Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-86

86. országos ülés 1902 április 8-án, kedden. 181 beruházásokra felvett milliókat, a melyeknek hasznát veszszük mi is, és a mely beruházásoknak előnyeit élvezzük mi is, hogy ezen összes milliók összes tőkéjét és törlesztését áthárítani az utódokra helyes nemzetgazdasági politika-e vagy sem? Sőt annak a vitatkozásába sem bocsátkozom bele, hogy a regálé-kötvényeket, a melyek bizonyos időn belül beváltandók lettek volna egész terjedelmükben, hogy ezeket koronajáradékká átváltoztatni czélszerü volt-e, azoknak a regálé-kötvényeknek a törlesztéseit megkapjuk bőségesen, a regálé- és szeszadó fejében. Ezen adók pedig változást fognak szenvedni és kell is, hogy változást szenvedjenek. Leszállittassanak és megszűnjenek és ha a jövedelem akkor megszűnik, miből fogjuk azután törleszteni azon regálé-kötvényeket, a melyek most járadékká változtattak át és örök időre szólnak ? Ezek mind igen fontos kérdések. Fontos kérdések olyan államférfi előtt, a ki nemcsak a mai pillanat megélhetésének könnyebbségét keresi, hanem biztosítani akarja a nemzet jövőjét és a nemzet jövőjének nagyságát. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De én nem erről az oldalról akarom megvilágítani ezt az előttünk fekvő törvényjavaslatot. (Halljuk! Halljuk!) Veszem ugy, a mint van. Tisztán csak tárgyilagosan és röviden arra akarok reámutatni, hogy mikép akarja a pénzügyminiszter ur ezt a konverziót keresztülvinni. Kerek számokban beszélve. 1037 millió koronára rúg azon összeg, a mely ma konverzió alá kerül. A pénzügyminiszter urnak tehát 1037 millió koronára van szüksége, hogy a régi adósságot, vagyis a most konvertálás alá kerülő czíinleteket beválthassa. És mik épen akarja a pénzügyminiszter ur ennek az 1037 millió koronának a beszerzését eszközölni ? Azt mondja a miniszter ur indokolásában, hogy két ut volt előtte: aranyjáradék, vagy koronajáradék kibocsátása. Ha arany járadékot bocsátana ki, és a pajúrokra, melyeket kibocsát, azt írja, hogy aranyjáradék, miután az aranyjáradék parin felül áll, semmi kétség, hogy a szükséges összeget teljes mértékében a tőkefelemelés nélkül megkapja. De hogyha a papírra azt írja reá, hogy koronajáradék, a mint azt az előttem felszólalt t. képviselő urak kiszámították, 53 millió írttal kell neki többet aláíratni, mint a mennyi a beváltandó papírok értéke. És ő mégis az utóbbit választotta. A pénzügyminiszter ur kész 53 millió írttal szaporítani az ország adósságát, és azért, hogy ő 1037 millió koronát kajrjon, a melyre szüksége van, kész 1090 millió járadékot kibocsátani, vagyis, a mint mondám, 53 millióval szaporítani a nemzet adósságát. És miért teszi ezt a pénzügyminiszter ur? A pénzügyminiszter ur maga is beismeri indokolásában, hogy ha ő aranyjáradékot bocsátana ki, akkor lényegesen kedvezőbb pénzügyi eredményeket érhetne el. De még fontosabb ennél az, a mit szintén a pénzügyminiszter ur mond, hogy az aranyjáradéknak a kibocsátása az országnak semmi külön megterheltetésével nem járna. A valuta mai helyzetében ugyanazzal a megterheltetéssel jár az aranyjáradék kibocsátása, mint a koronajáradék kibocsátása. A pénzügyminiszter ur tehát elismeri, hogy az aranyjáradék kibocsátásával ma sokkal kedvezőbb pénzügyi eredményeket lehet elérni, és elismeri azt is, hogy az arany járadék kibocsátása az országra nézve semmi különösebb megterheltetéssel nem jár. Mi az indoka tehát, hogy az aranyjáradék helyett mégis koronajáradékot bocsát ki? Erre az indokolásában ezt mondja a pénzügyminiszter ur (olvassa): » A valutareform teljes sikerében való bizalomnak a megingatását jelentené, ha egységes és kizárólag saját országos értékeinkre szóló czimletek helyett oly típusokat adnánk ki, a melyek külföldi értékre szólanának, vagyis korona-értékünk arányát egyes külföldi valutákhoz is kifejezné.« A pénzügyminiszter tehát fél, hogy a külföldi piaezokon ezzel megingatná a hitet a mi valutareformunk, a mi aranyértékünk iránt. A pénzügyminiszter ur irtózik attól a gondolattól, hogy a külföldi pénzpiacz bizalma megrendül és a bizalomnak ezt a megrendülését akarja minden körülmények között megakadályozni. Nagyon különös, t. ház, hogy a pénzügyi bizottság jelentése épen az ellenkezőt mondja. Azt mondja, hogy ezt a bizalmat, ezt a hitet megingatni többé nem is lehet. A pénzügyi bizottság azt mondja: a külföld nemcsak bizik valutarendezésünk sikerében, hanem azt minden mellékkörülmény daczára befejezettnek is tekinti. Kossuth Ferencz : Egész Európában sehol! Csávolszky Lajos: Csodálatos, hogy a pénzügyminiszter ur ós a pénzügyi bizottság annyi tekintettel sincsenek egymásra, hogy ily fontos kérdésben egymás nézetét agyon ne gázolják. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Kinek higyjünk már most, a pénzügyi bizottságnak-e. vagy pedig a pénzügyminiszternek ? (Egy hang a szélsöbaloldalon : Egyiknek sem !) Ugy látszik, egyik sem mond igazat, mert az a bizalom nincsen meg. Mert ha megvolna, akkor a koronajáradékot parin vennék meg és akkor nem kellene 53 millióval emelni a tőkeadósságot. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Maga az a tény, hogy a külföld a mi koronajáradékunkat nem akczeptálja arany valuta gyanánt, mutatja, hogy nincsen meg a hit, a bizalom. De hát jól van, fogadjuk el a pénzügyminiszter urnak az indokolását és mondjuk, hogy nem helyes dolog különböző czimleteket kiadni, nem helyes dolog kizárólagos saját országos; értékünk ellenében más czimleteket is kiadni. Mondjuk rá, hogy helyes, de ebben az esetben csak egyetlenegy ut áll előttünk: bevárni a készfizetések felvételét. Akkor csak ezt az egyetlenegy utat diktálják az ország érdekei és ;t józan ész. Ha már máskép nem lehet, akkor vár-