Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-91

344 91. országos ülés 1902 megfelelni képesek legyenek s ne kénytelenittessenek valamely más ezzel össze nem férő foglalatosságban tölteni idejöket, ha tehát ezen törvényjavaslat által a KK. és Eli. újólag azt aksrják kifejezni, hogy a mennyiben más vallásfelekezetek lelkészei illendően ellátva nem volnának, azok közállomány által láttassanak el, ez ellen tel-, jességgel semmi észrevételem nincs. De ha ezen törvényjavaslat által talán az czéloztatnék, hogy azon katholikus egyháztól, mely most is oly nagylelküleg hozta az áldozatot az állomány ujabb formáinak megalapítására és a nép felszabadítására, azon egyháztól, a mely most jövedelmeiben tetemesen ugy is megcsonkíttatott, azon egyháztól mondom, melynek nyolcz századokon keresztül szerzett saját vagyona és alapitványai vannak, melyekből iskoláit fenntartja és az egyház és annak szolgáinak és a kultusz-szükségeit fedezhesse, ezen katholikus egyháztól ezen vagyon és birtok a közálladalom által elvétessék s az aztán más felekezetűek lelkészei és iskoláinak fentartására is fordíttassák, egyenesen kimondom — mert a szabadság e korszakában a czélzatokat és szándékokat is ki merjük mondani — hogy bizton hiszem azt, miszerint az e honban élő hét millió katholikusok ilyen szándékba, s ily értelmű törvényjavaslatba bele nem egyezhetnek. (Helyeslés.) Hát, t. ház, ezt Veres József t. barátom, utána a kultuszminiszter, Szentiványi Árpád t. képviselőtársam szintén kijelentették, hogy ők ezt nem akarják és ezt mi tudomásul veszszük. Tihanyi Ferencz temesi gróf, a ki szintén protestáns főúr volt, nyilatkozott, hogy ők nem akartak egyebet, mint azt, hogy az ő lelkészeik, az ő iskoláik is el legyenek látva. Gyürky Pál, krassómegyei főispán és — a, mi a fő — báró Vay Miklós koronaőr szintén ilyen értelemben nyilatkoztak. Az utóbbi, midőn a katholikusok ezen törvényjavaslat — akkor még az volt — miatt nyugtalankodni kezdtek, figyelmeztette a házat, azt mondván: »A tárgy kényes és leginkább azért kell óvatosaknak lennünk, hogy ezáltal nagy reakcziót akár egy, akár más oldalról ne támaszszunk, kivált most, midőn a reakczió az országban ugy is nagy mértékben fog mutatkozni és adjunk hálát, hogy hazánkban egység van a vallásbeli felekezetek között ás nem a hét millió katholikus áll szemben a három millió protestánssal, sőt mindegyik felekezet a legnagyobb bizalommal viseltetik a másik iránt.« Ezek bölcs szavak, melyek hatása alatt — és midőn még báró Vay Miklós hozzátette azt, hogy ő nekik semmi szándékuk nincs, mint megvalósítani azt végre-valahára, a mi a bécsi és a linczi békekötésekben benfoglaltatik. akkor a főrendiházban jelenlevő katholikus főrendek is elfogadták e törvényt. Már most, mi ennek gyakorlati alkalmazása ? A gyakorlati alkalmazása ez: tiszteljük egymásnak a jogait (Helyeslés.) és ha a proáprilis 15-én, kedden. testáns felekezetek képesek fentartani az ő iskoláikat, akkor az állam segitse őket (Helyeslés.) és ha mi ezen a párton nem tudjuk elfogadni azt a határozati javaslatot, a melyet Veres József t. képviselőtársam volt szives beterjeszteni, nem azért nem akarjuk elfogadni, mintha meg akarnók a segélyezést tagadni, de nem látjuk azt világosnak. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) Zboray Miklős: Miért nem kérnek segélyt? Csernoch János: Nem látjuk azt ugy megfogalmazva, hogy a mögé semmiféle szándékot rejteni ne lehessen. Ez volt az ok, másképen semmi kifogásunk nem lett volna ellene. A mi pedig annak a törvényczikknek szószerinti végrehajtását illeti, erre nézve máiigen sokan elmondták véleményüket. Az nem volt szándékában sem az 1848-iki törvényhozásnak, sem a mostaninak szándékában nem lehet. Sok októl eltekintve: azért sem, mert veszélyezteti az autonómiát, elveszi a felekezetektől az önállóságot, elveszi tőlük az iskolákat, kiszolgáltatja őket idegen hatalomnak és idegen befolyásoknak ; mindezektől •— mondom — eltekintve, azért sem lehet elfogadni, mert ki áll nekünk jót ma azért, hogy husz-harmincz esztendő múlva nem lesz-e Magyarország harmincznegyven felekezetre szakadva? És akkor az állam mind a harmincz-negyven felekezet iskoláit, papjait lesz hivatva fentartani ? Ezt nem gondolhatta semmiképen a negyvennyolczadiki törvényhozás. Egyébként ezt Veres József t. barátom már kiemelte. Nagy baj, t. képviselőház, hogy Magyarországon II. József óta nem voltak a plébániák szabályozva és ennek következménye az, hogy sok kis helységben, a hol, mondjuk 200—300 katholikus hivő, 200—300 protestáns hivő van: egyrészt reformátusok, másrészt evangélikusok, mindegyik felekezet félti a maga status-quoját és mindegyik, — ne tagadjuk, ez már benne van az ember természetében, hogy a sajátját iparkodik terjeszteni, — féltékenységből szintén állit fel iskolát, szintén hoz be papot, szintén tart tanitót, ugy, hogy az a kevés hivő ezeket nem tudja eltartani. A hol sok katholikus lakik egy helyen, a hol virágzó és nagy protestáns községek vannak, ott sem az iskolák, sem a lelkészek nem küzdenek nélkülözéssel, mert a hivők nagy száma képes őket eltartani. Ott azután nem is olyan nagy a felekezeti pótadó, mert az a nagy tömeg között eloszlik. A hol azonban kevesen vannak, nálunk katholikusoknál ép ugy, mint a protestánsoknál, a hívőkre mind nagyobb és nagyobb teher nehezedik. (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. ház! Többször emiitették már itt, hogy ezeket a kérdéseket kellő tapintatta], körültekintéssel kell tárgyalni, hogy azzal senkinek vallásos érzületét ne sértsük. Hát én is iparkodtam ezt betartani, (Altalános helyeslés.) mert én azt