Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-86
188 86. országos ülés 1902 senki más, csak a szabadelvű párt és azután a pénzügyminiszter ur hegedűszó mellett járhatja el a bankárokkal a kállai ^kettőst. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ^Én ezen törvényjavaslatot nem fogadom el. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Dániel Gábor alelnök foglalja el.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. Kubik Béla jegyző: Simonyi-Semadam Sándor! Simonyi-Semadam Sándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A konverzió tárgyalásánál a parlamenti szabályoknak nagy sérelme esik az által, hogy a kormány nem tárta elénk teljesen a tiszta helyzetet. Ezt a mulasztást a kormánypárt azzal tetézi, hogy nem tartja érdemesnek azokra az aggályokra és kifogásokra reflektálni, a melyeket a szónokok egymásután előadnak. Azt hiszem, hogy a parlamenti vitatkozásnak lehetetlen módja az, hogy egyik párt csupán szavaz, a másik párt csupán beszél.. (Zaj és mozgás jobbról és a középen. Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbaloldalon. Elénk felkiáltások: Helyre! Helyre! Elnök csenget.) Az előttem szóló t. szónokok meglehetősen illusztrálták a tárgyat és kimerítették annak általános részét; és ha én mégis felszólalok, annak oka az, hogy két momentumot figyelmen kivül hagytak. A- első, a melyre a t. miniszter ur figyelmét fel akarom hivni, az, hogy a konverzió valódi czélját jelölje meg, mert az, hogy mi adósságainkat szajjoritsuk és nem valódi nyereségeket érjünk el azon titulus alatt, hogy a kamatok összegét egy negyed vagy fél perczenttel lejebb szállítsuk, nem lehet egyedüli czélja a konverziónak. A javaslat 10. §-a egy czélt jelöl meg, midőn azt mondja, hogy 59.796,000 korona beruházás czéljaira fog fordíttatni. Én ezt ugy értem, hogy az eddigi kölcsönökből, a melyeket most konvertál a kormány, miután azok törlesztéses kölcsönök voltak, eddig letörlesztett összegek vannak és miután azok teljes összegükben vétetnek konverzió alá, a már eddig letörlesztett összegek summája kitesz 59.796,000 K.-t. Ha nem ez, akkor méltóztassék megjelölni, hol fogjuk megtalálni azt az összeget, a melyet az eddigi kölcsönökből már a törlesztések folytán letörlesztettünk. Meri az evidens dolog, hogy az 1888. évi és az 1876-ik évi törlesztéses kölcsönökből a felvétel óta törlesztések történtek, a konverziónál pedig azok egész felvételi összegükben számittatnak. Lukács László pénzügyminiszter: A ma fennálló összegekben! Simonyi-Semadam Sándor: Hiszen épen az a hiba, t. miniszter ur, hogy nem beszélnek a túloldalról és nem világosítják fej a házat; április 8-án, kedden. csupa titkokkal van tele ez a törvényjavaslat. Nincs benne sem a törvényjavaslatban, sem az indokolásában, hogy a konvertálandó összegek tulajdonképen mily summát képviselnek. Nincsen benne az sem, hogy mennyit fizettünk már vissza azokból a törlesztéses kölcsönökből, mert a számadást valahogy mégis meg kell csinálni és meg kell találni. Kérem tehát a miniszter urat, legyen szives ez iránt felvilágosítást adni a háznak, mert ha ugy áll a dolog, a mint én jeleztem, akkor nagyon kritikus helyzet elé állítja a miniszter ur az országot, mert az opczióval egy nagy latitude-öt enged az illető bankcsoportnak, t. i. ha az a megtakarított összeg volna ez az 59,796.000 K., ez csak ugy jönne ki, ha az opeziót feltétlenül gyakorolnák; de ha nem gyakorolják az opeziót, az esetre nem fog az egész 59 millió korona kikerülni. A mennyiben azonban csupán a most fennálló összegek konvertáltatnak, az esetre kérünk határozott és számszerű kijelentést. Másik kifogásom, t. ház, a 9. §-ban lefektetett elvre vonatkozik. És ezt megvádolom a felekezetiességgel, megvádolom pedig azért, mert az alapítványokat kényszerhelyzetbe hozza. Azokra nézve az a szabály, hogy papírjaik vinkulálva vannak, tehát azokkal szabadon nem rendelkezhettek ; tehát még ha gyanították volna is, hogy egy konverzió jön, és hogy ezzel az ő kamatjövedelmük csökken, még akkor som állott volna módjukban ezen papírok eladásával oly papírokba fektetni vagyonukat, a melyeknél a kamatveszteség nem ily nagy. Ez az első rész. A második rész pedig az, hogy azokra nézve nem terjeszti ki a javaslat azt a kedvezményt, a melyet a városoknak megad. Már pedig az kétségtelen dolog, hogy ezek az alapítványok és közalapok még jobban rászorulnak arra, hogy ilyen kedvezményben részesüljenek, mert hiszen nem magánczélok fentartására szolgálnak. Legnagyobb részük iskolák fentartására szolgál. Ha ezzel megkárosítjuk az alapokat, — ós megkárosítjuk — az esetben valamiképen ezt a kárt ki kell pótolni, vagy azoknak redukálniok kell költségvetésüket, és igy ténykedésüket megszorítjuk. De sérelmes és határozottan felekezet elleni ezen szakasz intencziója, minden felekezet ellen irányul, a melynek alapja, vagyona van, mert ezen paragrafus azt mondja, hogy: »ha az általános feltételek mellett kicserélni kívánják, e bejelentés a kicserélésre vonatkozólag a felsőbb felügyelő egyházi hatóság jóváhagyása nélkül is érvényes«. Hisz ez magában véve egy kis szekularizáczió. Az egyházi vagyonokkal való rendelkezés az egyházhatóság jóváhagyása nélkül el sem képzelhető. Ha most ki méltóztatik venni az egyházközségek kezéből ezt az egyházvagyont és feljogosítjuk azokat a tényezőket, a kik azt most kezelik, hogy az egyházhatóság jóváhagyása nélkül fogadják el a konverziót és cseréljék be a papírokat, ugy az evidenter szekularizácziója ennek a vagyonnak ebben a részben. Ezen szem-