Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-90

90. országos ülés 1902 neki, mint ép a gyermekek oktatása és nevelése. (Ügy van! TJgy van! a jobboldalon.) A városi tanítónak annyival könnyebb vagy legalább tűrhetőbb a sorsa, hogy szabad idejében privátleczkéket adhat és ezáltal mellékjövedelemre tehet szert, kollegáinak és egyéb saját műveltségű nívóján álló egyének társaságában pedig szellemi biztatást (geistige Anregung) lel, mig a falusi tanító mindezeknek teljes hiányában szenved és igen is sok időt talál arra, hogy sorsa felett töprenkedjék és azért ne csodálkozzunk azon, ha elégedetlenség vesz rajta erőt, kivált ha öreg napjaira gondol, mikor a már addig is elég zaklatott élete után, vár reá még csak az igazi nyomorúság, vagy halála esetén családja jövője lebeg szemei előtt. Egész életén keresztül, minden előmenetelre való kilátás nélkül, csakis a megélhetés minimumát biztosító jövedelem mellett azon fáradozni, hogy hazájának hasznos polgárokat neveljen és midőn végre 40 évi erős szolgálat után a jól kiérdemelt nyugalomba vonul, tulajdonkép nyomorúságba jutni és tudni azt, hogy ha meghal, családja majdnem vis-ä-vis de rien előtt fog állani, ez már valóban szomorú dolog! Nem üres frázisok ezek, t. ház, nem népszerüséghajhászásból mondom ezeket, hanem azért, mert engem, kinek falusi ember létére elégszer volt és van alkalma az eddig elmondottakról meggyőződést szerezni, valóban meghatott az a nagy nyomorúság, a melyet falusi tanítóinknál tapasztaltam, és kötelességemnek tartom, csekély tehetségem szerint, hozzájárulni ahhoz, hogy falusi tanítóink mostani helyzetén, kivált a mi nyugdíjazásukat illeti, segítve legyen ; ebben a tekintetbon pedig legrosszabb helyzetük van a falusi kántortanítóknak. Az 1891. évi nyugdíjtörvény 3. §-a szerint a beszámítható tanítói fizetés, 40 szolgálati év után, egész összegében nyugdíjul adatik. Ezen t.-cz.-nek 4. §-a megállapítja, mit lehet a tanítói fizetésbe beszámítani és éj) itt rejlik a legnagyobb sérelem,mert mig az úgynevezett »osztálytanitók«, kik több tantermü elemi iskolánál működnek, daczára annak, hogy, mint ez már a pályázati hirdetésekből is megtudható, kántori teendőket is végeznek, egész fizetésükkel lesznek a nyugdíjba felvéve, miután egész fizetésük tanítói fizetésnek vétetik, addig a kántortanítóknak csak annyi vétetik e cziinen a nyugdíjigénybe, a mennyit a dijlevél precziz tanítói fizetésnek felsorol, mivel pedig a tanítói javadalmazásban csak csekély összeg szerepel ezen a czimen, a miniszteri rendelet szerint, ha nincs precziz kitüntetve, mennyi a kántori és mennyi a tanítói jövedelem, a javadalmazási összeg kétfelé osztatik és csak az egyik rész számíttatik tanítói jövedelemnek és vétetik a nyugdijkiszámitás alapjául. P. o. egy osztatlan iskolai tanitó hetenkint 34 órát tanit, kántori teendői pedig hetenkint körülbelül 3—4 órát vesznek csak igénybe és április i'i-én, hétfőn. 311 mégis a javadalmazásának csak fele számíttatik be a nyugdíjtörvény szerint; felhozom azt az általam legutóbb tapasztalt esetet, melynél egy osztatlan iskolai tanítónak összes jövedelme 848 korona, ebből tisztán tanítói 66 korona, tisztán kántori 42 korona, közös tanítói és kántori jövedelem 740 korona, melyet kétfelé osztva marad 370 korona,, ebhez hozzáadva a tisztán tanitói jövedelmet képező 66 koronát, ezen tanítónak nyugdíjigénye 436 korona lesz és ámbár nem ennyit, hanem 600 korona nyugdíj-minimumot kaphat az illető, mégsem igazságos, hogy p. o. az osztott iskolai tanitó, kinek iskolafentartója is csak annyit fizet be a nyugdijalapra, mint az osztatlan iskolai tanítóé, mégis sokkal nagyobb nyugdijat kap, mint ez, holott ennek munkája is sokkal nehezebb amazénál. Miután minden tanítónak egyenlő a képesítettsége és egyenlő a felelősége, az osztatlan iskolánál működő tanítók pedig legnagyobb terhet viselnek, mert heti óraszámuk is a legnagyobb és a tanítás is nehezebb, az iskolafentartók pedig minden tanitó után egyenlőképen, azaz évi 24 koronával járulnak a tanitói nyugdijalaphoz, igazságos lenne tehát, hogy minden tanitó egyenlő nyugdíjban részesüljön. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) és inkább a tanítónak hozzájárulási aránya az eddigi 2°/o-nál magasabbra emeltessék. Kitűnik abból, hogy mily nagy a falusi kántortanítók sérelme, ha azt veszszük, bogy a már emiitett osztálytanítók, a városi és állami tanítók mind, legkevesebb 800 koronával vannak felvéve és hozzá még mindezeknek az 1893. évi tanitói fizetést szabályozó törvény szerint az 5 évenkint járó 100 korona úgynevezett »korpótlék« is beszámittatik a nyugdíjigénybe, melynél fogva tehát egy fiatal osztálytanító már 5 évi működés után p. o. 800 + 100 = 900 korona, 10 évi működés után már 1000 korona nyugdíjigényt szerez, mig a szegény falusi kántortanítónak többnyire csak 400 korona tanitói fizetése van, melyet a 100 korona korpótlék sem emeli az eredeti 600 korona nyugdíjigényre, mindaddig, mig a korpótlékok összege felül nem emeli a tanítói javadalmazást a 600 koronán. P. o. egy falusi kántortanító, kinek 436 K. tisztán tanitói fizetése van, most már 4 év óta 100 K.-t kap az államsegélyből, de ez a 436 K. + 100 K. = csak 536 K., tehát még csak 1903. év őszén, mikor az illető már 200 K. korpótlékot kap, lesz annak nyugdíjigénye 636 K. és még csak ujabb 10 év múlva, azaz 1913-ban lesz a nyugdíjigénye 636 4- 200 K. = 836 K., tehát az illető kántortanító az 1893. évi törvény óta már 20 évet fog szolgálni és csak akkor lesz annyi nyugdíjigénye, mint egy akárhol levő osztálytanítónak működése elején. A hivatalos tanügyi lap felfogása az, hogy p. o. a minisztériumoknál levő hivatalnokok közül sokan, bár egyenlő a képesítésük, még sincsenek egyenlő magas nyugdíj alá felvéve, de