Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-91

342 01. országos ülés 1902 április 15-én, kedden. autonómiát. Azóta sok esztendő múlt el, sokat tanácskoztak a katholikus autonómiai kongreszszuson a mi önkormányzatunk felett, meg is alkottak ott egy szabályzatot, a mely azonban semmikép sem felel meg a katholikusok jogos, az 1848: XX. t.-czikken alapuló kívánalmainak. (Ugy van! a néppárton.) De ennek sorsa iránt sem vagyunk biztosak, mert azt mondják, hogy még ezt a szült térre szorított autonómiát sem kapjuk meg. (Mozgás a néppárton.) 1848-tól 1885-ig protestáns polgártársainknak még az a sérelmük volt, hogy felekezeti elöljáróik nem foglalnak helyet a főrendiházban. Ezt megszüntette az 1885: V. t.-cz. Felhozott még Veres József t. képviselő nr, valamint ma Bizony Ákos t. képviselőtársam még egy és más sérelmet, a mely állítólag ezen törvényczikk ellenére fennáll. Az egyik pl. az volt, hogy a protestáns vallású kegyúr kénytelen viselni a kegyúri terheket, a városoknál pedig, bár ők is közösen viselik a terheket, még sincsen joguk katholikus plébánost tartani. A mi a magánkegyurakat illeti, méltóztatnak tudni az egyházjogból, ez az u. n. dologi kegyuraság, a hol a teher magán a birtokon nyugszik. Ha tehát egy protestáns vallású birtokos megveszi ezt a birtokot, tudja, hogy ez a teher van azzal a birtokkal egybekötve, de másrészt, miután ez a teher rajta van a birtokon, olcsóbban kapja a birtokot, mert ez a teher mindig be szokott számíttatni. (Ugy van! a néppárton.) Volt alkalmam részt venni több ilyen eladási szerződés készítésénél és láttam, hogy ez mindig ki volt kötve és bizonyos összeg leüttetett azért, mert ez a teher rajta nyugszik a birtokon. (Ugy van! a néppárton.) A mi a szab. kir. városokat illeti, hát itt igaz, nem egyöntetű az eljárás. Vannak olyan szab. kir. városok, a hol a képviselőtestületnek minden egyes tagja választ, vallására való különbség nélkül. így van például a fővárosban. Vannak ismét városok, a hol csakis a katholikus vallásúak választják a katholikus jjlébánost. Volt alkalmam több erre vonatkozó királyi intézkedést olvasni, nem ujabb királyi intézkedést, hanem a régibb időből, a midőn ezek a városok a királytól kegyúri és szabad királyi városi jogokat kértek és akkor megadatott nekik az a jog, hogy ők a plébánost is választhassák, de egyúttal megkapták akkor az u. n. regálé-jogokat és ezen regále-jogok révén bőséges jövedelmeket élveznek, a melyekből kitelik az ilyen kegyúri terheknek költsége. Felhozatott az is, hogy a különböző vallású, mondjuk diákok, vagy katonák más vallásnak istenitiszteletére vezettetnek. Hát erre vonatkozólag nekünk sem törvényünk, sem miniszteri vagy másféle rendeletünk nincsen, annál kevésbbé van valami egyházi rendelet és a katholikus egyház ezt soha senkitől nem kívánta és nem is kívánja. (Ugy van! a néppárton.) Ez egy olyan szokás, a mely Magyarországon különösen az ujabb időben kifejlődött. Önmagától helyezkedett el ez a társadalmi felfogás a nélkül, hogy e miatt valami súrlódások keletkeztek volna. Az emberek keresték egymás közt a békét és azt gondolták, hogy sem ezt, sem azt nem sértik azáltal, ha más vallásfelekezet istenitiszteletére mennek. (Ugy van! a néppárton.) De kijelentem, hogy akármily nagy súlyt helyezek arra és akármennyire becsülöm és tisztelem, ha az állam az ő méltóságaival, az ő tisztviselőivel, az ő képviselőivel elmegy az isteni tiszteletre, mert az ezáltal is megmutatja, hogy annak daczára, hogy magát felekezetnélkülinek vallja, mégis csak megbecsüli a vallást: a katholikus egyház ezt soha nem kívánja és magam sem akarom, hogy a protestáns gyermekek pl. a katholikus templomokba vezettessenek. (Helyeslés.) Ezt nem kívánja semmiféle hit. Megtörténik azonban, hogy a midőn az ilyen kérdések hosszabb idő óta, mintegy gyakorlatilag intéztettek el az emberek által, akkor találkozik olyan — én nem mondom hol, de vagy itt, vagy ott, nálunk is van ilyen — a ki egy követ dob t a vizbe és megzavarja a csendesen álló vizet. És méltóztatik tudni, hogy mit mond a magyar közmondás ? Azt, ha egy bolond egy követ dob a vizbe, száz okos ember nem képes azt onnan kihúzni. (Tetszés a néppárton.) Megengedem, hogy e miatt súrlódások keletkeznek, de méltóztassanak elhinni, senki sem fogja helyeseim. (Általános élénk helyeslés.) Bizony Ákos t. képviselőtársam előhozta a vegyes házasságból született gyermekeknek vallását is. Én azt gondoltam, hogy ez olyan kérdés, a mely felett, legalább hosszú időre, a mi törvényhozásunk lapjai már bezárultak. De miután előhozatott, méltóztassanak megengedni, hogy én is előadjam véleményemet. Hivatkoznak a statisztikai kimutatásokra, hogy a legújabb törvény következtében nagyon sokat veszítenek a protestánsok a vegyes vallású házasságok révén. Ha hidegen mérlegeljük és vizsgáljuk a dolgot, a kérdés ma épen ott van, a hol volt körülbelül tiz esztendő előtt. Veres József: Igaza van! Csernoch János: És miért ? (Halljuk! Halljuk!) Veres József: Azelőtt nem jutott köztudomásra ! Csernoch János: Abban igaza van, hogy először azért, mert nem jutott köztudomásra, de másodszor azért, mert az összes megegyezéseknek százaléka körülbelül 12, tehát 12 esetben egyeznek meg a házasfelek a gyermekek nevelésére nézve. Ha méltóztatnak venni, hogy a katholikus lakosságnak száma kitesz e hazában körülbelül 62°/o-ot — a mint ezt a statisztika ki szokta mutatni — nagyon természetes dolog, hogy, miután ezen megegyezések létrejönnek, valami-