Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-87

87. országos ülés Í902 április 9-én, szerdán. 201 részletét kibocsátás alá rendezte, bár akkor, nem ily nagy összegről, mert most ezer és néhány millióról van szó, hanem kisebb összegről volt szó, a mely azonban a főváros háztartásában körülbelül megfelel aránylag azon összegnek, a mely most az állam háztartásában konvertáltatnék. Akkor körülbelül ugyanaz a helyzet állott, mint a minő a most előttünk lévő törvényjavaslat körülményeiben fenforog, t. i. a főváros szintén házi zsidaihoz fordult, hogy ezen ügyet finanszírozzák. A fővárosi pénzintézetek által alkotott klikk volt az, a mely a maga részére monopolizálni kívánta ezen pénzügyi művelet keresztülvitelét, De idejekorán észrevették a főváros intéző emberei, hogy milyen veszedelembe döntenék a főváros pénzügyeit és mily kevéssé kecsegtető eredmény vár a főváros ezen pénzügyi műveletére, hogyha ezen kizárólagossági jogot ezen pénzintézeteknek megadják. Akkor láttuk szintén ugyanezt a módszert, a mely a jelen esetben alkalmaztatik, (Halljuk! Halljuk!) hogy nemcsak, hogy ezen pénzügyi művelet keresztülvitelét akarták azon pénzcsoportra rábízni, hanem azonkívül szintén le akarták kötni a főváros hitelét ezen pénzintézetek javára egy bizonyos időre, a minek veszélyes voltát a fővárosi képviselőtestület észrevevén, az összes tárgyalásokat megszakította ezen pénzintézetekkel és nyilvános aláírás alá bocsátotta a kölcsönt. Ez az aláírás hogy mily eredménynyel járt, azt mindnyájan jól tudjuk, mert oly szép eredményt ért el a főváros, hogy ezáltal a hitelén ejtett csorbát tökéletesen kiköszörülte; sokkal jobb • feltételek mellett helyezte el a ezimleteit, mint a milyent a pénzintézetek csoportja részére biztosítani kivánt. Ott szerencsére a főváros vágta zsebre a hasznot, a melyet a pénzintézetek akartak elharácsolni a főváros elől; mi azonban, a kik sokkal hatalmasabb tényezői vagyunk a közéletnek, mert hiszen maga az állam vagyunk, nem vagyunk képesek ezen magasabb színvonalra felemelkedni, nincsen elég erkölcsi bátorságunk, hogy az ilyen pénzügyi műveletet, mint már más országok is megtették, magunk vigyük keresztül, hanem rábízzuk olyan intézetekre, a melyek a fölét leszedik és ezáltal a magunk hitelét károsítjuk. Ezen hasznot, mely a pénzintézeteknek zsebeibe megy és azoknak jövedelmét fogja képezni, az állam a maga számára menthetné meg, és hogy ha nem volna kiszolgáltatva ezen pénzintézeteknek az ilyen kikötésekkel, a milyen a jelen szerződésben is kontempláltatik, akkor szabadon mozoghatna, jövőre egyáltalában nem volna lekötve és appellálhatna abban az időben és abban a formában a pénzpiaczhoz, a mikor erre szüksége van, és a mikor a legalkalmasabb pillanat bekövetkezett. De most, t. ház, ha ezt az egyezményt a Rothschild-konzorcziummal megkötjük, le leszünk kötve, egyoldalulag nem intézkedhetünk, hanem mindig ki kell kérnünk a konzorczium beleegyezését, hogy szabad-e az államKÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. V. KÖTET. nak és mily feltételekkel szabad bármiféle pénzügyi transzakczióba bocsátkozni? (Igás! Ugy van! a néppárton.) Ebből a szempontból Rakovszky István t. képviselőtársam javaslata a leghelyesebb; ajánlom azt a t. ház figyelmébe. A magam részéről, mint már kijelentettem, teljes mértékben osztozom nézetében és helyeslem a javaslat megszavazását. T. ház! Az ily pénzügyi műveleteknél bizonyos mellékkikötmények is szoktak kiköttetni, ha talán nem is magántekintetekből, de az általános politikai helyzetre vonatkozólag. Ezért is tartom veszedelmesnek, hogy kiszolgáltassuk az ország hitelét egy konzorcziumnak, mert nemcsak hogy ily busás jövedelmet biztosítunk a konzorcziumnak, — mert hiszen egy perczent feltétlenül biztosítva van a számára, a többletben pedig állítólag részesek vagyunk magunk is, — de ezenkívül más kikötmények is szoktak ezzel járni, a melyeket természetesen nem terjesztenek ide elénk, mert ez az illetőknek quasi privát dolga. Tegnap pl. említtetett, hogy felmerültek oly hírek, hogy ebből valamely pártkasszának volnának előnyei. Ez dezavuáltatott, de a magam részéről elhiszem azokat a híreket, a melyek bizonyos mellékkikötményekről szólallak. Hiszen ha visszatekintünk a Wekerle-féle nagy konverzióra, akkor bebizonyitottnak kell vennünk azt. a mit akkor igen sok oldalról lehetett hallani, hogy ugyanis annak mellékkikötményét képezték az egyházpolitikai törvények. (Mozgás és derültség a jobboldalon.) Ezen sokan nevetnek, hanem a kik ismerik azt a szorgos körültekintést, a melylyel e pénzügyi csoport, a ítotschild-konzorczium minden tekintetben iparkodik magának nemcsak anyagi előnyöket, hanem egyéb mindenféle politikai előnyöket is esetleg biztosítani, azok előtt igen plauzibilisnek látszik ez, ha tízszer dementáltatnak is az ily hirek. Természetes, hogy az illetők, a kik között ily kikötmények létesittetnek, nem fogják nekünk azokat bevallani. Hogy a jelen konverziós javaslatnak ily kikötménye van-e, azt, sajnos, most még ép oly kevéssé tudjuk, mint akkor sem volt tisztában a parlamentnek egy tagja sem azzal, hogy ily mellék-kikötmények léteztek-e. De a konzequencziák mutatták, hogy igenis, ezen vélelem megvalósult. Sőt a parlamentarizmus tökéletes arczulcsapásával történt ezen egyházpolitikai törvényeknek idehozatala, mert oly országgyűlés szavazta meg azokat, a melynek választása alkalmával a választó polgárok sehol senki részéről nem kérdeztettek meg ezen törvények tekintetében. Az akkori országgyűlés mégis feljogosítva érezte magát ilyen kardinális kérdésekben állást foglalni, ilyen kardinális törvényeket megalkotni a nélkül, hogy tájékozva lett volna a választó közönség véleményéről. T. képviselőház! Én nagyon hiánylom a t. kormány részéről azt az intézkedést, hogy a midőn ezen javaslattal a t. ház elé jött, nem 26