Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-90
320 90. országos ülés 1902 április ik-én, hétfon. adásokat, nemesitő játékokat, szóval hát legyenek egyetemi tanárok, (Derültség.) Ez mind nagyon szép és helyes, de egyet el méltóztatik felejteni, azt, hogy nemcsak igével él az ember, és hogy a szegény tanitó ezért a mellékfoglalkozásért megérdemelne valami bonifikácziót. Az ugyanis, a mi a t. miniszter ur rendeletében benne van, nem mondható fizetésnek, mert csak azok a tanítók, a kik ki fognak tűnni, kapnak a miniszter úrtól valamely prezentet. Zboray Miklós: Bajuszkenőcsöt! Hellebronth Géza: Hát azok, a kik nem fognak kitűnni, de azért szorgalmasan dolgoznak, mint a hangyák, nem kapnak semmit? Ez nem osztó ie g. Ha dolgoztatunk valakivel, akkor azt fizessük is meg. Nagyon sérelmesnek tartom a nyugdíjtörvény egyes intézkedéseit is a szegény tanítókra nézve. Az a törvény nagyon jó és helyes lehetett akkor, a mikor a törvényhozás bölcsessége megalkotta, gondolom 1875-ben, a mikor még a nyugdijalapot is meg kellett teremteni. De ez ma meghaladott álláspont. Mikor az az alap 29 milió koronára emelkedett és a miniszter ur kijelentése szerint évenkint 1 millió koronával szaporodik, akkor nem tartom igazságosnak, hogy az a szegény tanitó ugyanabban az arányban járul hozzá ma is ezen alap növeléséhez, mint akkor, mikor azt meg kellett teremteni. Ne kívánjon a t. miniszter ur egy millió szaporodást, méltóztassék szerényebb igényűnek lenni; emelkedjék az az alap csak évi 500.000 koronával és akkor a szegény tanítók hozzájárulási aránya leszállítható a felére. (Helyeslés a szélsöhaloldalon.) Az a kis pénz is nagyon számot tesz annak a szegény embernek a háztartásában. 8 általában mire való azt az óriási alapot még tovább szaporítani? Azért, hogy a t. miniszter ur tőkepénzes legyen és kölcsönöket osztogasson többi kollégáinak? Azoknak a tanítóknak a fillérei arra valók, hogy abból budapesti egyetemi palotát építsünk; süligüli alapokat teremtsünk ? Annak a szegény béresnek keserves 15 krajczárja arra való, hogy az aradi kereskedelmi kamarát gyámolitsuk, vagy a szépművészeti múzeum fényes palotát kapjon belőle? Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter : Hiszen kölcsönként adjuk ! Hellebronth Géza: De nagyon olcsó az a kölcsön! De annak a tanítónak a fillérei nem arra valók, és nagyon nehéz azt annak megfizetni. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ugyan miből fizetnők a nyugdijakat ? Hellebronth Géza: De sérelmesnek tartom a nyugdíjtörvény azon intézkedését is, a mely csak 40 évi szolgálati idő után adja meg a tanítónak a teljes nyugdijat, míg egy másik törvényünk a középiskolai tanároknak ezt a jogkedvezményt már 30 évi szolgálat után megadja. Legyünk igazságosak, t, miniszter ur. (Helyeslés a szélsöhaloldalon.) Annak a szegény tanítónak ugyancsak 28 órát kell abban a fojtó légkörű falusi dohos iskolában eltöltenie, és azokkal a fejletlen gyermekekkel, azzal a tehetetlen tömeggel kell vesződnie, mig az a középiskolai tanár a serdültebb ifjúságot tanítja, tantermei is modernebbek, egészségesebbek, foglalkozása is kellemesebb, mert én részemről sokkal nehezebbnek tartom azt a 32 betűt beverni annak a gyermeknek a fejébe, irni és olvasni tanítani azokat a teljesen fejletlen gyermekeket, mint a serdültebb ifjúságnak magyarázni pl. Virgil Aeneis-ét. Igazságosnak tartanám, hogyha egyenlő mértékkel mérnénk, és annak a szegény tanítónak is megadnék 30 évi szolgálata után a teljes nyugdijat. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: 48 éves korában? Hellebronth Géza: Azt hiszem, hogy most, a midőn az alapok ennyire felszaporodtak, ez már pénzügyi nehézségekbe sem ütköznék. Azután helyesnek találnám, t. miniszter ur, azt is, bár előre látom, hogy nem fog tetszeni, (Halljuk ! Halljuk!) ha a kántor-tanitóknál a kántori illeték szintén beszámíttatnék abba a nyugdíjba. Hiszen ez a két állás faluhelyen nagyon' sok helyütt elválaszthatatlan, mert mind a kettő oly szerényen van dotálva, hogy az egyik állásból a másik nélkül megélni nem lehet, ugy, hogy azok a községek olyan szerencsétlen helyzetbe jöhetnének, hogy sem a kántort, sem a tanítót nem tudván eltartani, egyik állásra sem kapnának embert. Azután meg, t. miniszter ur, a mikor az a kántor-tanitó a kántori teendőket végzi, hiszen talán csak akkor is a kultúrát szolgálja, még pedig a legmagasztosabb, legszebb, legnemesebb kultúrát, a vallás kultuszát. (Ugy van ! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) És hogy ez a két kultusz milyen szépen megfér együtt, t. miniszter ur, és hogy ezeknek együttes műveléséért milyen szépen veheti fel ugyanaz az ember együttesen fizetését és nyugdiját, hiszen erre a legfényesebb példát maga a minisater ur szolgáltatja, mert hiszen a miniszter ur is mind a két kultuszt műveli, mind a kettőnek műveléséért kap fizetést és annak idején nyugdijat, mert nemcsak közoktatásügyi, hanem egyúttal vallásügyi miniszter is. (Élénk derültség és tetszés a hal- és a szélsöhaloldalon.) Endrey Gyula: Kántortanító en gros! (Derültség.) Hellebronth Géza: Bocsánatot kérek, t. ház, ha talán nagyon is hosszadalmasan foglalkoztam ezzel a tárgygyal, (Halljuk! Halljuk!) de én egész jövő állami alakulásunkra, nemzeti fenmaradásunkra rendkívül fontos dolognak tartom a nevelést és különösen a népnevelést, ugy, hogy teljesen igazat adok Jules Simon franczia közoktatásügyi miniszternek, a ki 1872-ben, a midőn a porosz iskolamesterek alaposan elverték a francziákat és Erancziaország annyi milliókra menő hadi sarcz alatt nyögött, összehívta a Sorbonne-ba az ország tudós fórfiait, de nemcsak a
