Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-90

90. országos ülés 1902 április ik-én, hétfőn. 295 hivatalos egyházról pedig nem lehet feltenni, hogy hamis kimutatásokkal áll elő. E kimutatás szerint — kerek számokban beszélve — az állami adóknak az erdélyi egyházkerületben 35, a dunamellékiben 41, a dunántúliban 44, a tiszántúliban 54, a tiszáninneni egyházkerületben pedig 61 százalékát fizetik egyházi adóban. Megjegyzendő, hogy e kimutatásban nem foglaltatnak benne a rendkivüli adók, épitkezési és más efféle rendkivüli adók, a melyekkel pedig szintén agyon vannak a protestáns hivek terhelve. Az is figyelembe veendő, hogy ez a százalék gyülekezetenkint és egyénenkint óriási mértékben növekszik ám, ugy, hogy ugyancsak ezen kimutatás értelmében, száz meg száz, ezer meg ezer eset van rá, hogy p. o. az az egyszerű napszámos, a kinek semmi állami adója nincs, fizet 10—12 forint egyházi adót; az a paraszt ember, a kinek 4—5 forint az állami adója, fizet 20—25 forint egyházi adót. Hát, t. ház, kérdem, nem fontos állami érdek-e, hogy akkor, a mikor a polgároknak az általános adózási képessége az egyházi adó által ilyen mértékben meg van támadva, a törvényhozás gondoskodjék az adóképesség megóvásáról és fen tartásáról ? Ez az a szempont, a melyet az igen tisztelt kormánynak különösen bátor vagyok a figyelmébe ajánlani. Egyébiránt a t. kultuszminiszter urnak a nyilatkozata engem tökéletesen megnyugtatott a tekintetben, hogy a kormány tudja és ismeri kötelességét ugy a protestáns, mint a többi felekezetekkel szemben ós, tudván kötelességót, meg vagyok győződve, hogy teljesíteni is fogja. S minthogy kultusz- és közoktatásügyi politikánk iránt bizalommal viseltetem, a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául általánosságban elfogadom. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Illyés Bálint jegyző: Gróf Benyovszky Sándor! Gr. Benyovszky Sándor: T. képviselőház! (Halljuk!) E nagyfontosságú tárcza költségvetésével hosszasabb ideig lett volna szándékom foglalkozni; tekintve azonban, hogy a költségvetés tárgyalása az idén már is szokatlanul hosszura nyúlt és tekintve azt, hogy utánam még sokan vannak szólásra feliratkozva, ennélfogva tehát felszólalásomat csak nagyon rövidre szabom és csak e tárcza legfontosabb részére, a népnevelésre vonatkozólzg kivánok néhány észrevételt tenni. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! A mi népnevelésünket, népoktatásunkat illeti, ott részben örvendetes haladás, részben visszaesés tapasztalható. Haladás észlelhető az állami és az államosított iskolákban, a melyeknek nagy része, tekintve viszonyainkat, megfelel a kor igényeinek, ellenben nagy visszaesés van a községi és felekezeti iskoláknál. Nem a vagyonos, hanem a szegény községek ós felekezetek iskoláinál. Számos község van ugyanis az országban, a mely csaknem összes szükségleteit pótadó által kénytelen fedezni. Vannak községek, melyeknek pótadója csaknem meghaladja az állami adót, és ezek jobbára a szegényebb községek. Mert csaknem az egész országban ugy van, hogy a vagyonos községek lakosai vagyonosak, ellenben a szegényebb községek lakosai szegények. Ezek a községek annyira túl vannak terhelve pótadókkal, hogy iskoláikat nemcsak fejleszteni, de még fentartani sem képesek. Eelhivom tehát erre a körülményre a t. miniszter ur szives figyelmét és kérem, hogy legalább is a jövőre nagyobb összeget állítson be a költségvetésbe ezen szegény iskolák fentartása érdekében. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Különben sokkal nagyobb lesz a visszaesés később, olyannyira, hogy azután azoknak a bajoknak az orvoslása az államnak határozottan sokkal nagyobb költségébe és áldozatába fog kerülni. Madarász József: Államosítani kell valamennyi iskolát! Gr. Benyovszky Sándor: Nagy hátránya népoktatásunknak és néjmevelésünknek a tanítók rendkívül rossz díjazása. Sokan azzal kérkednek, hogy Magyarország a kulturállamok sorába lépett. Minő kultúrállam azonban az olyan, a hol a néptanítók, kikre pedig a nép millió fiainak nevelése és oktatása van bizva, fizetés dolgában még a hivatalszolgákkal sincsenek egy kategóriába helyezve. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez, t. ház és t. miniszter ur, tarthatatlan és szégyenletes állapot. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Nincsen is állam Európában, a hol a tanítók olyan nyomorultul volnának díjazva, mint nálunk, a hol a legtöbb tanító fizetése alig 300—400 frtra rúg. S nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb tanitó vagyontalan, mert a vagyonos ember erre a rögös és hálátlan pályára bizonyára nem vállalkozik. A másik körülmény, a mely megszívlelendő, az, hogy a tanítók legnagyobb része házas és családos ember. Már mostan, kérdem a t. miniszter urat, hogyan gondolja azt, hogy egy tanitó, a ki pedig művelt ember, a ki kvalifikáczióval bír, családos, szegény ember létére 300—400 forintból meg tudjon élni, abból ruházkodjék, abból gyermekeinek tanításáról és neveléséről gondoskodjék? (Elénk helyeslés.) Ez teljes lehetetlenség, és épen azért figyelembe kell vennünk azt is, a mit előbb említettem, hogy t. i. néptanítóink legnagyobb része fizetés dolgában még a hivatalszolgákkal sincs egy kategóriába helyezve, de sőt még az egyszerű, tudatlan béres konvencziójának az értéke is túlhaladja a tanitó díjazását. Ily körülmények között hogy lehet a szegény néptanítók részéről buzgalmat, hivatásuknak hű és buzgó teljesítését remélnünk, a midőn ők ennyire kénytelenek a megélhetés gondjaival küzdeni? Ne feledjük, t. ház, hogy néptanítóinkra van bizva a nép millióinak nevelése és oktatása; azért az emiitett bajon, azon a szégyenletes állapoton minél előbb okvetetlenül segítenünk kell. Én minden alkalommal az állam kiadási tételeinek emelése ellen szoktam állást foglalni és