Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-91
91. országos ülés 1902 cziója és tartalma, hogy az állani segélyt nyújtson a felekezeteknek. Ez azonban nem áll. Ebben a törvényszakaszban világosan, határozottan, félre nem magyarázható módon ki van fejezve valamennyi egyház államosítása, mert ha a törvény azt mondja, hogy minden bevett vallásfelekezetnek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségekből fedeztetnek, ennek szükséges előfeltétele minden egyházi vagyonnak bevonása. Nézetem szerint a törvénynek ez a rendelkezése szakítás a mi történelmi hagyományainkkal. Ez minden valószínűség szerint a februári forradalom szele által jutott el hozzánk és egy, nézetem szerint, kellően meg nem fontolt, elhirtelenkedett határozat volt. (Ugy van! a néppárton.) Az én nézetem szerint az 1848 : XX. t.-cz. 3. §-ának alkalmazása végzetes szerencsétlenség lenne reánk nézve, mert nem pusztán csak azt vonná maga után, hogy minden egyházi vagyon államosittatnék, hanem ez által a felekezetek elkeseredése keltetnék fel, tehát valóságos felekezeti háborúság keletkeznék. Ez maga után vonná minden felekezeti önkormányzat megsemmitését is. Mert ha egy felekezetnek ugy egyházi, mint iskolai szükségleteit az állam kormánya fedezi állami forrásokból, nagyon természetes, hogy ennek költségvetését is csak a kormány állapithatja meg. Azt ugyanis csak nem képzelheti senki, hogy legyen olyan állam, a mely eltűrje azt, hogy az ő kontójára, az ő zsebére csináljanak a felekezetek költségvetéseket. (Egy hang a szélsöbaloldalon: Az természetest) Ez maga után vonná tehát azt is, hogy, miután a ki fizet, egyszersmind parancsol, összes lelkészeink, tanáraink és tanítóink a kormánybefolyása alá kerülnének, (ügy van! a balés a szélsöbaloldalon.) Hogy pedig mit jelent ez minálunk, a hol az állami hatalom úgyis ttíltengésben szenved, ezt magyaráznom nem is kell. Hát mit akarunk mi protestánsok (Halljuk! HalljuJc!) és mi az, a mi Veres József t. barátom javaslatában foglaltatik ? (HalljuJc! HalljuJc!) Semmi egyéb, mint csak az, hogy a mit a katholikus egyház már évszázadok óta élvez, azt legalább bizonyos, ha csekélyebb mértékben is, nyerjék meg már végre valahára a többi felekezetek is. (Mozgás a néppárton.) Tehát mi az, a mit mi protestánsok akarunk, sőt mondhatnám, követelünk? (HalljuJc! HalljuJc !) Kérjük, kívánjuk, sőt követeljük azt, hogy a protestáns egyházaknak adassék legalább annyi, a mennyit ők kulturális czélokra az állam helyett az állam nevében költenek. (Helyeslés a szélsöbaloldalon és a néppárton.) Hogy a protestánsok minő érdemeket szereztek századokon át ugy az ország alkotmányos szabadsága, mint a közművelődés fejlődése terén, azt ebben a házban bizonyítgatnom felesleges. Tudja itt mindenki igen jól, hogy Bocskay, Bethlen, Rákóczy katonái nemcsak a protestáns április 15-én, kedden. 331 vallásszabadságért, hanem egyszersmind a magyar haza alkotmányáért is küzdöttek. Tudja mindenki, hogy a bécsi, nikolsburgi és linzi békekötések nemcsak a protestánsok jogait, hanem az állam alkotmányát, az állam jogait is biztosították. Tudja azt is mindenki, hogy a protestáns iskolák nem pusztán a protestáns hitélet, hanem a hazaszeretet, a nemzeti érzés, a közművelődés veteményes kertjei. (Igaz! ügy van! a szélsöbaloldalon.) Hogy milyen tetemes áldozatokat hoz pl. a református egyház — erről szólok, mert ezt ismerem jobban — a közművelődés terén, bátor voltam kijegyezni erre vonatkozólag a kormány által kiadott statisztikai évkönyből a következőket. (HalljuJc! HalljuJc!) A református egyház elemi iskolákra költött 1900. évben 2,394.984 koronát, tanitóképezdékre 118.534 koronát, gimnáziumokra 1,376.000 koronát, jogakadémiákra 260.000 koronát, összesen 4,129.521 koronát. Ezzel szemben kapta a református egyház a kormánytól mindenféle czimeken a következő összegeket: elemi iskolákra 455.156 koronát, gimnáziumokra 429.000 koronát, egyházi segély czimén 183,500 koronát, az egyetemes közalapra 200.000 koronát, a kongruából valószínűleg, mert nincsen külön kitéve, az 1,064.500 koronának egyharmadrészét, 350.000 koronát, ez összesen kitesz 1,697.000 koronát, a melyet ha levonunk a református felekezet által iskolai czélokra elköltött 4,129.000 koronából, kitűnik, hogy a református egyház 2,500.000 koronát költött a saját zsebéből. Azt hiszem, csakis jogos és méltányos, ha a felekezet azt kívánja, hogy legalább azt az összeget, a melyet ő az állam helyett az állam czéljaira, az oktatásügyre költ, az állam neki visszatérítse. De nem fogadhatom el helyesnek, czélszerünek a segélyezésnek azt a módját, a mely ez idő szerint gyakorlatban van, mert az oly csekély, hogy úgyszólván alamizsna-számba megy, de azért sem, mert az felette bizonytalan. Ezek az évi segélyek bármikor, az illető kormánytetszése szerint megtagadhatok, vagy elfogadhatatlan feltételekhez köthetők. így tehát csak azzal lehetünk megelégedve, ha megfelelő tőke bocsáttatik a felekezet rendelkezésére; (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) ennek kamataiból azután iskolai czéljait kiegészítheti, és az ekként felszabadult jövedelmeket túlterhelt híveinek könnyítésére fordíthatja. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Végezetül röviden pár szóval érinteni akarom magyarajku gör. kath. polgártársaink ügyét. Valósággal szégyenletesnek tartom azt, hogy kormányunk a mai napig sem tudta kieszközölni azt, hogy Magyarországon a magyar faj megnyerje azt a jogot, melyet más nemzetiségű polgárok élveznek, hogy saját nyelvükön dicsérhessék Istenöket, a mely itt minden más nemzetiségnek megvan. Azt én nem fogadom el mentségül, hogy ez nem a kormánytól, hanem a római szentszéktől függ. Meg vagyok győződve, 42*
