Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-85

16(5 85. országos ülés 1902 április 7-én, hétfőn. T. képviselőház! Méltóztassék nekem megengedni, hogy a konverzióról szóló javaslat bírálatánál még egy szempontot vigyek bele a vitába, olyat, a mely eddig nem vitetett bele; sem a javaslatban, sem a bizottsági jelentésben, sem az előadói beszédben erről említés nem volt; t. i., hogy helyesen van-e megválasztva az anyag, a mely konvertálandó. Ez összefügg, t. ház, egy kérdéssel, a melyet volt már nekem szerencsém ebben a t. házban csak ugy, per tangentem megemlíteni; most egy kissé bővebben szándékozom vele foglalkozni és fel akarom kérni a t. miniszter ur szíves figyelmét és a t. ház figyelmét is arra, hogy végre-valahára adjunk életjelt magunkról oly irányban, hogy a létező alapon, legalább a melyet az 1867-iki kiegyezés teremtett, javítani igyekszünk azt, a mit javitani nemcsak jogunk, sőt elodázhatlan kötelességünk. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Nem mondhatják, hogy ez pártpolitikai szempont, mert hiszen az önök alapjára hivatkozunk; azon az alapon valósítsák meg. ha teherkönynyebbülést akarnak előidézni az ország javára. Én megmutatom a tért, a mely önök előtt nem ismeretlen, de a melyről beszélni nem szeretnek. Beöthy Ákos : Az államadóssági járulék ! Az osztrák tributum! Barta Ödön : Igenis, az ! T. képviselőház ! Egy konverzió előnyeinek megbirálásánál — azt mondja a t. előadó ur — mi mindent kell szemügyre venni! Én azokat tehetségem szerint, a hogy az csekély tehetségemtől tellett, igyekeztem megbírálni. Most én odadobom bírálat tárgyául azt a témát: vájjon nem az-e a legfontosabb, hogy egy ország, a midőn adósságai rendezéséről gondoskodik, mindenekelőtt attól az adósságtól szabaduljon meg, a mely reá nézve nem csak anyagilag a legnyomasztóbb, hanem erkölcsileg is a legniegszégycnitőbb. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Az, hogy egy bankcsoportnak vagy az egész világnak — mert hiszen a pénzpiacz az egész világé, a bankcsoport csak közvetít — adósai vagyunk, az hagyján; de hogy egy oly nemzetet, mint a magyar nemzet, oly züllött nemzet adósául tekintsenek, mint a minő Ausztria, ezt a szégyen érzete nélkül elviselni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha ennek a szégyenletes és .káros állapotnak megszüntetésére való törekvés valami alkotmányfelforgatási vagy változtatási törekvést involválna, akkor érthető lenne ezen kérdésnek parlagon hevertetése. De pusztán Ausztra javáért ezen kérdés megoldását elodáznunk nem szabad! (Ugy van! Ugy van! a szólsöbaloldalon.) Hogy röviden összefoglaljam, mintegy dióhéjban legalább, az egész kérdést: Magyarország az 1867-ki kiegyezés alkalmával, mint a kiegyezés egyik mellékkérdését kezelve, ugyanezt a dolgot, de mégis junktimba hozva — már akkor is divatban voltak a junktimok (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon) — bizonyos teherviselésnek — hogy ne mondjak egyebet — gavallériából való elvállalásával magára vette egy olyan ország adósságát, a mely országnak azon adóssága a legnagyobb részben oly költségekből eredt, a melyek Magyarország szabadságának elnyomására fordittattak. (Igaz! Ugy van ! a szélsobaloldalon). Nem vitatom most e kérdést, nem bolygatom, de elvállalta a következő módozatok mellett — és ez talán érdekelni fogja a t. túloldalt, mert ott csinálták — elvállalta ugy, hogy az akkori pénzügyminiszter, Lónyay Menyhért — azt hiszem, pénzügyminiszter volt akkor, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) — az 1867, évi szeptember 23-ki bizottsági ülésben erről a kérdésről a következőleg nyilatkozott: »A mint a méltányosság kívánja, hogy az érintett terhekből, erőnkhöz képest, tehát adóképességünk aránya szerint, annyit vállaljunk, a mennyit becsülettel elbírhatunk, ugyancsak a méltányosság igényli másrészről, hogy a fennálló állami terhek egy részét ő Felsége többi országai előzetesen, mintegy precipuum gyanánt vállalják magukra.« Ez a precipuum kérdése nagyon fontos, t. ház, azért foglalkozom vele. »A magyar kormány« — azt mondja Lónyay pénzügyminiszter a bizottsági ülésben — kezdetben 32, utóbb 30 millió frt kamatösszeget kívánt előzetesen elfogadtatni az osztrák tartományok terhére; végre azonban a precipuum 25 millió forintban állapíttatott meg, az ezután hátramaradó összeg pedig 30 és 70-es arányban lett megosztva. Ez a precipuum azért fontos, mert valamint a quota-arány megállapításánál az történt, hogy kiszámították mindenekelőtt, hogy az aránynak 25- és 75-nek kellene lennie, s megállapodtak azután 30- és 70-es arányban, — csak ugy dobálóztunk a milliókkal — azon módon kiszámították itt is, hogy a precipuumnak 32, vagy legalább 30 milliónak kellene lenni, hogy ennyi adóssági terhet kellene mindenekelőtt az osztrákoknak elvállalniuk, s csak az azután hátramaradó részeket kellene megosztani, és megegyeztek azután 25 millió írtban. Vagyis, a hol a mi terhünkre kellett arányosítani, ott a kimutatható 25-ről felmentek 30-ra, a hol azonban a mi javunkra kellett volna ugyanígy eljárniok, ott lementek 25-re, az osztrákok terhére mutatkozott minimális 30 helyett. Most már ezen 25 millió frt precipuum mellett megmaradt a 30 — 70-es arány. Azt hiszem, nem kerülök téves nyomra, ha az egyedül elfogadható logikához folyamodom e kérdésben, a mely logika megfelel a tényeknek is. Felállítom a tételt ugy, a mint van, hogy t. i. ezt a 32 és 25 milliót nemcsak ugy czigányalku szerint állapították meg, hanem kiszámították az akkori Ausztriának összes állami adósságát, azét az Ausztriáét, melybe az adósságcsinálás idejében beleszámították Magyarországot is, és azt mondották: Ennyi államadósságnak 25 millió frtot tevő terhe — mint precipuum — Ausztria által fizetendő; az azutáni kamatteherhez pedig hozzájárul Magyarország