Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-91

91 országos ülés 1902 tartom, hogy ha valami, a vallásos érzület olyan, mint a szemérmes érzőkék fajtájához tartozó növények, a melyeket ha csak egy kissé érin­tünk meg leveleiken vagy szirmaikon, mindjárt bezáródnak és tudtunkra adják, hogy az érintést nem kedvelik. (Elénk helyeslés.) T. ház! Felhozta Szivák Imre t. képviselő­társam a múltkor, hogy gyűjteni kellene az or­szágos kincseket és intézkedni kellene e tekin­tetben, hogy azok a kincsek az országból ki ne vitessenek. Hát tökéletesen és teljesen igaza van neki, mert hazánk dicső múltjából úgyis kevés maradt mireánk és igy azt a keveset ugyancsak meg kell őriznünk. A mit azonban beszédének további folyamán mondott, hogy t. i. egy lex Pacca-féle törvényt kellene hozni, hogy az egy­házi testületeknek és másoknak tiltassék meg az ilyen kincsek eladása, azt én teljesen felesleges­nek tartom és megnyugtathatom t. képviselő­társamat a tekintetben, hogy legalább az egy­házi testületeknél ilyen törvényes intézkedésnek szüksége nem forog fenn. Ballagi Géza: Nem is ezt mondotta! Kossuth Ferencz: Nemcsak az egyházi tes­tületekre vonatkozik az a tilalom. Csernoch János: Ismerem én a lex Paccát, az annyit jelent, hogy az országból nem szabad kivinni semmiféle műkincset. Hát az egyházi intézményeket nem kell ettől félteni, mert a mi kevés ebben az országban van, azt legnagyobb­részt az egyházak őrizték meg századok viszon­tagságai alatt. Itt van magának az esztergomi főkáptalannak kincstára, a mely a leghíresebb kincstárak egyike egész Európában. Ott a káp­talan századokon át őrizte azokat a kincseket, különösen Mátyás király hires kálváriáját, a melyhez hasonló egész Európában nincsen, s ezen hű őrizet mellett meg fog az maradni a jövőben is. Ki kell térnem egy kicsit a művészetekre, annyival is inkább, mert a t. kultuszminiszter ur minden alkalommal sürgeti a művészetek pártolását, felkarolását és meghagyja, hogy már az iskolákban is fejlesztessék a szép, művészi érzék. Teljesen igaza van, mert a vallásosság, a hazafiság érzete mellett nem ismerek nemesebb érzületet, a mely képes volna az ember kedélyét jobban megnemesiteni, mint épen a művészetek iránti szeretet, (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) És régen letűnt a nagy Hellász a történelem színpadáról; régen csak a történelemből ismerjük pl. Kómát, s az ő egykori világuralmát és olva­sunk az ő hires csatáiról, de művészetének al­kotásait ma is bámuljuk és ma is tisztelettel hajlunk meg előttük. (Ugy van! Ugy van ! bal­felöl.) T. ház! A ki csak kevéssé is jártas a mű­történelemben, az bizonyára nem fogja tagadni, hogy a művészeteknek, különösen a festészetnek soha sem volt a katholikus egyháznál lelkesebb pár­tolója. (Ugy van! balfelöl.) A ki a Vatikánnak ritka becsű műkincseit, helyiségeinek remek fest­ményeit látta, az meggyőződhetett arról, hogy a KÉPVH. NAPLÓ. 1901 — 190(5. V. KÖTET. április 15-én, kedden. 345 pápák már kezdettől fogva felkarolták a festő­művészetet és a mikor a festőművészet arany­korát élte, senki oly pazar bőkezűséggel nem gondozta és nem fejlesztette azt, mint épen a pápák. De, f. ház, ha széjjeltekintünk a világ összes katholikus templomaiban, mindenütt a festőművészet hatalmas alkotásaival találkozunk. (Ugy van! balfelöl.) A világ legnagyobb mű­vészei : egy Eafael, Michelangelo, Leonardo da Vinci, Gorreggio, Ghirlandajo, Fra Barto­lomeo, Tiziano, Rubens és a többi halhatatlan mester mind a Megváltó életéből merítette az ő lángeszének isteni szikráját, a mely őket utol­érhetetlen, csodás hatású alkotásokra buzdította. A pápák, az egyház, mértéket nem ismerő pa­zarlással ápolták ezen szikrának lángját, hogy a profán világ közönye meg ne foszthassa azt soha termékenyítő hatásától. Ezzel nem mond­tam olyan dolgot, t. ház, a melyet ne tudna minden művelt ember (Ugy vem! bal felöl.) és igy azt hiszem, hogy lesznek, a kik egyetérte­nek velem abban a tekintetben, hogy sem az egyház, sem pedig a pápa meg nem érdemelték azt, hogy a legkíméletlenebbül érintsék egy oly an festménynek országos kitüntetésével, a melynek megszerzésétől épen irányzatossága miatt eddig minden európai nemzet tartózkodott — (Ugy van! balfelöl.) »A pusztítás géniuszának diada­la «-t értem, — (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbahldalon.) különösen akkor, a midőn ugyanazon művésztől ugy kompoziczió, mint ki­vitel tekintetében sokkal sikerültebb művek állottak rendelkezésünkre. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbahldalon. Egy hang balfelöl: Botrány!) Zichy Mihályra, mint hazánk szülöttére és elsőrendű festőművészre a magyar nemzet csak büszke lehet; rajzban őt jelenleg senki sem múlja felül és nem multa felül azelőtt sem. Az Országos Múzeum gyűjteményei tehát hiányosak volnának, ha mi hazánk e nagy fiától valami nagyobb és remek alkotást nem bírnánk. De hogy miért kellett, t. ház, épen a démont, »a pusztítás géniuszának diadala« czimü képet meg­vásárolni amaz országnak pénzén, a mely abban a szentséggel felruházott apostoli koronájában bírja alkotmányának! mellőzhetetlen és leg­főbb erősségét, a mely szent koronát az egyház feje, Szilveszter pápa ajándékozta a magyar nemzetnek és az ő első királyának: ezt én nem értem. (Mozgás balfeUl.) Visontai Soma: Senki sem érti! Csernoch János: A törvény szerint, t. ház. csak az tekinthető a magyar nemzet törvényes királyának, a kit e szent koronával megkoronáz­tak. Hogyan illik ez most már össze, t. ház, hogy a szent koronával megkoronázott és apostoli jelleggel felruházott királynak magyar birodal­mában az ország pénzén egy államilag felállí­tott múzeum részére oly festményt vásároljanak meg a sok közül, a melynek tendencziája a pápaságtól kezdve mindent, a mi a katholikus egyház és általában a katholiczizmus keretébe 44

Next

/
Thumbnails
Contents