Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-89

278 b9. országos ülés 1902 április 12-én, szombaton. béli az egyház tagjainak jövedelmét és vagyonát, hogy most már betelt a mérték, többet erre a czélra nem adhatnak. (Ugy van ! a szélsőbalon.) T. ház, midőn mi itt ezt a törvényt tárgyaljuk és hangsúlyozzuk ezen törvény szellemének az érvényesülését, ugyanakkor protestáns szempontból azt követeljük, hogy a jogegyenlőség minden tekintetben érvényesüljön; mert a jogegyenlőséggel ellenkezik az, hogy bizonyos ünnepeknél tisztviselőink, katonáink más vallás szertartásaiban résztvenni, a kálvinista katonák letérdepelni erőszakkal kénytelenittetnek. Tisztelet mindenkinek szertartása iránt, de azt másra reáerőszakolni, reáparancsolni semmiképpen sem vall a vallási jogegyenlőségre. Csak a legközelebb volt egy nagy affér, a mit a t. miniszter ur igen bölcsen és tapintatosan intézett el, a midőn t. i. Temesvárott felrendelte az igazgató valamely iskolai ünnepélynél a protestáns gyermekeket és ifjakat is a katbolikus szertartás meghallgatására és az abban való résztvételre és mikor ez ellen egy tanár, egy pap tiltakozott, micsoda üldözésnek lett az illető kitéve, a mely afférnek azután a miniszter ur vetett véget. T. ház! A t. miniszter ur beszédére kell még bizonyos megjegyzéseket tennem. A t. miniszter ur tegnapelőtt reánk czitált itt, mintha a szekularizácziót akarnók ezzel a mozgalommal. Erre már megfeleltem. A t. miniszter ur hivatkozott Kossuth Lajos nyilatkozatára. Kijelentem, a mit már eddig is ki lehetett venni minden felszólalásból, hogy mi sem akarunk egyebet; de mivel meg volt mondva, hogy a törvényhozás részletezéssel fogja ezt a kérdést tárgyalás alá venni és ehhez hozzá is fogtak, de mind a mai napig nincs belőle semmi, azt tartjuk, hogy 54 esztendő multán elvégre mégis csinálni kellene valamit. Ezt czélozza határozati javaslatunk. A miniszter ur legyen elég erős, a kormány elég kötelességtudó és tegyen az abban kifejtettekhez képest intézkedést. A miniszter ur azt mondja, hogy a törvény szelleme már végre van hajtva és hogy az iskolai, tanítói alapra mennyit adott már az állam. Igaz, de oly gyengén szivárog az állami jótékonyságnak ez a forrása, hogy alig észrevehető. A miniszter ur büszkén mondja, hogy 35 év alatt 22—23 millió korona az, a mit ezen czélokra az állam adott és ezt protestáns felekezetek nyerték az államtól. Ha ezen összeget 35 esztendőre felosztjuk, marad egy-egy esztendőre 600.000 korona. No hát ez csekélység, ennél mégis többet fordíthatnának azokra a felekezetekre, melyek olyan óriási versenyben is fenn tudták tartani a kellő szinvonalat. (Hdyeslés a szélsőbalon.) Azt mondja továbbá a miniszter ur, hogy az egyházi segélyezésekre most 400.000 koronával több van felvéve. Ez nem is oly nagy összeg, egy milliárdos költségvetést véve alapul. Azt mondja, vigyázni kell ennél a kérdésnél, nehogy az anyagi érdek előtérbe tolásával vádolhassanak bennünket. No hát mi közel 400 esztendő óta az anyagi érdek előtérbe tolásával sohasem voltunk vádolhatók. Ideálizmust kell ide belevinni — mondja a miniszter ur. — Hát vájjon a protestantizmusnak egész czélja nem-e egyéb, mint küzdelem az ideálizmusért? A t. miniszter ur elvégre, mint az országban a vallásnak legelső világi papja, felsóhajt: adja az Isten, hogy az igények mind kielégíthetők legyenek. Nagyon szép ez a felsóhajtás, de sóhajtani mindenki tud és a sóhajtás is elszáll és haszna nincs. Én sokkal kálvinistább kijelentést vártam a miniszter úrtól, hogy azt mondaná: igenis, belátom mindezeknek igazságát és kötelelességszerüen gondoskodni fogok, hogy minden igény kielégíthető legyen. Nem akarom elfogadni azt az érvet, hogy nincs pénz, mert ha az Adriára, az Operára és egyebekre volt pénz, a gyorspuskákra és a golyószóró ágyuk örökös változtatására van pénz, akkor erre is kell, hogy legyen, mert az a protestáns egyház, mely négy századon át üldözések, szenvedések, verejték, vér és könnyáldozatok közt megmaradt, nem akar visszaesni és nem akarja engedni, hogy hivei a nemzetellenes, törvényes és jogrendellenes áramlatba belehulljanak ; élni akar, fenn akar maradni és vele fenn fog maradni a magyar nemzet is. Ep ezért, mert a t. miniszter ur sóhajtásából nem veszek elég megnyugvást arra, hogy kérésünk teljesitve lesz, a költségvetést nem fogadom el, hanem csatlakozom Veres József képviselőtársam határozati javaslatához. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon és néppárton. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést 10 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. Mielőtt a napirenden levő tárgyalás folytatására áttérnénk, bemutatom a főrendiház elnökének átiratát, mely szerint a főrendiház a némely államadósság beváltásáról szóló törvényjavaslatot a képviselőház által megállapított szerkezetben módosítás nélkül elfogadta. A két ház egyetértésével megállapított ezen törvényjavaslat tehát legfelsőbb szentesítés czéljából ő Felségéhez fel fog terjesztetni.Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Ragályi Béla! Ragályi Béla: Tisztelt képviselőház! (Halljuk ! Halljuk!) Nem szoktam gyakori felszólalásokkal az igen tisztelt háznak annyira drága idejét igénybe venni, s ha most Szentiványi Árpád tisztelt barátomnak a múlt ülésben történt felszólalása és az igen tisztelt vallás- és közoktatásügyi miniszter urnak ezen beszédre adott megnyugtató válasza után én mégis röviden szintén felszólalni kívánok, mentse ki ezen szándékomat a kérdés kiváló fontossága s ez okból legyen szabad pár perezre a t. ház becses türelmét és szíves elnézését kérnem! A midőn a nagy idők törvényhozása a sza-