Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-85

158 85. országos ülés 1902 április 7-én, hétfőn. gumentumokat, a melyek a javaslatot ilyen nagy előnyökkel felruházzák. (Halljuk! Halljuk!) Az első az egyesítés; ennek előnyét senki kétségbe nem vonta. A különböző típusokban, esetleg különböző szelvénylejáratu, különböző minőségű papírokban való elhelyezés nagyobb adminisztratív költségeket okoz. nehezebb áttekintést, nehezebb könyvelést, nagyobb apparátust tesz szükségessé; hogy tehát az e tekintetben való egységesítés és igy egyszerűsítés felé irányuló törekvés jogosult, ezt senki kétségbe nem vonja; de ettől nagy előnyt, legalább financzialiter nagy előnyt, a mely ezen ezermilliós konverzió eredményei szempontjából számbavehető volna, azt hiszem, a t. előadó ur sem vár. Mindjárt a második előny, a melyet a pénzügyi bizottság jelentése és a bizottsági előadó ur is a konverziónak tulajdonított, az, hogy idegen ériékek és tőketörlesztéses értékek helyett ezután nem tőketörlesztéses, hanem járadékszerű magyar értékre, koronaértékre szóló papírokba történik az elhelyezés. Ez meglehetősen komplikált argumentum, a melyet elemeire kell felbontani. Ez az argumentum mindenekelőtt tartalmazza azt a közgazdasági elvet, a melyet, sajnos, magyar gazdáink a saját gazdaságukban annyi sikerrel érvényesítettek: hogy országosan lehet hallanunk a jogos panaszt arról, hogy minden gazdasági tényező elpusztul, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) t. i. azt a vívmányt, hogy ezután törleszteni az adósságot nem kell. Ezt a vívmányt kizsákmányolták gazdáink; ugy is vették hasznát; ők kizsákmányolták, mert kénytelenek voltak vele és legalább nem mondották, hogy ez rájuk nézve előny: önök, t. bizottsági többség, pedig szaktudásukkal előállanak és adják a kitanitást arra, hogy a tőketörlesztés elmaradása gazdasági haszon. Egyébként ezzel a kérdéssel lesz alkalmam kissé bővebben foglalkozni beszédein rendjén, ha a ház türelme és az én erőm el nem apad. (Halljuk! Halljuk !j A másik kérdés, a mely ebben benne foglaltatik, az, hogy ezután az idegen értékek megszűnnek, koronaértéket fogadnak el tőlünk és igy a mi értékünkben helyezzük el az államadósságot. Nagy szó ez, nagy hordereje van és nagyon sajnálnám, ha a t. ház nem venné fel a vitatkozás azon fonalát, a melyet ezen kérdéshez hozzákapcsolni lesz szerencsém. Arról van t. i. sző, hogy ezt egy tényező nem teheti meg: ahhoz kettő kell, Az egyik, a ki akarja, a másik, a ki elfogadja és végrehajtja. (Ugy van! Ugy van! a szélscíbaloldalonJ A t. miniszter urnak ezt a törekvését én ismerem, mert hiszen azoknak a törvényeknek az alapján miniszterkedik és viszi az állam ügyeit nagy gonddal, a mely törvények a kötelező koronaérték behozatalát írják elő nemcsak, de előírják a valutarendezéssel kapcsolatban a készfizetések felvételét is, S engedelmet kérek azért, hogy itt mindjárt az értéket befolyásoló u. n. előnyök között ezzel a kérdéssel foglalkozzam. Mit mondanak a mi törvényeink ? Törvényeink azt rendelik, hogy egy bizonyos időpontban felveendők a készfizetések. Olyan felületesen szokták ezt kezelni és olyan félve, mintha erről nem volna szabad nekünk beszélni, mintha nagy betegünk volna, s nagyon kellene óvakodnunk, hogy azt valahogy ne izgassuk. Hát én merem felizgatni azt a nagy beteg Ausztriát és merem megkérdezni a t. miniszter úrtól : van-e bátorsága, szemben tételes törvényeinkkel és szemben az osztrák, valósággal nem jellemezhető törekvésekkel, nyíltan állást foglalni és megmondani nekem azt, mikor lesz nálunk a készfizetések felvétele végrehajtva? Én felvetem e kérdést a törvény nyomán. Ennek az időpontnak a közelsége, vagy távolsága ad ugyanis magyarázatot annak az igazságnak, a melyet a t. előadó ur csak egyoldalulag emiitett, hogy t. i. nekünk fel kell használnunk a konverzióra a mostani állapotot. Ez csak félig igaz. Ha a készfizetések felvételének ideje a messze távolban van és a készfizetések felvételének pénzünkre és hitelünkre való nagy hatását, a melyért annyit áldoztunk, csak a távolban lehet remélni, akkor konczedálom, lehet bizonyos feltételekkel, bizonyos kautélákkal, bizonyos javításokkal ez a konverzió is előnyös. De ha a készfizetések felvételének törvény szerinti fix határideje oly közel van, mint a milyen közel ón azt a t. háznak bemutatom, akkor semmi sem indokolja azt, hogy mi be ne várjuk a koronának azt az értékét, annak az értéknek azt a hatását, a melyet a valutaszabályozással e készfizetések felvételétől vártunk, és a melyért ez az ország annyi milliót áldozott, annyi milló erejéig meg lett éheztetve. (Ugy van! Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az 1899: XXXI. t.-czikknek III, IV. és XII. czikkei, kapcsolatban egy előttem fekvő rendelettel, a melynek tartalmát szintén leszek bátor ismertetni, arra a konklúzióra engednek i határozott következtetést, s azért vetem fel ezt j a kérdést, hogy a t. miniszter urnak alkalmat adjak arra, hogy ezt vagy megerősítse és levonja abból a konzequencziát, vagy megezáfolja és akI kor is vonja le belőle a másik konzequencziát, ! Ha megerősíti, akkor a konzequenczia csak az lehet, hogy 1903. február 28-án itt kell lenni az intézkedéseknek, a melyek a készfizetések felvételét elrendelik. Ha megezáfolja, t. i. ha ez nem igy van, ha ez a törvény homályos, vagy ennek most homályosnak kell lennie, mert Ausztria viszonyai ezt igy kívánják, akkor egy más konzequencziát kell a t. miniszter urnak levonni, azt t. i., hogy vonja vissza, a mit annyiszor mond: hogy a koronaérték valóságos aranyérték, hogy a külföld azt akczeptálja, és vonja le ebből azt a konzequencziát, a mely ebből önként következik, hogy ha ez nem áll, ha a készfizetések felvétele a közel jövőben nem várható, akkor a külföld nem lesz hajlandó elhinni. — pedig nagy érdekünk lenne, hogy elhigyje, hogy a korona-