Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-85
154 85. országos ülés 1902 április 7-én, hétfőn. minélfogva a konverzió pénzügyi haszna minden megszorítás nélkül már az 1903-iki költségvetésben jut érvényre, de némi csekély megtakarítás már a folyó, az 1902-iki esztendőben is lesz, a mely megtakarítás a zärószámadásokban talál majd igazolást. Ismeretes az is, hogy mindössze 5 /io%-os kamatredukczióról lévén a szó, kincstár ebből az ^iQ-ből a maga szamara legalább 3 /io-et foglal le, a melynek pénzben kifejezett összegét kiszámitani az indokolásban közölt adatok alapján épen nem nehéz feladat. Ismeretes továbbá az is, hogy az átvételi árfolyamon felül csak l°/ 0 illeti meg a csoportot, mig az ezen az egy százalékon túl elérendő nyereségből 50% ismét a kincstáré. Ismeretes, hogy a konvertálás alá kerülő összegből a pénzcsoport 600 milliónak fix átvételére köteles, mig a fenmaradó összegnek átvételére az opczió jogával bir. Ismeretes végül az az igen helyes és minden tekintetben — még az államkincstár saját szempontjából is megokolt — intézkedés, hogy 109 millión felüli regále-kötvóny, mely a városok és községek birtokában van, a konverzióba bele nem vonatik és hogy ennek megfelelően a városok és községek eddigi kamatélvezetökben meg nem zavartatnak. Ezek mind benfoglaltatnak részben a javaslatban, részben az indokolásában, részben a bizottság jelentésében. Az egész lánczból tehát jóformán — a kisebbektől eltekintve — csak egyetlen szem hiányzik: az az árfolyam, (Ez az! a széls'óbaloldalon.) t. i. mely mellett a csoport az uj járadékot a kincstártól átvenni jogosítva van. Erre nézve a közönség előtt van ugyan sokféle számítás, de a kormány ezt az adatot hivatalosan csakugyan nem közölte. Ennek az adatnak elhallgatása ha bizonyos fokig megnehezíti a javaslat elbírálását, megnehezíti egyúttal ,a kormánynak helyzetét is ebben a vitában. Ámde ennek az adatnak elhallgatása nem csupán a csoportnak érdeke, hanem ép ugy érdeke magának a kincstárnak is, miután az állam az elérendő magasabb árfolyamban 50°/o erejéig részes. A mennyi koronát tehát ez a hallgatás a csoportnak hozna, ugyanannyit hoz a kincstárnak is, és a mennyi koronával ennek a titoknak a felderítése esetleg a csoportot károsítaná, ugyanannyival károsítaná a kincstárt is. Önként értetik tehát, hogy a pénzügyminiszter, mikor választania kell a között, hogy a saját poziczióját ebben a vitában kényelmesebbé tegye azzal, hogy az átvételi árfolyamot is a nyilvánosság elé viszi, és a között, hogy hallgatásával az államra nézve esetleg feljavítsa a konverzió eredményét, hogy a pénzügyminiszter ily alternatíva előtt állva, inkább a reá nézve kényelmetlenebb eljárást választja. Ebből aztán következik az is, hogy czéltalan dolog összehasonlítani ezt a konverziót valamely más, még be nem fejezett, a közönség előtt részleteire nézve szintén még ismeretlen konverzióval, pl. az osztrák Karl-Ludwig-vasut konverziójával, a melyről ujabban sok szó esett. Ebből a konverzióból mindössze azt az egy adatot ragadják ki, bogy 98-as árfolyamot tudtak vele elérni. Csakhogy az az igen egyszerű ós kisebb terjedelmű osztrák művelet egyáltalában nem hasonlítható össze a miénkkel. Mert a mi konverziónk' nak karakterisztikus vonása az, hogy egyszerre és egy időben először átváltoztatunk bekebelezett és törlesztéses kölcsönt járadékkölcsönre, másodszor külföldi értékre szóló kölcsönt korona-értékre szólóra és harmadszor ugyanakkor szállítjuk le a 4 ] /2%-os kamatot 4°/o-ra. Szembeötlő tehát, t. ház, hogy a két művelet összehasonlításának hiányzik a kellő alapja és hogy helytelen azoknak az okoskodása, a kik máris feltétlenül bámulják az osztrák pénzügyminiszter sikerét. Mert az összes körülményeknek ismerete nélkül ily műveletről Ítéletet mondani egyszerűen lehetetlen. A konverzió pénzügyi eredményével kapcsolatosan merült fel aztán az a kérdés: vájjon a művelet végrehajtására helyesen lett-e megválasztva az időpont és vájjon nem érhettünk volna-e el a mostaninál kedvezőbb eredményt valamely későbbi időpontban, nevezetesen a készfizetések felvétele után következő időpontban? vagy pedig olyan időpontban, mikor 4°/ 0-os járadékunk a pári-árfolyamot már elérte ? Ezt a kérdést, t. ház, ugy hiszem, két részre kell osztani és ugy kell rá válaszolni. Arról, bogy valamely későbbi időpontban tudtunk volna-e jobb eredményt elérni, nem nyilatkozom, mert erre apodiktikusan akár igennel, akár nemmel válaszolni tisztán lehetetlen. Ellenben magában véve igenis vizsgálnunk kell azt a kérdést: vájjon a tervezett művelet időszerü-e vagy sem? Hát nézetem szerint időszerűnek mondhatjuk a konverziót első sorban azért, mert a gazdasági depresszió folytán mindenütt emelkedett a fix kamatozású állami papíroknak értéke. A magyar államkincstár ebből az egyébként nem kívánatos helyzetből, a melynek más téren elég súlyosan érezzük a hátrányát, legalább annyiban profitál, hogy elsőnek jelenik meg a világpiaczon egy nagy konverzionális akczióval. A jelen pillanatnak kedvező voltát tehát ismerjük; ellenben azt, vájjon a készfizetések felvétele összeesik-e majd újra olyan konjunktúrával, a melyben még mindig tart az alacsony kamatláb és a fix kamatozású papíroknak keresettsége, azt senki sem tudja. Még kevésbbé mondhatná meg valaki akár csak hozzávetőlegesen is, mikor következik majd be az a pillanat, melyben 4°/ 0-0S járadékunk a páriárfolyamig fog felszállni? Ennélfogva nagy felelőséggel járó elhatározás volna elutasítani azt a sansz-ot, hogy már az 1903-ik évi költségvetést 6 1 / 2 millió korona erejéig tehermentesítsük. Meglehet azonban, t. ház, bogy a konverzió elhalasztása mellett való döntés talán könnyebb, ha a kormány csakis az államháztartás helyzetét veszi szemügyre. Ámde szemügyre kellett vennie ezúttal is, mint az állami pénzügy-eket
