Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-91

348 91. országos ülés 1902 április 15-én, kedden. az értelmet fejleszteni, az akaratot és az érzelmeket nemesíteni. Az igazi műveltség létalapját tehát abban látom, hogy az ember értelme lehetőleg megközelítse az igazság világát, akarata, érzelmei pedig meghajoljanak mindaz előtt, a mi jó, nemes és erkölcsös. Kérdem, mitől függ ugy az egyes ember, mint az egész társadalom boldogulása és haladása? A szivtől, az értelemtől és az akarattól, s ép ezért a nevelés terén e három tényezőre: a szivre, az értelemre és az akaratra kell a legfőbb súlyt helyezni. Nem kell bővebben magyarázni azt az általános igazságot, hogy az emberi sziva benne rejlő rossz hajlamok következtében nagyon könnyen elfajul, elaljasul; és épen ezen elfajult hajlamokat belőle kiölni, mintegy elfojtani, helyettük az erkölcsi érzet erejét és tiszteletét beoltani, ez a nevelés hivatása; a melynek első princzipiuma megtanítani az embert felebarátját tisztelni és önnönmagát megtagadni tudni. Ezen két erény nélkül az ember csak félig művelt ember. ííem művelt ember az, a ki szivéből egészen kiöli az önmegtagadás erényét és ennek helyébe a piszkos önérdeket helyezi. Ép oly kevéssé művelt ki mindenben mindig csak önmagát keresi, de szive sohasem esik meg felebarátja sorsán. Az ilyen értelmi műveltség csak talmi arany, érték nélkül. Az én iskolám e tekintetben nem ugyanaz az iskola, a melyet tegnap olyan nagyon szépen jellemzett előttünk Werner Gyula. A mit ő az értelmi, nemzeti oktatást illetőleg mondott, abban megegyezem vele. De mikor azt mondom, hogy az értelmi műveltséggel rendelkező ember olyan, mint a zöldelő fa, a mely virágzik ugyan, de gyümölcsöt sohasem hoz, ezzel nem azt jelzem, hogy én az ő nemzeti iskoláját azáltal, hogy az értelmi műveltséget fejleszteni kívánja, nem helyeslem, mert hiszen az értelmi műveltségnek én sem tulajdonitok kisebb értéket, mint ő, mert azt én is a valódi műveltség alapfeltétele gyanánt tekintem; csakhogy én még hozzáfűzöm az én iskolám alapját, a sziv erényességét, a melynek honolnia kell az emberben, hogy valóban művelt legyen. Hiszen, ha a valódi műveltséget az értelmi műveltség széles körében keresnők, akkor itt e házban ne beszéljünk valódi népműveltségről, valódi hazafias meggyőződésről, mert az alsóbb néposztálynak sem alkalma, sem ideje nincsen, eszközök sem állnak rendelkezésre, hogy értelmi műveltségét bővíteni tudja. De igenis sok alkalma van szivét és érzelmeit nemesíteni. De honnan is merítsen az ember erőt, hogy a rosszra való hajlamoktól megmételyezett szivébe az erkölcsi erény tiszteletét oltsa, hogy az élet nyilvánulásaiban hivatásbeli kötelmeit, nélkülözések daczára is, teljesíteni tudja? Honnan, ha nem a vallásból. A vallás- és és közoktatásügyi tárczát tárgyaljuk most, igy hát senki sem veszi zokon nekem, ha állásomnál fogva is ennél a tárgynál maradok. Midőn tehát én a vallás hatásáról szólok, nehogy félreértessem, nem habozom előre kijelenteni, hogy én a vallásos nevelés kifejezés alatt nem a felekezeti nevelést értem, hanem értem a meggyőződésen alapuló vallásosságot. Vallásos meggyőződés nélkül ezek a szavak : becsület, munkatudás, hazafiság, humanizmus csak üres, elcsépelt szólamok. A vallás nemcsak a szivet nemesiti, hanem az elmét is megvilágítja; és én az igazi műveltséget ebben látom, a melyet nemcsak oktatás, de különösen nevelés utján lehet elérni. És miután ennek az igazi nevelésnek és oktatásnak tulajdonképeu az iskola a fő ápolója, bátor vagyok kérdezni, — mert önmagától előtérbe lép ez a kérdés, — hogy tulajdonképen kik vannak hivatva ezt a népet, különösen az alsóbb néposztályokat tanítani és nevelni? A felelet nagyon egyszerű: első sorban is a szülő, a család, másodsorban a felekezetek, az egyház, harmadsorban az állam. A szülők természeti szeretetükből és szülei kötelezettségükből kifolyólag úgyis mindent megtesznek, hogy gyermekeik jövendő boldogságát megalapítsák és ezen kötelmeket, melyeket gyermekeik neveltetésénél, oktatásánál gyakorolnak, jognak minősitik, annyira jognak minősitik, hogy gyermekeik neveltetésénél ezt a jogot senki által elvétetni nem engedik. És épen ezen természeti szeretetükből kifolyólag oly nagy áldozatokat hoznak gyermekeik neveltetésénél, hogy senki kétségbe nem voukatja, hogy ennél a legnagyobb és legfelsőbb jog a szülőket illeti. Második tényező a gyermekek neveltetésénél és oktatásánál — nyomatékkal mondom, hogy neveltetésénél és oktatásánál — a felekezetek vagy röviden mondva az egyház, mint az erkölcsi elvek letéteményese. Istentől kapta a hatalmat, hogy az emberiséget nevelje, oktassa és végczéljához vezesse; és mindazok, a kik kétszinüleg azon fáradoznak, hogy a felekezeteket fel kell menteni az oktatás és nevelés terhe alól, ezen felekezetek léte ellen nemcsak áskálódnak, hanem határozottan törnek is. A harmadik tényező az állam. A szülők és az egyház okvetlenül szükséges nevelői és oktatói az emberiségnek. Ezen harmadik tényezőnek, az államnak, e két tényezőt, vagyis a szülőket, a családot és az egyházat saját hatáskörében és különösen jól felfogott érdekében kötelessége minden tekintetben támogatni és vezetni. Az államnak saját jól felfogott érdeke, hogy állampolgárait az önművelődés nyilvánulásai terén támogassa. Innen van az, hogy ez a három tényező, a szülők, az egyház és az állam kell, hogy szoros nexusban legyenek, kell, hogy a honpolgárok, mint egy államtestnek részei támogassák egymást mindabban, a mitől ugy az egyesek, mint az egész társadalom boldogsága függ. És mit látunk? Azt látjuk, hogy a társadalmi életben egy bizonyos betegség lett meghonosítva, a melyet az egyéni nézetből vettek át és ültettek át a társadalmi életbe, vagyis hogy az emberek