Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-91

91. országos ülés 1902 április 15-én, kedden. 327 tettnek érzem magamat arra, hogy ezt a kérdést elfogultság nélkül tárgyaljam, mert vegyes házasságból, tehát a felekezeti türelmesség jegye alatt születtem és a felekezeti türelmességet már a szülei háznál szívtam magamba. (Halljuk ! Halljuk!) Az u. n. egyházpolitikai törvények, a melyek indokul szolgáltak egy poltikai párt keletkezésére, és a melyeknek revíziója egy jjolitikai párt programmját képezi, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) 1790-re vezethetők vissza, és miután ón ezen egyházpolitikai törvények egyike, az 1894 : XXXII. t.-cz. ellen szintén lényeges kifogásokat fogok felhozni, (Halljuk!) hogy magamat jobban megértethessem, szükségesnek látom az ügy genezisét elejétől kezdve röviden, dióhéjba szorítva elmondani. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatik tudni, hogy az 1790 : XXVI. t.-cz. a protestánsok vallásszabadságát biztosította; biztosította azonban ugy, hogy a mellett a katholikus vallás uralkodó maradt, és a felekezeti egyenjogúság és viszonosság nagyon is hiányzott. A protestánsok sérelmei, a melyeket ők folytonosan hangoztattak, különösen a vegyes házasságokra és az áttérésre vonatkoztak. A vegyes házasságoknál az volt a protestánsok jogos panasza és sérelme, hogy azok egyedül csak katholikus lelkész előtt voltak köthetők, továbbá, hogy abban az esetben, hogyha a férfi katholikus volt, mindkét nembeli gyermekek katholikus vallásban voltak nevelendők, mig ellenben, ha a férfi protestáns volt, csakis fiúgyermekei követték az ő vallását. (Ugy van! a szélsobaloläalon.) Az áttérésre nézve j>edig az volt a sérelem, hogy a protestáns vallásról a katholikusra minden nehézség nélkül át lehetett térni, de ha katholikus ember akart protestáns hitre térni, akkor 6 heti oktatásnak kellett magát alávetnie és ez a 6 heti oktatás sokszor hosszú évekre terjedt. Annak idején Beöthy Ödön, hires bihari követ egy esetet hozott fel, hogy egy ember 70 éves koráig sem juthatott el odáig, hogy áttérhetett volna. Mondom, a jirotestánsok ezek miatt panaszkodtak ugyan, de a kérdés akutabb jelleget csak 1839—1840-ben öltött, és pedig azért, mert Lajcsák nagyváradi róm. kath. püspök egy pásztor-levelet bocsátott ki, a melyben arra utasította plébánosait, hogy a vegyes házasságokat csak azon esetben áldják meg, hogyha reverzálist adnak magukról a jegyesek, hogy mindkét nembeli gyermekeiket a katholikus vallásban fogják nevelni. Ezen reverzális kérdése volt az, a mely a felekezeti izgalmakat felköltötte, és a melynek folytán az 1840-iki és 1844-iki országgyűlésen rendkívüli heves jelenetek játszódtak le. Az alsóház többsége a protestánsok érdekeit támogatta, a főrendiház ellenzésén azonban minden igyekezetük megtört. Ez volt az oka annak, hogy a főrendek, különösen a főpapság iránt rendkívül ellenséges hangulat keletkezett. Akkor történt az, hogy Borsod vármegye olyan utasítást adott követeinek, hogy követeljék az egyházi javak részleges bevonását, t. i. hogy csak annyit hagyjanak meg a katholikus főpapok birtokában, a mennyi tisztességes megélhetésükre szükséges, a többit pedig egyéb vallási és oktatási czélokra fordítsák. Ekkor történt az, hogy báró."Wenckheim Béla egyenesen kijelentette, hogy kívánja az összes egyházi javak bevonását és minden felekezet papjainak a vallásalapból leendő fizetését. Ezek azonban csak szórványos jelenségek voltak, a nagy többség megelégedett volna azzal, hogy ha a protestánsoknak most általam hangoztatott sérelmei orvosoltattak volna. Metternich, az akkori mindenható birodalmi kanczellár beleavatkozott ebbe a küzdelembe, és az ő tanácsára és utasítására két királyi leirat intéztetett az országgyűléshez. Az egyik 1843. Julius 5-én, a másik 1844. márczius 25-én kelt. Ezekben a királyi leiratokban a rendek arra lettek felszólítva, hogy a gyermekek vallásának az ügyét akképen rendezzék, hogy bízzák azt a jegyesek vagy a szülők szabad megegyezésére, tehát a Metternich-féle javaslat ugyanaz volt, a melyet 1894-ben a törvényhozás törvénybe iktatott és ez a felhívás akkor a rendeket a szó szoros értelmében felháborította és méltán, mert két egyenlőtlen erejű felet küzdelembe bocsátani annyi, mint az egyiknek leveretését előre is biztosítani. A kérdés rendezése akkor nem sikerült, közbejöttek az 1848-iki események, majd az abszolút korszak, természetes, hogy akkor ezek a kérdések szőnyegre sem kerültek, midőn azonban az alkotmány 1867-ben helyreállíttatott, a törvényhozás első kötelességének tartotta a protestánsok százados sérelmeit orvosolni. így alkottatott meg az 1868: LIII, t.-cz,, a mely a keresztény felekezetekre nézve az egyenlőséget és a viszonosságot biztosította. Ennek 12. §-a ugy szól, hogy a vegyes házasságból származott gyermekek nem szerint követik szülőiket és minden ellenkező megállapodás vagy reverzális mindörökre érvénytelen marad. Ennek a törvénynek, nem tudom, hiánya-e vagy sem, de nem volt szankeziója, vagyis nem volt büntetés kiszabva ki ez ellen vét. Egyes katholikus lelkészek felekezeti túlbuzgóságból megkezdték az u. n. elkereszteléseket. (Félkiáltások a néppárton : Mások is csinálták! Mind a két oldalon volt!) Hogy ez panaszra adott okot és alkalmat, ez természetes, nagyobb baj azonban nem származott belőle, mert a kultuszminiszterek a hozzájuk terjesztett panaszokat mindig orvosolták, az illető lelkészt utasították arra, hogy az anyakönyvi bejegyzést tegyék át az illető lelkészhez. Azonban, midőn 1879-ben megalkottatott a kihágási törvény, az 1879: LX. t.-cz. 53. §-ában a kormány gondoskodni kivánt a szankczióról is és ebben a szakaszban az mondatik, hogy a ki 18-dik évét még be nem töltött kiskorút a 68: LIII. t.- ez. ellenére más felekezetbe felvesz, két hónapig terjedhető elzárással és 300 forint pénzbüntetéssel büntetendő. Ezt a büntetést