Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-91

326 91. országos ülés 190.2 április 15-én, kedden. szűkebb körre szorítani, mert csakugyan oly magas dolgokat akarnak a gimnáziumi növendékekkel megtanultatni, a milyeneket ők felfogni se képesek. Endrey Gyula: Sokszor a professzor sem tudja levezetni a példáját! Bizony Ákos: A t. miniszter ur, de különösen Révai Mór t. képviselőtársam azzal a buzditó felszólítással fordult a földbirtokos-osztályhoz, hogy neveljék gyermekeiket iparos- és kereskedői pályára. Van egy természeti törvény, t. képviselőház, ugy nevezik, hogy az átöröklés törvénye. Ennek a törvénynek az a hatása, hogy bizonyos tulajdonságok átöröklődnek a szülőről a gyermekre, és épen azért, rendes körülmények között, a gyermek mindig legtöbb fogékonysággal fog birni ahhoz a pályához, melyet szülője folytatott. Méltóztatnak tudni, hogy a régi egyiptomiaknál az volt a szokás, a törvény, hogy a fiu követte apja pályáját. Nem vonom kétségbe, hogy ez sok visszaélésre vezethetett és hogy ellenkezik a mai kor felfogásával. De hogy az egyijüomiak rendkívüli nagy emberismerők voltak, bizonyítja az, hogy ezen az utón ezelőtt ezredévekkel bámulatos eredményeket tudtak elérni. Most már. t. képviselőház, ha látjuk, hogy ennek a törvénynek ellenére az iparosok és kereskedők gyermekeiket nem nevelik a maguk pályájára, hanem igyekeznek belőlük tudományos embereket nevelni, ennek bizonyosan valami mélyebben fekvő okának kell lennie és van is: az t. i., hogy ezeken a pályákon Magyarországon tisztességesen megélni nem lehet. Nem mondom én, hogy egyesek kiváló tehetség, szerencse vagy már öröklött vagyon segítségével bizonyos eredményeket el nem érnek; de a nagy többség, az óriási átlag, az nyomorúsággal küzd és százával, ezrével vannak képzett iparosok, a kik hivatalszolgai, kézbesítői állásokért könyörögnek. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter : Szeretik a kényelmet, nem szeretnek dolgozni, azért keresik az ilyen állásokat! Ne legyezgessük az ilyen hibákat! Bizony Ákos: Méltóztatnak tudni, hogy a mi izraelita polgártársaink egyáltalán nem idegenkednek sem ipartól, sem kereskedelemtől; az is általánosan tudva van, hogy ők igen gyakorlati érzékkel bírnak. És mit tapasztalunk? Azt tapasztaljuk, hogy az 58.000 középiskolai tanulónak 22°/o-a, a felsőbb iskolai tanulóknak pedig 28%-a tartozik az izraelitákhoz; pedig ők a népességnek nem egészen öt százalékát teszik. Mit bizonyít ez ? Azt, hogy Magyarországon ez idő szerint az iparos- és kereskedői pálya nem jövedelmez. Méltóztatnak tudni, hogy hajdanában Magyarországon virágzó ipar volt. Egyes iparágakban a magyar ember valósággal bámulatos tökéletességig vitte; ez az ipar most teljesen megszűnt. A mi a kereskedést illeti, az igaz, hogy a magyar ember természete nem igen hajlott a kereskedői pályára és épen azért kezdettől fogva a kereskedelmet nem is tősgyökeres magyarok folytatták nálunk. Első időben ázsiai bolgárok voltak, izmaeliták, később aztán görögök, örmények, még később izraeliták. Vészi József: Zsidók azok, kérem! Madarász József: Helyes, nem is szégyen az ! Bizony Ákos: De voltak nekünk polgártársaink, nem szinmagyarok, de jó magyar hazafiak, a kik a kereskedelmet nagy szeretettel és nagy ügyességgel folytatták. Itt vannak a felvidéki városok: Kassa, Eperjes, Bártfa, Lőcse, Késmárk, a melyek mind virágzó kereskedelmi gőezpontok voltak. Ez megszűnt és ha kérdezzük, mi ennek az oka, akkor látjuk, hogy nem az urhatnámság az, hanem egészen más. Két oka van ennek. Az egyik ok, a mely elháríthatatlan volt, az, hogy a kereskedelem útja megváltozott. Azelőtt a kereskedés szárazon közlekedett a Kelet felé, később a tengerre ment át, a mikor is a tengerész-népek: Anglia és Hollandia kerítették a maguk kezére a kereskedelmet. De van egy másik ok is, a melyen igenis lehetett volna segíteni, az az ellenséges vám- és harminczad-politika, a melyet Mária Terézia inaugurált. Ezzel ölték meg a magyar ipart, a magyar kereskedelmet és azt hazafias buzdításokkal most nem lehet feltámasztani. Utoljára is a szüle, midőn gyermekének pályát választ, csakis azt veheti tekintetbe, melyik pályán remélheti leginkább gyermekének boldogulását, mert hazafiasságbői pályát választani nem lehet. Mielőtt a közoktatásügyről áttérnék az egyházpolitikára, még csak egy dolgot vagyok bátor a t. miniszter ur figyelmébe ajánlani és ez a felsőbb leányoktatás. Magyarországon mindössze 27 felsőbb leányiskola van, a melyek növendékei csak 4902-öt tesznek ki. Mi ez a művelt osztály leányainak nagy seregéhez képest? Kétségtelen, kogy a művelt osztály leányai túlnyomó részben csakis elemi oktatásban részesülnek. Már pedig, a ki tudja, hogy milyen fontossággal bir a családban a feleség; az édesanya, annak tudnia kell, hogy a nemzet sorsa legalább is függ annyira a nőtől, mint a férfitól. Az én nézetem szerint, igen czélirányos és helyes lenne, ha épen ugy, mint az elemi középiskoláknál, a felsőbb leányiskoláknál is adna az állam segélyt a felekezeteknek, hogy felsőbb leányiskolákat felállíthassanak és azokat tökéletesítsék. (Helyeslés a szeísöbaloldalon.) S most áttérek beszédem tulajdonképeni tárgyára, egypár fontosabb egyházpolitikai kérdés fejtegetésére. Tudom, hogy az a tárgy, melyet beszédemben érinteni akarok, rendkívül kényes, tudom, hogy a kedélyek nálunk különben is izgatottak és így igen könnyen félreértések keletkezhetnek. Én azonban azt hiszem, hogy ha kellő tapintattal, előítélet és elfogultság nélkül tárgyaljuk e kérdéseket, akkor meg fogjuk egymást érteni. Én annyival is inkább képesi-