Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-90

302 90. országos ülés 1902 április U-én, hétfőn. Werner Gyula: Lehetetlenség általában állami ellenőrzésről beszélni akkor, a midőn az a tanfelügyelő a legjobb esetben egyszer látogathatja meg az iskolákat, az esztendőnek 364 napján át pedig akadálytalanul folyhat a fiatalság lelkének megmételyezése. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a szélsöbaloldalon.) A közigazgatás reformja alkalmával átalakíthatjuk ezt az intézményt is, (Elénk helyeslés a jobboldalon.) és pedig a kerületi, vagy mondjuk, megyei tanfelügyelők mellett szervezni kellene a járási tanfelügyelőket, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) a járási főszolgabirák, a járási orvosok, járási számvevők mintájára. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Mert ha egy járásnak nevezett terület igényt tarthat arra, hogy az ő közigazgatásának, pénzkezelésének és közegészségügyének ellátására külön közeg ügyeljen fel: akkor még inkább megérdemlik ezt az iskolák, (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) a nemzeti politika műhelyei, a hol a nemzetnek balsorsát vagy szerencséjét kovácsolják. (Altalános, élénk helyeslés.) A miniszter urnak (Halljuk! Halljuk!) a mi közoktatásügyünk terén nagy érdemei vannak, de mi még többet várunk tőle. Terveinek egy részét már a ház elé terjesztette beszédeiben. Előterjesztette, hogy mily nagy horderejű kérdésekkel foglalkozik és körülbelül milyen irányban igyekszik azokat majd megvalósítani. De én azt mondom, hogy ezeknek a gyökeres reformoknak keresztülvitelére a mai politikai helyzet is — most nem hónapokról beszélek, hanem messzebb terjedő időszakokról, — igen alkalmatos. Magyarország élén oly államférfiú áll, a kinek politikája és személye (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Kezdődik a hízelgés ! Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) az ország közbizodalmának részese. Egy szót sem mondok olyant, a mit a t. urak is el nem fogadhatnak, — és a ki önérzetesen mondhatja el magáról Broughammel: »Négy éve, hogy minisztere vagyok a koronának. Szándékaim tiszták. Egy hazafiúi érzelmet sem fojtottam el keblemben, egy barátomat sem hagytam cserben, egy elvemet sem árultam el, egyetlenegy szavamat sem szegtem meg, egyetlenegy ármányhoz sem nyúltam, tudva és akarva egy érdemtelen embernek sem nyújtottam kezet és egy jóravaló embernek sem állottam útjában,« Krasznay Ferencz: És^ egy hízelgőt sem utasítottam el magamtól. (Élénk helyeslés és derültség a szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbról.) Werner Gyula: Ha t. közbeszóló képviselőtársam az elismerésnek oly szavait, a melyekben túlzás nincsen, a melyeket ő maga is, ha ezeken gondolkozik, kénytelen igazaknak elismerni, hizelgésnek tartja, hizelgésnek tartja egy oly beszéd keretében, a hol csak tisztán a nemzeti érdekek védelmét vállaltam magamra: akkor az ő megjegyzésére nincsen mit válaszolnom. (Helyeslés a jobboldalon.) A magyar társadalom minden elfogulatlan figyelője kénytelen elismerni, hogy őseink erényei megfogyatkoztak, hibái pedig megnövekedtek. (Halljuk! Hallluk!) Mennyi része van ennek az elérésében a családnak, az iskolának, a társadalomnak, a politikának és mennyi része van a mi nemzetünk és államunk nehéz, szinte végzetszerű körülményeinek, én azt most nem kutatom. Csak azt állítom, hogy kis nép vagyunk, nagy feladatok előtt állunk és hogy e nagy feladatok megvalósítására sokkal keményebb magyarokra van szükség, mint a mai nemzedék. (Helyeslés a jobboldalon.) Közoktatásunknak és nevelésünknek legfőbb hibája 1867 óta abban rejlik, hogy a magyar iskola elszakadt a magyar élettől, a régi magyar hagyományoktól. Most az a czél, hogy az ifjú minél több ismeretet halmozzon össze, holott arra kellene törekedni, hogy megszokja az önálló gondolkodást, az elme függetlenségét és az ítéletnek szabadságát. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Apáink keveset tanultak, de azt jól tudták és megtartották holtuk napjáig. Mi sokat tanulunk, de keveset tudunk. A sok tanulás elszáritja az elmének frisseségét, és végre is az életnek a cselekvés a czélja és nem a tudás. Hiába van garmadában az ifjú fejében a világnak minden csillogó tudománya, hogyha testi és lelki ereje nincsen egyensúlyban; ha nem tanulta meg a SZÍVÓS kitartást és az életrevalóságot; hogyha nem tanult meg parancsolni és engedelmeskedni egyaránt; hogyha nem igyekszik önállóságot szerezni és senkivel és semmivel meg nem alkudó kötelességérzetet. (Ugy van ! Ugy van! jobbfelöl.) Akár bármerre nézzek, t. ház, a magyarnemzet élete utján csak nehéz, nagy küzdelmeket látok. Egész férfiút kell tehát nevelni minden magyar ifjúból, hogy a reánk váró nagy nemzeti feladatokat teljesíthessük; küzdelemre kell nevelni, mint a miniszter ur szépen és fényesen kifejtette beszédében, küzdelemre kell nevelni a magyar társadalmat és harezra, mint a tengeren járó hajók legénységét, a mely Istenen kívül csak a maga erejében és hajója szerkezetében bizhatik; mert az időjárás, a tenger, a köd, a szélvész és a zátony mind ellensége. (Ugy van ! Ugy van! Mozgás balfelöl. Halljuk ! Halljuk ! jobbfelöl.) T. ház! Elismerem, hogy az általam felvetett kérdések kényesek, hogy vigyázatot, megfontolást és elfogulatlan Ítéletet követelnek. Én azt gondolom és tanúm reá a t. ház, hogy én mérsékletre, bizonyítékok feltárására igyekeztem és hogy az én szándékaim tiszták. Békét akarok a polgárok közt felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül. Épen azért viselek háborút intézmények és érzések ellen, a melyek a békekorszak Jétrejövetelét késleltetik. (Helyeslés jobbfelöl.) És ha ennek daczára, vagy épen azért szándékaim tisztaságában kételkednek, hogyha czéljaimat meggyanúsítják, ha bizonyos, a ma-