Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-89
Hy. országos ülés 19ü2 április 12-én, szombaton. 265 mek nő fel évenkint a nélkül, hogy tudná, mi hazájának a történelme, tudná azokat a felséges példákat, melyek a hazaszeretetet adják, melyek a földhöz való ragaszkodást adják. Akkor azután csodálkozunk rajta, hogy szoczializmus Tan; hogy a magyar nép kivándorol, hogy érzéketlenül elhagyja a hazáját. Hát hogyne vándorolna ki! Ezt a hibát, hogy nem tanítottuk népünkkel a földmivelés, a kenyér és a munka eszméjét, közoktatásunkba is belevitték. Méltóztassék csak figyelemmel átnézni a magyar közoktatásnak a középiskolákban használt tantervét. Mintha csak az volna a czélunk, hogy klasszikus nemzetet neveljünk, klasszikust, de élhetetlent! A magyar ifjúságnak a közismereteket, a közgazdasági kérdéseket nem tanítjuk, modern, megélni tudó, a munkát megbecsülni tudó, erős, önálló, saját önérzetéből és becsületéből megélni tudó nemzetet nem akarunk nevelni. Ennek azután a szomorú következménye az, hogy a magyar ifjúság el tudja hévvel szavalni, hogy nagy volt hajdan a magyar, de a jelenben hogyan lehessen megélni, a jelenben ki az ellensége, a jelenben honnan kell neki félnie, azt nem tudja, és mikor ezt szavalja, hogy nagy volt hajdan a magyar, minden darabka ruhafoszlány, a mi rajta van, az idegen. (Igaz! Ugy van! a szélsÖbaloldálon.) Vannak iskoláink, a melyek egyenesen el vannak hibázva, és a melyeket, ha jól emlékszem, egyszer a t. miniszter ur ugy említett, hogy levezető csatornák. Ez az u. n. polgári iskola. Hány esztendeje már annak, hogy a polgári iskola kiegészítése és a polgári iskolai tantér? elkészítése vajúdik ? A t. miniszter ur azt mondja, hogy tanulmányozza a kérdést, meg is fogja oldani, én azonban tudom, hogy nem fogja megoldani. Mert nem ott van a hiba, hogy benne a jószándék nem volna meg, hanem egy olyan nagyhatalmasság ellenzésére talál, melylyel szemben sem a t. miniszter ur, sem egész Magyarország elég erővel nem bír és ez a közös hadügyminiszter! Ugyebár, t. miniszter ur, a polgári iskolákat hét osztálylyal felállítani azért nem lehet, mert az önkéntességi jogot a hadügyminiszter úrral még mindig nem lehetett tisztába hozni. Jellemző, t. ház, hogy a magyar közoktatásügynek még ilyen akadályokkal is meg kell küzdenie. Most áttérek a t. miniszter urnak tegnap az iparoktatás kérdésében és azon kérdésben tartott beszédére, hogy vigyük be a magyarságba a munka szeretetét és a magyar ifjúsággal kedveltessük meg az ipart és a munkásságot is. Jellemző, hogy Magyarországon először megengedtük, hogy a létező tisztességes és számot tevő kisipart, a közös vámterület alapján beözönlő veszedelem legázolja, és csak miután már legázolta, akkor gondolkozunk rajta, hogy hogyan lehetne a magyar ipart újra megteremteni. Nagyon szépek azok a szavak, a melyeket a t. KEPVH. NAPLÓ 1901 1906. V. KÖTET. miniszter ur tegnap mondott! De minek a magyar iparost megteremteni, mikor úgysem tud megélni! Méltóztassék végigtekinteni hazánkon, kisiparosaink nem tudnak megélni, nem tudják naponkinti kenyerüket megkeresni. Nem az a baj, hogy nem volna meg az iparosban az ipar iránti szeretet, nem azért nem viszi gyermekét az iparos iskolába, mert lenézné a pályát, hanem azért nem, mert mint iparos megélni nem tud. (Igaz! Ugy van! a szélsÖbaloldálon.) Az a kisiparunk, a mely még megvan, épen olyan, mint az országút mellett levő bokor, a melyet az országútról reá hulló por egészen behintett, csak egy kis harmatcsepp tartja még benne az életet! De nem sokára elpusztul az is. Mikor a t. miniszter ur a munkaszeretetet és az iparszeretetet akarja a magyar nemzet fiaiba sugallani, az a kép jut eszembe, mikor a börtönben lévő rabnak könyvet visznek be, hogy olvasson a szabadságról! Szereti a magyar nép a munkát, de nincs tér, a hol ezt a szeretetet érvényesitse. (Igaz! Ugy van! a szélsÖbaloldálon.) Hogy a közoktatásnak még egyéb bajaival is foglalkozzam, itt van az óvoda kérdése. A t. miniszter ur jelentésében maga is beismerte, de mindnyájan tudjuk, hogy a magyar nemzeti művelődés kérdését legbiztosabban az óvodák kérdésével lehetne megoldani. A gyermek szivébe kell belevinni a nemzet szeretetét. De mindezt nem lehet megalkotni csak azért, mert 4 x /a millióba kerülne, mert a községek, a melyeknek törvényeink szerint kötelességük lenne óvodákat állitani, nem birják és igy a magyar nemzetnek és az országgyűlésnek kellene erre áldozni. Gondolkodjunk csak erről a kérdésről. 4 x /2 millióval biztosítani lehetne a magyar nemzeti művelődést, a biztos aratást. De nincs rá pénz. És ezt akkor mondja a magyar országgyűlés és a magyar kormány, — a mint előttem szólott Szemere Miklós t. képviselőtársam megemlítette — mikor 272 millió felesleget mutat fel az állampénztár! Minden más haszontalanságra van pénz, de óvodákra nincsen. És ha könyeinket kisírjuk, ha haragunkban ruháinkat megszaggatjuk, nincs és mindig nincs. Ez a magyar élhetetlenség netovábbja! (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És ha semmi egyéb ok nem volna, ez az egyetlenegy elég arra, hogy keserűség töltse az ember szivét. Ha végigtekint az ember a magyar nemzeti művelődés mezején, akkor mint Zenit és Nadir áll előtte ez a két ellentét: egy nemzet, a ki 4 1 , , 2 milliót áldoz a nem létező királyi udvartartásra, de a kinek nincs 4 1 /a milliója az óvodákra. (Igaz! Ugy van! a szélsÖbaloldálon.) Gabányi Miklós: Egy hadi hajóval kell csak kevesebbet csinálni! Rátkay László: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Most pedig áttérek, t. képviselőház, annak a határozati javaslatnak megindokolására, a melyet pártom benyújtott. (Halljiüc! HalljuJc!) A mint előbb is emiitettem beszédem folyamán, 34
