Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-90

90. országos ülés 1902 magyar kultúrát előtérbe állítjuk mindenütt; de ka azt nézzük, ha azt kérdezzük, hogy hol van hát az eredmény, ezt az eredményt nem látjuk, mert ez az eredmény nincs. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: Szomorú volna! Nem is merném mondani, hogy nincs! Vertán Endre: A t. miniszter ur büszkén emliti fel, hogy a »magyar állam kiéjűtésének és megerősítésének munkája nem enged szünetelést és nem tűr megszakítást. Ezt mondja a trónbeszéd. Ennek egyik leghathatósabb eszköze a népnevelés, mely a nemzet millióit van hivatva ismeretekben gyarapítani. Én a felekezeteknek, a községeknek, a magánosoknak iskola-fentartói jogát lojálisán respektálom, de a törvény 80. §-át ugy fogom fel, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszternek tiszte is, kötelessége is ott, a hol az állami érdek kívánja, állami iskolákat felállítani.« Hát igaz, tiszte is, kötelessége is! De lássuk az eredményt! Az utolsó négy év alatt, 1898-ban 134 községben 161 iskola állíttatott fel 411 tanítóval; 1899-ben 130 községben 130 iskola 339 tanítóval; 1900-ban 148 községben 178 iskola 354 tanítóval; 1901-ben 85 községben 101 iskola 245 tanítóval; vau körülbelül 1817 állami iskolánk csaknem 4000 állami tanítóval. Nemde, t, ház, minő nagyszerű eredmények? Eszembe jut a miniszter urnak egy, két évvel ezelőtt elmondott beszéde, a melyben nem az iskolák felállításával, hanem a népnevelés apostolainak, a néptanítóknak a helyzetével foglalkozott és épen ugy mondotta el ebben a házban, hogy: én nem akarom a néptanítókat nyomorban hagyni! Az idén is, úgymond, tizennégy tanítót neveztem ki 700 frtos fizetéssel! Hát még az a tizennégy is igen nagy szám; (Derültség a szélsöbalóldalon.) de ha ezek a számok egyebet is tudnának beszélni, mint azt, hogy tizennégyen voltak, ha ezek a számok meg tudták volna mondani, hogy ezt a tizennégy tanítót átvette a kereskedelemügyi minisztertől, ez a tizennégy tanító ki volt nevezve 700 frtos alapfizetéssel, mint tiszt, ennek a tizennégy tanítónak joga lett volna fokozatos előléptetésre, előléptetésre a rangsorban, mert hiszen ugy volt kinevezve, de a midőn átvette a miniszter ur, ezt elvette tőlük, meghagyta azt a 700 irtot, a mit el nem vehetett tőlük, akkor ez a kijelentés egészen más hatást tett volna. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Azt sem mondhatta volna a t. miniszter ur, hogy 574 iskolát három-négy év alatt felállított ; hanem ha azt mondotta volna, hogy van egy nemzet, mely ezer évvel ezelőtt jött be a hazába, melyet az Isten annyi vész, veszély, viszály között megtartott és midőn ez a nép ezeréves múltját ünnepelte, nem akart szobrot állítani, hanem látván, hogy uj ezeréves jövőjének alapjait kell megvetnie, elhatározta, hogy nemzeti kultúráját fogja emelni, elhatározta, hogy április ík-én, hétfőn. 307 ereznél, kőnél erősebb emléket emel, hogy 1000 népiskolát állit fel, s ezen ezer népiskola felállításával engem bízott meg. Sajnos azonban, hogy ma, 7 év múlva sem tudtam ezt az ezer iskolát felállítani. A számok csak ezt mutatják. S akkor minden esetre másképen hangzanék a miniszter urnak az a beszéde, a melyben azt mondja, hogy a magyar állam kiépítésének és megerősítésének munkája nem enged szünetelést. Ide kell visszavezetni azt, a mit a t. miniszter ur mond, mert ez annak igazi ^ értelme. (EUmJc helyeslés a szélsöbalóldalon.) Én nem akarom kérdezni, hogy azt az ezer népiskolát miért nem állítottuk fel. Talán azért, mert nincsen rá szükség ? Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter : Dehogy nincsen! Vertán Endre: Igaza van Werner Gyula igen t. képviselőtársamnak, midőn azt mondja, hogy okosan és tapintatosan megyén a t. miniszter ur oda, a hova hívják. De épen ez a baj. Nem oda kell menni, a hova hívják, hanem oda, a hova nem hívják. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Higyje el a t. miniszter ur, belőlem nem az ellenzékiség beszél, Torda-Aranyos vármegye közigazgatási bizottságától, a mely csekély személyemet kivéve, mind kormánypárti, mind igaz szabadelvű férfiakból áll, a kik tehát nem akarnak a miniszter urnak kellemetlenséget szerezni, felhívást kaptam, a mely igy szól: »Már évek óta fáradozunk azon, hogy a vármegye néhány olyan községe részére, a hol a magyarság a román ajkú lakossággal szemben kisebbségben lévén, sem a maga erején, sem a község hozzájárulásával magyar tannyelvű iskolát nem létesíthet, állami elemi iskola szerveztessék, de ezen törekvésünk mindig meghiúsult, mert az állami iskola létesítése a község vagy az érdekeltek oly anyagi hozzájárulásához van kötve, a melyet a szegénységgel küzdő, túlnyomóan cselédek családjából álló magyarok, de a pótadóval terhelt kö2ségek sem vállalhatnak magukra. Eigyelembe veendő azonkívül, hogy az ily községek képviselőtestületében a románok lévén túlsúlyban, magyar tannyelvű iskola érdekében nem hajlandók a községi kedvező határozatot meghozni és a községre anyagi terheket vállalni,« A hol tehát a közigazgatási bizottság felismeri, hogy igenis szükség van arra, hogy felállíttassák iskola, oda elég tapintatosan és okosan nem megy az igen t. miniszter ur. Mikor a miniszter urat a törvényhozás megbízta azzal, hogy ezer állami iskolát állítson fel, akkor a miniszter ur nem azzal fogott hozzá a munkához, hogy felállít iskolákat ott, a hol arra szükség van, hanem kiindult abból: melyik község viseli a terheket a felállítandó állami iskoláknál, (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Természetes, hogy elvállalták e terheket a magyar községek, de nem vállalták el épen azok a nemzetiségi községek, a melyek saját nemzetiségüket védték a magyar állami iskolák felállítása 39*