Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-90

306 90. országos ülés 190% igénybe. No hát én elismerem, hogy a társadalom, a vallás, az iskola azok, a melyek a nemzeti kultúrát fejleszthetnék; de nem ismerem el, hogy lenne Magyarországnak olyan erős, olyan egységes, olyan kijegeczesedett társadalma, a mely e kérdést csak a legkisebb tekintetben is előbbre tudná vinni. Lehet nekünk jó társadalmunk itt Budapesten, lehet társadalmi osztályunk erős Szegeden és nem tudom még, mely magyar városokban; de tessék megnézni, ott, a hol ennek a magyar kultúrának hatni is kellene, a hol haladni kellene és a hol ennek a magyar kultúrának tért kellene foglalni: nekünk ilyen magyar társadalmunk nincsen. De az állam nem siet ennek a magyar társadalomnak segítségére. (Ugy van! Ugy van ! a szélsöbaloläáíon.) Hiszen ott vannak a hivatalok ; strafhelyek ezek, büntetésből teszik oda a magyar hivatalnokot, azt a magyar hivatalnokot, a kinek legelső sorban lenne kötelessége, hogy a magyarságot képviselje, hogy a magyar társadalmat ébren tartsa, A mi társadalmunkban ilyen kérdéseket megoldani nem lehet és ha az állam azt mondja: társadalom, a te kötelességed ezt megtenni, a társadalom viszont azt mondja: állam, te vagy köteles, ha tehát folytonosan egyik a másikra dobja a kötelesség ódiumát, akkor bizonyosan elmaradunk, bizonyosan egy helyt állunk, és azután valamely mellettünk lévő erősebb majd a mi fejünkre nő, és nem bírunk vele. A mi pedig magát a vallást illeti, erre nézve meglehetősen szomorú tapasztalataink vannak. Nem szólok én a protestáns vallásról, nevezetesen a reformátusokról, az unitáriusokról és egyáltalán azokról, a melyek magyarok és nemzeti hivatást teljesítenek, de mondjuk, kissé hozzáférhetlenek, hiszen a román népet, a mely a miszticzizmusra hajlik és az ő vallásának külsőségeivel mintegy meg van babonázva, nem tudja a mi protestáns vallásunk magába olvasztani! A katholikus vallás már többet tehetne, de mégis, bármily jóakarattal van is és bármilyen hazafiasnak tartsam is ugy a felső, mint az alsó papságot és némely helyeken bármilyen reményekre jogosít, hogy szintén a magyarosodásnak a zászlaját hordozza: idegen a liturgiája, utolérhetetlen, felfoghatatlan a hitélete és épen ott nem tud átvonni magához senkit, a hol kellene, t. i. a románságnál. És meg kell vallani még azt is, hogy az egységes felügyelet folytán pl. a görög katholikus és a római katholikus vallásból egymásra át sem mehetnek a hivek, ennélfogva ok nélkül akar megmagyarosodni az a görög katholikus azáltal, hogy római katholikus legyen, ha csak hitét meg nem akarja változtatni, nem lehet, mert nem engedik meg a törvények, mert a görög-katholikus és a római katholikus vallás lényegében egy, látható fejében egy és csak a liturgiájában más. Trubinyi János: Azt hiszem, a vallás nem zárja ki a magyarságot! április ii-én, hétfőn. Vertán Endre: Mindjárt fogok adatokkal szolgálni. De menjünk tovább. Épen azt nézzük, a hol legjobban van veszélyeztetve a magyar faj, a magyar nemzetiség és ennek a szupremácziája, nézzük a görög-katholikus és görög-keleti vallásokat. Ezek nem képesek magyarosítani, ellenkezőleg, melegágyai a nemzetiségi törekvéseknek. Hiszen nagyon jól tudjuk, ez a panasz napról-napra jön, hogy a papság maga az, a mely a nemzetiségi kérdést szítja, ápolja. De alig is lehet máskép. Átveszik a gyereket az iskolából, idegen nyelven, románul prédikálnak neki, románul imádkozik a magok istenéhez. A statisztika, a mely azt mutatja ki, hogy ezek a román nemzeti egyházak a lehető legnagyobb beolvasztó erővel birnak, a melyet a magyar államnak az állami hatalma, a magyar nemzeti géniusz fensége és fénye sem tud ellensúlyozni. Sajnos, az 1900 —1901. évi statisztikai adatok még nincsenek kéznél, ennélfogva kénytelen vagyok, az 1839—1900. évi időközre vonatkozólag egy pár részletet felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Magyarország keleti és észak-keleti vármegyéiben a görög-katholikus és a görög-keleti egyházaknak 1900-ban volt 3,145.676 hivük, köztük 227.624 magyar. Tehát a keleti és az északkeleti egyházaknak, a melyekben a liturgia nyelve még magyar. A rutén-magyar egyház megyékben a magyar anyanyelvű görög-katholikusok száma 1880. és 1890. közt emelkedett 37.017-tel; ugyanazon időközben a görög-katholikus és görög-keleti magyarok száma apadt 80.612-vel. Tehát a két egyháznak a számadatait, az apadás és növekedés arányát összehasonlítva, több, mint 40 ezerrel apadt a magyarság száma és apadt ott, a hol a ritus nyelve nem magyar, a hol az román, a miből az következik — és egész határozottan következtetjük — hogy a vallásfelekezetek ránk nézve azt az egyesítő missziót, a melyet az állami egyházak, pl. az anglikán egyház, stb. tudnak felmutatni, nem képesek teljesíteni. Maradna tehát az iskola. Tényleg ott, a hol, mint a nemzetiségeinknél, oly csekély fokú ma a kultúra, hogy a családi élet sem képes mélyebb nyomokat hagyni az emberben, az iskola van hivatva arra, hogy a magyar nemzeti kultúrát fejleszsze. Ez az iskola, a mely már kis korában ráteszi kezét a gyermekre ós vezeti mind feljebb-feljebb, vezeti addig, a mig kiadhatja az életbe. Már itt, ebben az iskolában kellene megtanítanunk a gyermeket arra, hogy ez a haza az ő földje, az ő hazája magyar. A magyar haza, a magyar föld szeretetében kellene nevelnünk gyermekeinket, mert az a tudás, az a benyomás, a mit ebben a korban szerez, a mi ebben a korban éri, az az ő lelkében elmosódhatatlanul fog élni egész életén keresztül; és erős áramlatok szele kell, hogy meglegyintse, hogy ezeket elfeledni bírja. De sajnos, e tekintetben nem teszünk eleget kötelességünknek. Beszélni beszélünk, dicsekedni dicsekszünk, a