Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-89

89. országos ülés 1902 (Élénk felkiáltások a szélsobáloläalon: Halljuk! Halljuk!) Nem felekezeti szempont vezérel engem, t. képviselőház, e kérdés megérintésénél, hanem a magyarság, a magyar nemzet méltóságának ügye. (Tetszés a szélsobáloläalon.) Én két nyilatkozatot vártam már régóta. Az egyik nyilatkozatot vártam éhben a parlamentben ülő horvát képviselők részéről; vártam, hogy ők tiltakozni fognak az ellen, hogy valaki, bárki is, ugy beszélhessen a magyar nemzetről, mint a horvát nemzet ellenségéről. Ez a nyilatkozat, sajnálatomra, nem történt meg. A másik nyilatkozatot vártam a magyar kormánytól, hogy a magyar kormány részéről bárki, esetleg a miniszterelnök, feláll és azt mondja: nem fogjuk megengedni, nem fogjuk tűrni a magyar nemzet méltósága szempontjából, hogy a magyar nemzetről ilyen nyilatkozatok történjenek. (Elénk mozgás a szélsobáloläalon.) A kormány is hallgatott. Pedig kiszámíthatatlan veszedelmek rejlenek abban a nyilatkozatban. Néni szabad azt megengednünk, hogy a horvát nemzetbe azt a tudatot csempészszék be, hogy a magyar nemzet neki ellensége. Nem szabad azt elfelejteni, hogy ezt a két nemzetet évszázados kapcsok kötik össze; nem szabad felejteni, hogy a magyar nemzet koronájának fénye nemcsak fényt vet a horvát nemzetre is, hanem egyúttal biztosságot adott neki és fog adni a jövőben is. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Ha megengedjük, hogy ezeket a kajícsokat főpapi kéz tördelje szét, és mintegy a vallás varázsával vigye be ezt a tudatot a horvát népbe, ez csak azt mutatja, hogy midőn a magyar nemzetet megsértik, akkor a magyar nemzetnek védőjét a kormányban soha sem találjuk. (Ugy van! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) Én elvárom, s azt hiszem, nemcsak a magam nevében, hanem epárt nevében is tehetem ezt a nyilatkozatot (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.), hogy a magyar kormány részéről ebben a tekintetben kielégítő' nyilatkozatot és elégtételt fogunk kapni. (Elénk tetszés a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Beszédem első részében a közoktatással fogok foglalkozni, és csak beszédem második részében térek ki arra a határozati javaslatra, a melyet pártom benyújtott. (Halljuk ! Halljuk!) A magyar közoktatásnak két alapvető törvénye van; az egyik lett volna az 1848: XX.; a másik, a melyen ma is nyugszik, az 1868-iki törvény. Az elsőt meghozta egy törvényhozás, a mely rendi gyűlés volt; és sajátságos, hogy bár rendi gyűlés volt, soha igazabban egy nemzet érzése gyűlésben nem vert és nem lüktetett. mint az 1848-ikiban. (ügy van! a szélsöbahldalon.) Alkotásai rövid idő, azt mondhatnám, pillanatnyi idő alkotásai voltak, és mégis rajtuk van mindenütt a maradandóság, a halhatatlanság lehellete! (Ugy van! Ugy van! a szélsobáloläalon.) Ha ez a törvényhozás szabályozhatta volna az iskoláztatás kérdését, nem vetődtek volna fel április 12-é.n, szombaton, 263 a felekezeti sérelmek és felekezeti féltékenységek, mert egy kormánynak, a mely nemzeti kormány, egy kormánynak, a mely igazán magyar, a melytől nem kell félteni a jogokat, az iskoláztatás kérdésében bizonyára minden felekezet szívesen odaadta volna (Mozgás balfelöl.) bizonyos határok között és föltételek mellett iskoláit. Most azonban, t. képviselőház, a kormányon nem férfiak ülnek. László Mihály: Hát mik? Rátkay Lászlő: Majd megmagyarázom, legyen nyugodt t. képviselőtársam. Nem olyan férfiak ülnek, a kiknek szivében bátorság, ajkán igazság van, a mely igazságot megmondanák felfelé is és minden körülmények között mindenkivel szemben! (Élénk tetszés a szélsőbaloldalon.) Ma a magyar kormányban csupa valóságos belső titkos tanácsosok ülnek. (Ugy van! Ugy van ! a szélsobáloläalon.) a kik megmondani nem mernek semmit. Hát ime, ez a magyar nemzet . kétségbeejtő helyzete, fél az állami iskoláztatástól, nem meri autonóm jogait odaadni ilyen kormány kezébe, a melynél azok, fájdalom, biztonságban nincsenek. (Ugy van! Ugy van! a szélsobáloläalon.) László Mihály: A felekezetek nem engedik! Rátkay László: Az 1868-iki törvény, a mely után közoktatásunk ma igazodik, (Zaj. Elnök csenget.) a legszerencsétlenebb alkotás. Nem azért, mert a felekezetek kezében hagyta az oktatást; hiszen azon felekezetek kezébe, a kik tudják, hogy mi a magyarság és mi a hazaszeretet, szívesen odaadom a magyar iskoláztatást. Ennek a törvénynek a szerencsétlensége és vétke az, hogy a nemzetiségek kezébe is odaadta az iskoláztatást, (Ugy van! a szélsobáloläalon.) odaadta a nélkül, hogy a magyar nemzet jogainak megóvásáról és a magyar nyelvnek iskolai taníttatásáról még csak gondolkozott volna is. Ez a törvény, t. képviselőház, szintén egy fejfa; a nemzeti önérzet nyugszik alatta, abban a szomorú temetőben, a melyet kiegyezésnek nevezünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsobáloläalon.) Hiszen a törvényhozás, amely meghozta a törvényt, még csak arról sem gondoskodott, hogy a magyar nyelv tanítva legyen; még csak arról sem gondoskodott, hogy az állam ellenőrizze az iskoláztatást. Tiz évnek kellett elmúlnia, mig az országgyűlés és a nemzet rájött arra, hogy a közoktatás kérdésében van a nemzetnek a jövője és belevitte közoktatási politikájába az ellenőrzésnek gondolatát is. Ez után a törvény után igazodik ma közoktatásunk. És ha ennek a törvénynek lényegébe és a gyakorlati életben lévő sérelmeire nézünk, én egész bátran és nyugodtsággal mondhatom, hogy ez a törvény ma tarthatatlan. Tarthatatlan, t. ház, és azokban a kérvényekben, melyek ide feljöttek és a melyek arra inditották a függetlenségi és 48-as pártot, hogy az 1848 : XX. t.-cz. szellemének végrehajtását sürgesse, azokban a kérvényekben, t. ház, nem