Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-84

144 84. országos ülés 1902 április 5-én, szombaton. az államnak a nyugdíjalaphoz való csekélyebb hozzájárulása mellett. Én ismerem a vasúti tisztviselők mozgalmát, és mondhatom, hogy ez a mozgalom általában tartózkodik a túlzott követelésektől, és csakis olyan követeléseket állit fel, melyek méltán teljesíthetők. Ilyen követelés a ma dívó fegyelmi eljárásnak módosítása is. Ma a fegyelmi eljárás egyáltalában nincsen szabályozva, ma még azt sem látjuk ott a fegyelmi eljárásoknál, hogy a vádló tartoznék a bevádolt tisztviselővel szószerint közölni, hogy tulaj donképen milyen vád forog fenn ellene. Egyszerűen kihallgatják az illetőt, feleletét jegyzőkönyvbe veszik, azután meg ítélkeznek felette ugy, a mint tetszik. A vasutasok követelik, — és azt hiszem, mindenki, a ki a jogállam fogalmát a gyakorlatban is meg akarja valósítani, igazat fog adni nekik — hogy fegyelmi eljárásuk szabályoztassék és az elmozdítás tekintetében joguk legyen birói fórumhoz fordulni. Mert akkor, midőn kenyerüktől fosztatnak meg, ilyen szabálytalan fegyelmi eljárásnak, felebbvalóiknak, a kiknek igazságszeretetét ugyan elismerhetjük, de a kik csak referádák utján vesznek tudomást a dologról, felebbvalóik kénye-kedvének nern lehetnek kiszolgáltatva. (Igaz! Ugy van! Élénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) E pontnál különben fel kívánom hívni a t. kereskedelemügyi miniszter ur figyelmét\ arra, hogy egyáltalában elérkezett már annak az ideje, hogy a mi megtörtént több nagy nyugati államban, megtörténjék nálunk is, hogy t. i. a vasúti szolgálatban alkalmazottak, általában a forgalmi szakban alkalmazottak, tehát nemcsak az államvasutaknál, hanem bármely más vasútnál, a közúti vasutaknál vagy bármely forgalmi intézménynél alkalmazottak tekintetében a törvény szabályozza a munkaidőt, mert ezt megköveteli az emberségnek és a közbiztonságnak szempontja egyaránt. (Ugy van! Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Most méltóztassanak megengedni, hogy befejezésül visszatérjek arra, a miből kiindultam, t. i. az államvasuti tisztviselők mozgalmára. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! En azt hiszem, hogy a miniszter ur elődjét ,ezen mozgalom tekintetében félrevezették. En ismerem a vasúti tisztviselőket, nagyszámú vasúti tisztviselővel vagyok érintkezésben, és tudom azt, hogy az a föltevés, mintha általában lett volna a vasúti tisztviselőknek egy rétege, a mely állami tisztviselőkhöz nem méltó módon revoltálni akart volna, vagy pedig a sztrájk végső eszközéhez akart volna nyúlni, — a mi különben törvényeinkbe is ütközik az állami alkalmazottak tekintetében, — teljesen helytelen és egyáltalában nem felel meg a tényeknek. A vasúti tisztviselők kezdettől fogva azzal a komolysággal és nyugalommal tárgyalták a maguk ügyét, akarták elővinni mozgalmukat, a mely komolyság és nyugalom méltó állami tisztviselők, állami alkalmazottak mozgalmához. Épen azért teljesen jogosulatlanoknak és indokolatlanoknak tartom azokat a besugásokon és helytelen besugásokon alapult erőszakos rendszabályokat, a melyeket ezzel a mozgalommal szemben a miniszter ur elődje alkalmazott. Helytelennek tartom, hogy az állampolgárok egy osztályát egyszerűen megfosztották a_ gyülekezési szabadságtól, (Igaz! Ugy van! Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) és hogy ezt a mozgalmat felsőbb utasításra meggátolták további haladásában. Helytelennek tartom, hogy az állami tisztviselők számára lehetetlenné tették azt is, hogy az ő sorsukról maguk között beszéljenek, hogy az ő helyzetüket a kormány előtt feltárhassák ; helytelennek akkor, midőn komolyan, becsületesen és minden revoltáló szándéktól menten vezették mozgalmukat. És teljesen indokolatlannak, sőt az alkotmány szempontjából egyenesen megengedhetetlennek tartom azt a rendeletet, a mely 1902. január 9-én jelent meg a m. kir. államvasutak hivatalos lapjában. Ez a rendelet (Halljuk! Halljuk!) felújítja a szolgálati szabályzatnak egy pontját és ahhoz olyan kommentárokat fűz, a melyek vérlázítók, és a mint mondám, nem alapulhatnak máson, mint besugáson, gyanúsításon, az állami vasúti tisztviselői kar besugáson alapuló gyanúsításán. Azt mondja az a rendelet, t. ház, hogy (olvassa): »a sajtóval való összeköttetés« — méltóztassék jól figyelni — »az elnök engedélye és felhatalmazása nélkül súlyos szolgálati vétséget képez, (Mozgás balfelöl.) a mely esetleg a legszigorúbb büntetéssel toroltatik meg«. (Mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon.) A legszigorúbb büntetés t. i. az elmozdítás. Ezenkívül a kommentárban hozzáfűzi az elnök - igazgató urnak ezen rendelete, — a kit, közbevetőleg mondva, a vasúti tisztviselők egyáltalában nem tesznek felelőssé e rendeletért, mert tudják, hogy a tisztviselők barátja, és náluk is köztiszteletben áll — hogy: kijelentette továbbá a miniszter az igazgatóságnak, (olvassa): »hogy a mennyiben fentebb ismertetett intenczióinak mellőzését bármely oldalról tapasztalná, a fegyelmi vétségek megtorlásának megállapított alakiságaitól eltekinteni volna kénytelen.« (Mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon.) T. ház! Ebben a rendeletben két nagy alkotmányjogi sérelem van. Az egyik az, hogy a sajtóval való összeköttetést pur et simple, egyáltalában minden körülírás nélkül tilalmazza. Az 1848-iki sajtótörvény nem tesz kivételt, a midőn megállapítja azt, hogy gondolatait a sajtó utján mindenki közölheti. Elismerem azt, hogy hivatalos titkokat a tisztviselőnek sem a sajtóval, sem egyáltalában senkivel nem szabad közölnie, de erre rendelet nem kell; erre ott van a büntető törvénykönyv, ,a mely hivatalos titkoknak közlését tiltja. És ha ebben a rendeletben csak az lett volna, hogy tilos a tisztvise-