Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-86

190 &6. országos ülés 1902 április 8-án, kedden. keztében elért megtakarítást abszolúte semmiben sem érinti. Egy második sérelem volt, a melyet méltóztattak felemlíteni, az az intézkedés, a mely a törvényjavaslat 9. §-ában foglaltatik és a mely arról szól, hogy a holtkéz javadalmasai, alapítványok és közalapok kezeló'i, stb., ha konvertálni akarnak, felsőbb hatósági jóváhagyás nélkül is tehetnek érvényes nyilatkozatot, és ebből azt méltóztatik következtetni, hogy ez szekularizáezió volna, a mennyiben az egyházi hatóságok rendelkezése alól kivétetik a dispoziczionális jog. Épen ellenkezőleg áll a dolog; mi épen az ellenkezőt akartuk ebbe a törvénybe bevenni. Ez nem jelent egyebet, t. ház, mint azt, hogy az egyházi hatóságok maguk, ha akarnak konvertálni, bejelenthetik a tőkéiket konvertálásra és a miniszteriális vagy más felsőbb hatósági jóváhagyás mellőzhetése van ebben kimondva; tehát nem az egyházi hatóság jogköre csorbittatik, hanem az egyházi hatóság felett álló felsőbb hatóságnak jóváhagyása válik feleslegessé a törvényben nyert felhatalmazás következtében. (Ur/y van ! jobbfelöl.) Simonyi-Semadam Sándor: A szövegben az van, hogy "-egyházi hatóság jóváhagyása nélkül« ; »felsőbb felügyelő egyházi hatóság jóváhagyása nélkül«. Lukács László pénzügyminiszter: Az van: »Egyházi, közigazgatási vagy birói hatóság«. Simonyi Semadam Sándor: A többi nem érdekel minket! Csak az egyházi! Lukács László pénzügyminiszter: Az tehát, a ki ezen alapoknak a kezelésére van hivatva, jogérvényesen bejelenthet konverziót; ez természetesen egyházi alapoknál nem lehet más, mint egyházi hatóság; és itt nem kényszerkonverzióról lévén szó, senki sem lévén kényszerítve arra, hogy a tőkéjót konvertálásra bejelentse, egészen az illető hatóság tetszésétől függ, hogy akar-e konvertálni vagy nem. Áttérve ezek után Beöthy Ákos képviselő urnak beszédére, (Halljuk! Halljuk!) sajnálattal hallottam azt a szigorú kritikát, a melyet ő ezen pénzművelet felett gyakorolni jónak látott, ós a mely abban kulminál, hogy ez a tervezett művelet az egészséges hitelpolitika semmiféle követeliiiényeinek nem felel meg. És a t. képviselő ur kimondja ezt a szigorú bírálatot akkor, midőn beszédének további fonalán azt mondja, hogy nem ismerünk semmit, nem tudjuk, hogy miből áll hát tulajdonképt>n az a konverzió, Hát, ha a t. képviselő ur nem ismeri tényleg a konverzió feltételeit és módozatait, akkor azt hiszem, nem gyakorolhat felette elitélő kritikát, hanem legfeljebb azt mondhatja, hogy nem ismeri, miről van szó: beható és elitélő kritikára azonban ismereteinek hiánya semmiféle alapot nem szolgáltat. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Ellenmondás a baloldalon.) Az itt kontemplált konverzióval szemben gyakorolt további kritikájának alapjául a régebben véghezvitt konverziókat veszi a képviselő ur. Hát én távol állok attól, hogy elitélőleg nyilatkozzam a régebben végrehajtott konverziók felől, mert azok az akkori időviszonyokhoz képest, az akkori súlyos feltételeknek megfelelőleg jöttek létre, hajtattak végre, és igy meg vagyok győződve arról, hogy sem a törvényhozásokat, sem az akkori kormányokat nem lehet vádolni azért, hogy jobb konverziókat akkor nem tudtak keresztülvinni. Beszédem további folyamán lesz szerencsém rámutatni arra, mit köszönhetünk ezeknek a régi konverzióknak. De bármilyeneklettek legyen ezek a régi konverziók, azokból elitélő dedukcziókat vonni a most tervezett konverzióra, azt hiszem, igazságosan nem lehet. Mert igaz, hogy növekedett a régi konverziók által az adóssági tőke, különösen a rente-adósság, de csökkent a kamat minden tőkenövekedés daczára és épen ennek a kamatcsökkenésnek lehet tulajdonítani legnagyobb részben az államháztartás egyensúlya helyreállításának lehetőségét. Az én t. képviselőtársam egy pozitív javaslatot is tesz, — ebben körülbelül találkozik a nézete Szüllő Géza képviselő úréval — a menynyiben a konzorczium mellőzését hozza javaslatba és azt kívánja, hogy nyilvános aláírás utján kisértessék meg a konverziójceresztülvitele. E tekintetben Budapest főváros példáját is állítja elém utánzandó példaképen. Hát én igen nagy örömmel vettem tudomást arról a tényről, hogy Budapest fővárosának sikerült nyilvános aláírás utján biztosítani az akkor szükséges körülbelül 32 millió koronát, de méltóztassanak elhinni, hogy ez nem egészen azonos egy 1037 millió koronás konverzió keresztülvitelével. Maga a t. képviselő ur is csak kísérletnek méltóztatik nevezni ezt a dolgot; már pedig a kormány a maga felelőssége tudatában ilyen nagyfontosságú pénzműveleteknél kísérletekbe nem bocsátkozhatik. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Beöthy Ákos: Inkább fizetünk többet! Molnár Jenő: Lehet azt megcsinálni vegyesen is! Lukács László pénzügyminiszter: Erre is rátérek. A mai napon, valamint a tegnajii napon is történt allúzió arra, hogy mihelyt a konverzió híre elterjedt, a hírlapok igen élénken foglalkoztak ezzel a kérdéssel és az mondatott, hogy kivétel nélkül mind hozsannát zengettek ennek a műveletnek. Rakovszky István: Azt nem mondtam! Kevés kivétellel! Lukács László pénzügyminiszter: Legyen, kevés kivétellel. Hát a mennyiben én figyelemmel kisérhettem a lapokat, azt láttam és tapasztaltam, hogy ilyen nagy egyhangúság nem volt a konverzió megbirálásában. És pedig konstatálhatom, hogy pártkülönbség nélkül voltak lapok, a melyek azt helyeselték, voltak lapok, a melyek elitélték. De bármiképen nyilatkoztak is a lapok a konverzionális tervezetről: egyről biz-