Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-85
8$. országos ülés 1902 április 7-én, hétfőn. 153 czélokat követ, melyek a költségvetés számadataiban kifejezésre egyelőre nem jutnak, de a melyek a közhitei emelkedését és az állam hitelének reputáczióját közelről érintik. Hogy mindjárt ezeken a motívumokon kezdjem, felemlítem, hogy a javaslatnak elfogadásával nagy lépést teszünk államadósságaink unifikácziója tekintetében. Csak érintem ezt a körülményt és nem inszisztálok mellette, mert bizonyításra sem szorul, hogy a kincstárra nézve előnyösebb az egységes adósság annál, hogy ha sokféle tipusu papírjai vannak forgalomban. Ebbe a sorrendbe tartozik továbbá az is, hogy megszűnik az államvasutakon egyes kölcsönöknek biztosítására bekebelezett zálogjog. Jól tudjuk, hogy a hitel tekintetében első helyen álló országoknak más kölcsöneik nincsenek, mint a melyekért az állam a maga rendes jövedelmeivel szavatol. Az ilyen állam nem ismer kiváltságos adósságot, melyért különös zálogjogot lekössön. Méltánylást érdemel az is, hogy egységes czimleteink ezután csakis a saját pénzrendszerünkre, csakis koronaértékre fognak szólni és megszűnik az, hogy az állam minden czimleten kifejezetten többféle külföldi valutában is vállal fizetési kötelezettséget. Vannak ugyan, kik ezt kicsinylik és ebben különös előnyt elismerni nem hajlandók. A kik igy vélekednek, azokkal én erről a helyről vitatkozni nem kívánok. Hanem azoknak a t. képviselőtársainknak, a kikre ez az okoskodás talán némi benyomást tesz, ajánlom a következőket. Szíveskedjenek elővenni bármely financziális évkönyvet, a mely az európai állampapíroknak leírását tartalmazza. Aztán irják ki abból a könyvből egy ivnek egyik oldalára azoknak az országoknak nevét, a mely országok csakis a saját valutájukban Ígérnek fizetést. Az ivnek másik oldalára meg irják azoknak az országoknak nevét, a melyek másképen cselekszenek. Azt fogják találni, hogy a keleti kis államok a maguk czimletein ígérik a fizetést először is a saját pénzökben, azután osztrák értékben, német, angol és franczia értékben. Bulgária ennél még tovább megy., 0 némelykor már rubelben is igér fizetést. Görögország czimletei egészen quodlibetszerüen festetenek és a spanyol államadósság czimletei szintén felette előzékenyek. Ellenben sem Németország, sem Hollandia, sem Belgium nem vállalnak egynél több valutában fizetési kötelezettséget. Mihelyt tehát t. képviselőtársaim ezt a két listát áttekintik, könnyen fognak elhatározásra jutni, hogy melyik listának a végére akarják odaírni országunknak nevét és melyik irányban van az az ideál, a mely felé törekednünk érdemes ? Ezeknek a kisebb kérdéseknek az érintése ntán, nehogy a t. háznak türelmét túlságosan legyek kénytelen igénybe venni, minden további bevezető nélkül foglalkozom azokkal a kérdésekkel, a melyek a dolog természeténél fogva a KÉPVH. NAPLÓ. 1901 — 1906. V. KÖTET. konverzió megítélésére nézve első sorban döntők. Ha, t. ház, oly szerencsés helyzetben volnánk, mint azok az országok, melyeknek adósság-ezimletei saját polgáraiknak kezében vannak, akkor az egész konverzió egyszerű lebélyegzési formasággá válnék. Mivel azonban ilyen szerencsés helyzetben nem vagyunk, bizonyos áldozatokat kell hoznunk a végett, (Halljuk! Halljuk!) hogy ennek a konverziónak befejezése után 4 0 / 0-inál magasabb kamatra szóló magyar állampapír többé forgalomban ne maradjon és hogy ezt a lépést oly feltételek mellett vihessük keresztül, melyek a lehetőségig biztosítják a konverzió sikerét. De kifogásolják, hogy ezeket a feltételeket a nyilvánosság nem ismeri (ügy van! TJgy van! a szélsöbalóläalon.) és hallottam több izben, hogy a pénzügyi kormány ezzel a javaslattal nagy titkolózásokat visz véghez. (Ez igaz is! a szélsöbalóläalon.) Ezzel szemben konstatálom, t. ház, hogy soha konverzionális javaslat nem feküdt ezen ház előtt, a melynek feltételeiből a tárgyalás megkezdésekor többet hoztak volna nyilvánosságra, mint a jelen esetben. Hogy csak egyet említsek, a konverziót magában foglaló 1892-iki XXI. t.-cz. ebben a házban 1892. júliusban lett tárgyalva és megszavazva; ellenben a konverzióról szóló megállapodás a pénzcsoporttal csak 1893. januárban, teljes hat hónappal később jött létre. A kormány tehát 1892-ben, még ha akarta volna is, a tárgyalás alkalmával nem lett volna abban a helyzetben, hogy a konverzió, feltételeit a ház elé terjeszsze. Ámde, t. ház, az előzőkkel szemben ennek a mostani javaslatnak van egy lényeges előnye, a mely előny senkinek az érdeme, csakis az állam hitelügye előhaladásának természetes következménye. Ez az előny pedig az, hogy a mennyiben ilyen esetben titokról szólni lehet, régebben a konverzionális műveletnek egyik vagy másik részlete még a pénzügyminiszter előtt is titokban maradhatott, mivel előtte is a konverzió végső eredménye csak a maga egészében volt feltárva, nem jDedig minden részletében. Annál a műveletnél ellenben, a melyről most szó van, az állam nemcsak szerződő fél, hanem a postatakarékpénztár utján ugy szerepel, mint a csoportnak belső tagja, ennélfogva a műveletnek lebonyolításáról, költségéről és az egész gesczióról a kormány hivatalból a saját közegei utján szerez közvetetten tudomást. Az úgynevezett titok tehát ezzel is már tetemesen redukálódik. De nézzük a kérdést tovább, t. ház, és állapítsuk meg, mi az voltaképen, a mi ebből a javaslatból a nyilvánosság előtt ismeretes és mi az, a mi ezután még ismeretlen marad ? Ismeretes mindenekelőtt a kincstárnak 15°/o erejéig a postatakarékpénztár utján való részesedése. Ismeretes az, hogy az u. n. zsuisszánsz, a mely mellett a csoport még bizonyos időn át élvezhette a magasabb kamatot, ezúttal el van ejtve, 20
