is fennállanak, az iskolai intézetek tannyelvére vonatkozólag nem ismerik azt az egyoldalú nyelvi irányt, a melynek itt annyi szószólója akadt és nemcsak nem tekintik — és itt egyenesen utalhatok az utóbb emiitett törvény 17. §-ára. — nemcsak nem tekintik az állam érdekével ellentétben állónak, hanem egyenesen állami érdeknek jelentik ki a gondoskodást arról, — és itt a törvény szavait idézem — hogy »a hon bármely nemzetiségű, nagyobb tömegekben együtt élő polgárai az általuk lakott vidék közelében anyanyelvükön képezhessék magukat egészen addig, a hol a magasabb akadémiai képzés kezdődik.« De én ezúttal ennek a kérdésnek a további fejtegetésébe belemenni nem akarok. Engem ezúttal egy egészen rövid felszólalásra csakis az a körülmény késztet, hogy Werner Gyula képviselő ur a háznak tegnapelőtti ülésén jónak látta nagy kedvteléssel megint végigsuhintani rajtunk és azon német tannyelvű középiskolák működésén, a melyeket az erdélyrészi evangélikus-lutheránus országos egyház tart fenn. A támadás ugyanazon a nyomon halad és ugyanazt a modort követi, a melylyel a képviselő urnái egy egészen hasonló alkalommal ezelőtt két-három évvel már találkoztam: egy tankönyvnek kiszaggatott és bizonyos szónoki kiszinezéssel előadott egyes szemelvényeire alapítja vádjait. S valamint a korábbi esetnél épen nekem volt alkalmam és kötelességem a képviselő urnak válaszolni és vádjait visszautasítani, ugyanezt teszem ma is, lényegében hasonló tartalmú állításaival szemben. Az a tankönyv, a melyből a képviselő ur kiszaggatott szemelvényeket idézett, átment annak az állami hatóságnak a felülvizsgálatán . . . Szederkényi Nándor: Elég szégyen! Melzer Vilmos: ....a mely erre törvény szerint hivatva van, a vallás- és közoktatásügyi miniszter felülbirálatán és már 1886-ban 10.266. szám alatt nyerte meg ennek jóváhagyását az iskolákban való használhatáshoz. És ha a képviselő ur ily tényleges alapon állva, vádat emel a mi iskoláink történelmi tanításának szelleme és terjedelme ellen, kiterjeszti azt a földrajz tanítására is, hozzáfűzi minden bizonyíték nélkül a magyar nyelv tanításának elégtelenségére irányuló vádat és tetézi azzal a váddal, hogy a mi középiskoláinkban, a melyek nemcsak német anyanyelvű tanítványokat, hanem ezek mellett számos magyar és más anyanyelvű ifjakat is nevelnek, oly nemzedék nő fel, a melyet nem tölt el a hazaszeretet érzelme: én mindezeket a vádakat egyszerűen alaptalanoknak és indokolatlanoknak jelentem ki. Nessi Pál: Bár ugy volna! Melzer Vilmos: Én azt hiszem, hogy helytelen és elitélendő eljárás az, a képviselő ur módjára kötelességmulasztással vádolni mindazon tanárokat, a kik ama tanintézetekben működnek, mindazon egyházi hatóságokat, a melyek hivatásuk szerint azokat a tanintézeteket vezetik, igazgatják és fentartják és súlyos kötelességmulasztással vádolni azokat az állami közegeket is, a melyek törvény alapján a tanintézetek fölött^a felügyeletet és az ellenőrzést gyakorolják. És minthogy én ilyként a képviselő ur előadásában nélkülözöm a szükséges tárgyilagosságot és elfogulatlanságot, én előadásának valódi politikai jelentőséget nem tulajdonithatok és azzal tovább foglalkozni nem is akarok. Egyetlen észrevételt akarok tenni. A képviselő ur azt mondja előadásában, hogy ő a békét akarja a polgárok között felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül. Hát én erre arról az álláspontról, a melyen én állok, azt válaszoszolom a képviselő urnak, hogy a képviselő ur beszéde ennek a czélnak elérésére nem alkalmas, sőt inkább arra alkalmas, hogy megnehezítse és elkeserítse azoknak törekvéseit, a kik a nemzetiségi ellentétek közt a megértést keresik és nem a viszályt. És ha már felszólaltam, engedje meg a t. ház, hogy pár rövid szóval áttérjek azon kérdésre is, a mely körül a vitának nagy része forgott: az 1848 : XX. t.-cz. végrehajtásának kérdésére és hogy a lényegben hozzájáruljak azon felfogáshoz, a melyet Szentiványi Árpád t. képviselő ur és vele összhangzásban még többen nyilvánítottak, hogy ne ama törvény szószerinti végrehajtásáról legyen szó, a mi a felekezetek önkormányzatának megsemmisítését vonná maga után . . . Thaly Kálmán: Azt senki sem akarja, nemcsak Szentiványi! Melzer Vilmos: . . . hanem olyan végrehajtásról, a mely a törvény szellemében és a törvény alapján a felekezetek önkormányzatának teljes megóvása mellett törvény utján biztosítja a segélyt és e tekintetben a jogegyenlőség elvénél fogva egyenlő elbánásban részesiti ez ország öszszes egyházait. Minthogy ezzel a felfogással összhangzásban áll az az álláspont, a melyet az igen t. miniszter ur ebben a kérdésben nyilvánított, én a magam részéről is eltekinthetek azon külön határozati javaslat elfogadásától, a melyet e tárgyban benyújtottak.
