Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-84

8Í. országos ülés 1902 duna-tiszaközi csatornától különösen Magyarország keleti részei nyerstermékeik értékesítése szempontjából. Azonban nem szabad figyelmen kiviil hagynunk c mellett a másik szempontot, vagyis az öntözést, tehát a termelés elősegítését és növelését sem. A hajózás és az öntözés kérdését főleg ennél az egy csatornánál nem szabad egymástól elválasztani. Végre is mellékes, hogy külön hajózási és külön öntözőcsatornát épitsünk-e; az a fő, hogy mind a kettőt egy időben építsük meg. Vannak tervek, a melyek ezt a kettőt elválasztják, de vannak viszont a szakemberek által elfogadhatónak, sőt jónak állított tervek, a melyek ezt a két kérdést összekapcsolják. A főcsatorna lenne a hajózó, de egyúttal vinné a vizet is magával a belőle kiágazó kisebb öntözőcsatornák részére. Mindenesetre a Pest alatt elterülő kiskunsági mocsarak garancziát nyújtanak arra, hogy a csatornának még a legszárazabb nyárban is kellő vízmennyisége lenne erre a kettős czélra. Ennek a kettős czélnak az összekapcsolása nagy közgazdasági előnyöket vonna maga után. Tudjuk azt, hogy a Duna-Tisza közén több 100.000 holdnyi szikes, mocsaras vidék van. Ennek a vidéknek átka a vizbőség. Viszont vannak, talán ép oly nagy terjedelmű homokpusztaságok, futóhomokok, ezeknek az átka a viz hiánya. A mit tehát a természet szeszélye ezek közt egyenlőtlenül osztott meg, azt az emberi tudomány, a munka és a kormányzó bölcseség van hivatva arányosan megosztani. (TJgy van! jobb felől.) így fog majd azután a mocsarak helyén búzakalász rengeni és igy lesznek majd a homokbuczkákból gyümölcsöskertek. Az emberi kultúra munkája következtében a Duna-Tisza közéből Európa éléstára lehet és azokat a terményeket, a melyeket közvetve majd ennek a csatornának lehet köszönni, maga a csatorna fogja a nyugati jó piaczokra kivihetni. És el fog következni az az idő, a mikor a DunaTisza köze nemcsak geografiailag, de közgazdaságilag is Magyarország szive lesz, az azt átszelő hajózási és öntöző-csatornák pedig azokat a funkcziókat fogják végezni, mint az emberi sziv működésénél az artériák és vénáserek. Sokat lehetne ennek a kérdésnek közgazdasági jelentőségéről, a nemzeti közvagyon ilyen megsokszorozásáról beszélni, azonban az embert önkéntelenül elvonják a kérdés anyagi, materiális részétől a szocziális és a nemzeti szempontok. A Duna-Tisza köze, t. ház, a színtiszta magyar fajnak a góczpontja; a nemzeti erő tartaléktőkéje itt van. Az ebből a tősgyökeres magyar fajból kiemelkedő, feltörekvő ujabb családok vannak hivatva arra, hogy a régi középosztály ritkuló sorait kiegészítsék és itt van az a kaptár, a melyből időnkint ki kell rajzania a magyarságnak az ország többi részeibe, hogy ott gyenge véreinket megerősítsük. (Helyeslés KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. V. KÖTBI. április 5-én, szombaton. 129 jobbfelöl.) Természetes, t. ház, hogy minél eresebb ebben a kaptárban a raj, annál erősebb lesz a magyar nemzeti politika hóditó ereje. (Ugy van! jobbfelöl.) De azt is tudjuk, t. ház, hogy a magyar népnek ezt a törzsét is megtámadták az utolsó évtizedek gazdasági válságai és hogy a nemzetközi szocziáldemokráczia eszméi itt is termékeny talajra és melegágyra találtak. Ha ezek a nemzetközi tanok a nagyváros proletár, mobil népességénél találnak kedvező talajra, azon végre is nem lehet nagyon csodálkozni és nemzeti szempontból nem is olyan túlságosan veszedelmes ez. Ha azonban az az országrész és a nemzeti társadalomnak az a rétege kezd hűtlen lenni a nemzeti eszméhez, a mely épen hivatva volna alapkövét képezni a nemzeti politikának, ez már végzetes veszedelmeket rejthet magában. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Ma már körülbelül tisztában vagyunk azzal, hogy az Alföld agrárszocziálizmusának okait két irányban kell keresni. Az első az Alföld gazdasági életének teljes egyoldalúsága és az alföldi nép gazdasági műveltségének meglehetős elmaradottsága, a második pedig a sok vidéken kielégítésre nem találó földéhség. Azt hiszem, a duna-tiszaközi csatorna segélyével mindezek a bajok többé vagy kevésbbó, kisebb vagy nagyobb mértékben orvosolhatók lennének. Ma az Alföldön jóformán csak egyoldalú szemtermelést űznek. Ez a népet csak az év meleg hónapjaiban foglalkoztatja; az év téli hónapjaiban teljesen foglalkozás nélkül van a nép, mert az agrikultura többi ágaihoz, vagy épen a házi iparhoz egyáltalában nem ért. Az öntöző csatornák segítségével, azt hiszem, rátérhetne a nép az agrikultura más ágaira is. Hogy az alföldi népben megvan ehhez is a talentum és a fogékonyság, ezt bizonyítja a Kecskemét vidékén a legutóbbi időben virágzásnak indult kerti és, gyümölcsgazdaság. (Ugy van! Ugy van!) Általában a hajózó csatorna bevinné a kereskedelmi eleven életet a régi betyárvilág homokbuczkái közé, vinne magával nagyobb kultúrát, és felébresztené a népben a ma még alvó közgazdasági és ipari szellemet is. (Helyeslés jobbról.) Viszont pedig azok az óriási területek, a melyeket igy művelhetőkké tennénk, kielégítenék a nép földéhségét. Minden talpalatnyi föld, t. ház, a melyet az emberi kultúra a mocsarak és a homokbuczkák világától elfoglal, ujabb területet nyit ennek a tőzsgyökeres magyar fajnak a propagácziójára és minden újonnan keletkező kis fehér tanya, a mely a mai pusztaságokon fog épülni, jelenteni fogja azt, hogy a magyar népnek ez a törzse egy ujabb ággal, egy ujabb rügygyel gyarapodott. (Helyeslés és tetszés jobbfelöl.) És, t. ház, napról-napra szaporodik azoknak a száma, a kik abban a meggyőződésben vannak, hogy a dunatiszaközi csatorna kiépítéséhez fűzött ezen reménységek nem délibábok, hanem reális valóságok, a melyeknek az igy gyökeresen megválto17