Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-84

84, országos ülés 1902 (TJgy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ilyen közgazdasági viszonyok uralkodtak 33 éven át Magyarországon, s ezeknek eredményeért nem a természet bölcs gondoskodását, hanem az emberek gonoszságát kell okolni. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélsobaloldalon.) Ez a szerencsétlen vasúti politika akadályozta meg évtizedekre azt, hogy egy igazán okos csatornázás és a viziutak igazán helyes felhasználása bekövetkezzék. Az a nagy viozinális teher volt ennek az oka, a mely az államra hárult, és a melynek tekintetében az állam úgyszólván önmagának csinált konkurrencziát. Ez az oka annak, hogy most iinancziális szempontból nagyon is fontolóra kell venni, hogy meglevő vasutaink mellett milliós vizszabályozásokba belemehetünk-e. Nagyon is illusztrálja a helyzetet az a körülmény, hogy pl. a petróleum az utóbbi időben Romániából nem hajón, hanem vasúton hozatik be. Ez maga igazolja azt, hogy megvan az ut a Dunán és ezen a petróleumszállítás jobban kifizeti magát, és botrányos jelenség, hogy ez mégsem igy történik. Ez mutatja azt a fej&tetejére állított közgazdasági és közlekedési politikát, a mely a mi kormányainkat eddigelé is jellemezte. (Ügy van! Ugy van! a néppárton.) Én, annak daczára, hogy látom, hogy itt óriási hibákat követtek el a viczinális vasút építésénél, mégis a legnagyobb mértékben biztatólag szólok, hogy a viziutaknak annyira elhanyagolt rendszere valahára beillesztessék a közlekedési irányzatba, másrészről pedig az öntözés is figyelembe vétessék. A mi az öntözést illeti, nagyon könnyű eldönteni az én felfogásom szerint azt, hogy hol kell inkább az öntözésre és hol inkább a viziutakra gondolni. Ott, a hol a viziut inkább szükséges és életkérdés, ott a viziut predomináljon, a hol pedig az öntözés, ott az öntözés predomináljon, ha pedig lehet, a kettőt össze kell kötni és ugy megoldani. Legyen szabad most a belföldi vizekről eltérve, a figyelmet a tengerre terelnem. Azt hiszem, hogy az Adria-vitánál tanújelét adtam annak, hogy komolyan foglalkozom azzal, a mihez hozzászólok és senki sem vetheti szememre, hogy a mit mondtam, nem tanulmányok alapján mondtam és hogy nem felelne meg legalább az én felfogásom, és azt hiszem, hogy nagyon sokak felfogása szerint is az igazságnak és valóságnak ós igy kötelességemnek tartom, hogy ez irányban pár szót szóljak, annál is inkább, minthogy közel van a Lloyddal kötött szerződésünk lejárta, amidőn a keleti irányzat felszabadul, azaz jobban mondva, megint ott leszünk, hogy mi határozzuk el, hogy keleti kereskedelmünket miképen fogjuk berendezni: a Lloyddal-e vagy egy más uj társasággal, vagy pedig a szabad hajózás fejlesztésével. Egyszóval, hogy milyen hajózási politikával akarjuk a Keleten kielégíteni a magyar érdekeket, a melyeket most a Lloyddal kötött szerződés folytán elégítünk ki. Mi már megszoktuk, hogy mindig, ha április 5-én, szombaton. 131 ilyen fontos kérdések merülnek fel akár a kiegyezés körében, akár pedig más fontos közgazdasági anyagi kérdések körében, az utolsó perczben mindig meglepetéseknek vagyunk kitéve, amikor már tulaj donképen nem lehet segíteni rajta, a mikor már alá van írva a szerződés és idejön a ház elé, hogy vagy tessék most már tárgyalni, vagy tessék megbuktatni a kormányt, mert csak ugy lehet rajta segíteni. Ez nem egészen felel meg a természetes és józan kormányzatnak, mert az első az lenne, hogy mielőtt lekötelezem magamat, legalább nyilvánosságra jöjjön az és a nagyközönség ép ugy, mint maga a képviselőház eszmecserét folytathasson a felett, hogy valóban megfelel-e a magyar érdekeknek, a magyar közgazdaság kívánalmainak, igen vagy nem? És ép ezért nagyon fontos dolog, hogy már idejekorán a t. szakminiszter ur egy határozott programmal és egy keresztülviendő tervvel barátkozzék meg, a melylyel ő a magyar tengeri hajózást a keleti vonatkozásokban meg akarja valósítani. Azonban ehhez természetesen nem az kell, hogy megint egy társulatot agyonszubvenczionáljunk, (Derültség a néppárton.) mint a hogy történt az Adriával; hanem mérlegelni kell a szolgálmányokat, mérlegelni kell, a mit az állam ad és hogy elégedjék meg a vállalat tisztességes polgári haszonnal, nem pedig, hogy a magyar közgazdasági életből kiszakítson egy hatalmas vagyont azért, hogy a társulat osztalékokban 15 — 20 %-ot adhasson. Azért hozom fel ezt a keleti irányzatot, mert nagy hiány van tengeri kereskedelmünk tulaj donkép eni megizmosodásában. És ez a nagy hiány az, hogy annak daczára, hogy mi Eiuméba már milliókat és milliókat öltünk be, Fiúméban még ma sincsen hajózás. Mert az, a mi volt, a mi évente 20.000 forintot nyelt el és a miért támogatva lett a docktársulat, hogy kinője magát hajógyárrá, abból nem lett hajógyár, abból nem nőtt nagygyá egy nagy hajógyárvállalat és egyáltalában nem felelt meg annak a czélnak, a miért szubvenczionáltatott. Minthogy tehát hajógyár nem lett, hajók ott nem épülhetnek, s ezért a Kelet felé való hajózásunkra nincsenek hajóink. Ott vannak a sok milliók, a miket előreláthatólag ki kell adnunk a haditengerészetre és nincsen olyan magyar vállalat, a mely által Magyarország ezen milliókból részesedhetnék, hogy legalább egy részben megtérülne az a nagy áldozat, a melyet mi milliók és milliókban adunk a haditengerészetnek, hogy legalább a quóta arányában nálunk is épülhetnének hajók és ezáltal- a magyar ipart, a magyar kikötőt, a magyar tengerészetet, a magyar hajógyári ipart emelnénk. Ez olyan nélkülözhetetlen, mint a madárnak a fészke; a kikötő hajógyár nélkül lehetetlen, mert hiszen e nélkül hajózásunknak, tengerészetünknek magyar állami szempontból fejlesztése majdnem képtelenség. Azért én figyelmeztetem a t. házat és ké17*