Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-89

286 H9. országos ülés 1902 április 12-én, szombaton. megmaradt emlékeit én még láttam, én még azokból jelentékeny maradványokat találtam, a melyeket most már a tűnő idő megsemmisít és egészen magával visz. A mi pedig Tátika várát illeti, a lapok épen a legutóbb emiitették meg, hogy annak maradványai egészen romlásnak indulnak, és nincsen, a ki helyreállításuk érdekében valamit tegyen. Ennyivel tartoztam magamnak és csak konstatálni kívántam, hogy t. képviselőtársam ezen állításaimat megerősítette és a magam részéről csak örömmel veszem tudomásul, hogy t. képviselőtársam a Lex-Pacca iránti indítványomhoz is hozzájárulni méltóztatott. (Helyeslés.) Illyés Bálint: Bedőházy János! Bedőházy János: T. képviselőház! Ismétlem kérésemet, hogy hosszabb időre óhajtván a ház becses türelmét igénybe venni, minthogy az idő már annyira előrehaladott, méltóztassék megengedni, hogy beszédemet hétfőn mondhassam el. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Elnök: Nagyon kérem a t. képviselő urakat, hogy a házszabályokban kijelölt idő előtt ne jöjjenek ilyen kéréssel a házhoz, a mely kérést nemteljesiteni mindenesetre igen kellemetlen a többségre és az elnökségre is; de én appellálok a ház összes tagjainak a ház munkaképessége iránti érzékére, hogy a midőn a költségvetés tárgyalása ugy is olyan hosszura nyúlik, ne méltóztassék a házszabályok kedvezményét ilyen kiterjesztőleg igénybe venni. Szívesen meghallgatjuk a képviselő urat; kérem, mondja el beszédét ma, (Helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hétfőn !) Bedőházy János: T. ház! A magyar közoktatás ügyének legodaadóbb szeretetével, a magyar közmivelődés iránt a legforróbb lelkesedéssel bátorkodom felszólalni a vallás- és közoktatásügyi tárcza ez évi költségvetésének tárgyalásánál. Nem minden elfogultság nélkül teszem ezt, a ki eleddig mint ennek az ügynek inkább a gyökerénél, a törzse körül egyszerű munkása, s e minőségben is csak egy szűkebbre szabott szakmában működtem, midőn most jelen minőségemben egy általánosabb nézőpontból juóbálom áttekinteni a mezőt. Kerülni szeretném a merész általánosításnak látszatát s épen azért a magam tajiasztalatait, a melyek szerint, megkell vallanom, a tanitó és nevelő ember bármily szorgalmas, lelkiismeretes és lelkes munkájának eredményét igen nagy részben illuzóriusnak kellé megismernem, csak annyiban vetem latba, a mennyiben hasonló tapasztalatok nálam mindenesetre kiválóbb egyéneknél, hasonló következtetésekre vezettek. Bútkay László igen tisztelt képviselőtársam a népoktatásra vonatkozólag elmondta mindazt, a mi e tekintetben az én meggyőződésem. A magyar állam építménye alapjainak megszilárdítását a népoktatás feltétlen államosításában látom és találom meg. Jelen alkalommal a közoktatásnak csak ama részét akarom érinteni, a mely az úgynevezett intelligens társadalmat érdekli, a melynek egyénei, tanultságuknál fogva, hivatva vannak a társadalom oszlopait alkotni. Értem a közép- és felsőbb oktatást. Meggyőződésem, t. ház, hogy közoktatásügyünk e része felszínének emelkedését elbírálnunk rovatos kimutatásokból, számszerű és százalék szerinti adatokból, sőt még részletekbe menő előterjesztésekből sem lehet. A ki a dolgokkal foglalkozott, igen jól tudja, hogy azoknak az adatoknak igen nagy része, a melyek az ország közállapotáról szóló jelentésekben elénk terjesztetnek, a közoktatásnak nemcsak állapotát, de eredményét illetőleg ily elbírálásra menynyire nem alkalmas, a melyek pedig alkalmasak volnának, azok. — kizárva minden roszhiszemüséget, — mennyire kétesek és ingatagok, A mi az előterjesztésekből kitűnő anyagi áldozatokat,befektetéseket, berendezéseket illeti, nem is említve, hogy a magyar államháztartásnak költségeiből aüg öt százalék esik a magyar kultúra czéljaira, e tekintetben még a legnclküíözhetetlenebbeket, a legszükségesebbeket sem értük el, a melyek nélkül a magyar kultúra magasabb lendületéről beszélni sem lehet. (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Rendes viszonyok között a közoktatás hatását a társadalom állapotából, a társadalom fejlettségéből az azt átható közszellemből, a szellemi élet nyilvánulásaiból, kulturális törekvésekből kellene megítélnünk. A mi viszonyaink között, t. ház, azonban a társadalom alakulására egyéb tényezők oly mértékben hatnak, hogy közoktatásunk hatása nagyon csekély, sőt, mondhatnám, maga a közoktatás is eme tényezők hatása alatt áll. Eme tényezők közt első sorban legyen szabad felemlítenem az uralkodó politikát. Nem vádképen mondom én ezt, mert e tárcza költségvetése tárgyalásának keretén belül akarok maradni, és nem akarok már a tárgyilagosság szempontjából is bizonyos korlátokon túlcsapongani; de mint a magyar társadalmat kétségtelenül a legnagyobb mértékben befolyásoló dinamikai tényezőt, fel kell említenem. Ez a politika ujabb alkotmányos életünk öt lustruma alatt a nemzet vezető eszméjévé a megalkuvást tette, a megalkuvást a nemzeti önérzet visszafejtása, sőt nem egy izben a nemzeti öntudatnak elkábitása árán is. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) E politika uralmának fentartására, e vezető eszme közkeletűvé tételére, mindig a nemzet erőtlenségére, gyöngeségére történt a hivatkozás, a kiadott jelszó mindig az volt, hogy e nemzet magára megállani nem tud, és ezért nem is annyira egy természetes szövetséges társra, a kitől, ha áldoznia is kell érte, de remélhet és várhat is viszont, hanem mankóra van szüksége, a mely műkészitményt persze azután drágán kellé megfizetnie, (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Nem hiszem, hogy volna még nemzet ezen a kerek világon, a melyik vezető géniuszául a gyámoltalanságot, az ügyefogyottságot, az erőtlenséget vallaná, nincs nemzet se talán, a melyik a létért