Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-84

134 S4. országos ülés 1902 április 5-én, szombaton. csatornakérdést; egyben azonban mindezen tényezők egyetértenek és ez az, hogy a magyarországi csatornakérdés első és legfontosabb létesítményének a Felső-Dunának az Alsó-Tiszával való összeköttetésének kell lenni. Egyetértenek abban, hogy ezen kérdés megoldásának ez az első és legfontosabb része. Megnyitná ez olcsó útját annak, hogy az Alvidéknek bőséges terménye a Nyugatot elérje és olcsó vitelbér mellett kellőleg értékesittetvén, az Alvidék lakosságának jólétét emelje, iparára és kereskedelmére jótékonyan hasson. Emeli ezen csatornának közgazdasági fontosságát -az is, a mit Baross János barátom az előbb már kiemelt, hogy ez a csatorna olyan vidéken vezetne keresztül, a mely részben szikfenekekkel, részben mocsarakkal telítve van és a mellett a szárazság állandó átkának ki van téve. Mi más volna ezen vidéknek agrikulturális, hortikulturális és indusztriális képe akkor, hogyha mindezen mocsarak levezettetnének, az arra szoruló homokterületek állandóan öntöztetnének és a mellett magának a csatornának mentén gyáripar alakulna, a mely a népnek állandó jólétét emelné. Százezer holdakra megy azon területek mennyisége, a melyek ekképen visszaadatnának az okszerű földmivelés és indusztria czéljainak, vagyonositva a népet és emelve ezáltal az adóalapot. De ha eltekintünk mindazon előnyöktől, a melyek ebből származnak, a Duna-Tisza-csatorna két kérdést feltétlenül megoldaná. Az egyik kérdés az, hogy megszüntetné a DunaTisza között feltünedező agrár-szocziálizmus jelenségeit, másodszor levezetné azon bel- és talajvizeket, a melyek Pest megyéből az Alföldre állandóan zúdulnak, a melyek az Alföldnek valóságos átkát képezik, régóta tanulmányozás alatt vannak már, a kérdés azonban még eddig megoldva nincs. Tudom, hogy ezen csatornakérdés megoldásának két előfeltétele van az egyik a technikai, a másik a pénzügyi megoldás. A technikai megoldás kérdése, véleményem ' szerint, könnyebb, azért, mert e tekintetben már régi és alapos előtanulmányokra hivatkozhatunk. Ha a történelembe visszatekintünk, látjuk, hogy már Corvin Mátyás idejében foglalkoztak az elmék a Duna— Tisza-csatorna kérdésével. Ha a legközelebbi századokat veszszük, tapasztalni fogjuk, hogy Bolla Antal mérnök már az 1790-iki országgyűlés elébe terjesztett ezen csatorna felől terveket és költségvetéseket, Pethes István mérnök 1805-ben dolgozott ki e tekintetben szintén tervezetet, 1868-ban- gróf Zichy Jenő képviselőtársunk dolgoztatott ki tervet, költségvetést és ezen műnek létesítése mellett társadalmi utón agitált az ő kiváló buzgalmával, legutóbb Nikolics Fedor és Portol László mérnök dolgoztak ki ugyancsak terveket és költségvetéseket, azokat a közigazgatási bejárás engedélyezése iránt való kérelemmel a minisztériumhoz be is terjesztették ; ezenkívül a kereskedelemügyi miniszter urnak hivatalbeli elődje egy külön önálló kirendeltséget alkotott épen ezen kérdés tanulmányozására, úgyannyira, hogy elmondhatjuk, hogy megfelelő előmunkálatokban nem szűkölködünk, ennélfogva ezen kérdés technikai megoldása lényegesebb akadályokba ez idő szerint nem ütközhetik. A mi a kérdésnek pénzügyi megoldását illeti, ez mindenesetre nehezebb dolog, mert akár magános épitse ezen csatornát, akár pedig az állam, a magános épen nem, az állam pedig csak részben mondhat le azon tőkének amortizácziójáról, a melyet ezen csatornának építésébe befektetni fognak. Véleményem szerint azonban ezen pénzügyi nehézség is lényegesen redukálható azáltal, ha a csatorna nem csupán hajózási csatornaként építtetik ki, hanem — a mint azt Baross t.'képviselőtársam elmondotta — hajózási, öntöző-lecsapoló és villamos-erő kifejtő vagy erőátvivő csatornaként használtatik ki. És e tekintetben a szakkörök véleményei újból szétágaznak. Azon szakértők, a kik a kereskedelemügyi minisztérium perifériáiban állanak, csupán hajózási csatornát akarnak építeni, viszont azok a szakértők, a kik a földmivelésügyi minisztérium perifériáihoz tartoznak, a hajózási csatornát össze kívánják kötni az öntözéssel, lecsapol ássál és villamerő kifejtéssel. TJgy látszik első tekintetre, mintha itt bizonyos hatásköri összeütközésnek csirái rejlenének, én azonban azon véleményben vagyok, hogy ez tulajdonképen az agrár és merkantil iránynak horzsolódása, a melyet ki lehet egyenlíteni a gazdasági tényezők egyenjogúságának elvével, akként döntvén el a kérdést, hogy a csatornának hajózhatósága mellett az öntözés, a villamos erőátvitel és a lecsapolás is a csatorna feladatai közé soroztassék. (Igaz! TJgy van! a jobboldalon.) Hogyha Közép-Európának hydrografiai helyzete hazánkat és különösen a Duna-Tisza közét azon szerencsés helyzetbe hozta, hogy az Alpeseken összegyűlendő csapadókokkal a csapadék-szegény Tiszaközt állandóan öntözhetjük, és hogyha a Duna és a Tisza közt lévő nivókülönbség, a mely 22 méterre emelkedik, azon hetyzetbe hoz bennünket, hogy a Dunának a leendő csatornán lezúduló habjai 8—10.000 lóerőt fejtenek ki, ebben a helyzetben valóságos könnyelműség lenne részünkről ezen két gazdasági tényezőt fel nem használni, és a csatornát csupán hajózási czélokra építeni ki, mellőzvén az erőátvitelt, mellőzvén a lécsapolást és mellőzvén az öntözést. A külföldi államok szakértői tisztában vannak azzal, hogy ott, a hol a hydrografiai viszonyok vagyis a vizbőség és a lejtési viszonyok megengedik, ott hajózási épités alkalmával mindezen előnyöket: az erőkifejtést, az öntözést és a lécsapolást felhasználják. Tisztában vannak azzal, hogy ezen kombináczió pénzügyileg is beválik, úgyannyira, hogy ez idő szerint, a hol a heljzet és a viszonyok erre alkalmasak, csatornák másként már alig terveztetnek. És hogyha mindezekkel tisztában vannak egyebütt, azt gondolom, nekünk is tisztában kell lenni ez-