Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-83

83. országos ülés 1902 április k-én, pénteken. 115 az a nagy barátság teszi, a melyért mi évenkint a hadászat terén milliókat áldozunk, de a melyet kihasználni nem tudunk, hanem helyettünk kihasználja ő, mi csak fizetjük a terheket, de arra nem törekszünk, hogy mi is követeljük cserébe azon nagy terhekért, melyeket a hármas-szövetségért vállaltunk, azt, hogy legalább kereskedelmi irányzatunkban azon részekben, melyek első sorban a mi körünkhöz tartoznak, erővel és erőszakkal ki ne dobassunk. Ma Törökországban ugy az osztrák, mint a magyar kereskedelem dolgában a kiküszöbölés politikáját látjuk, a mely politikának megtestesítője Németország. A ki ezt nem hiszi, vagy máskép hiszi, tessék annak bizonyítani, mert a tények lépten-nyomon ezt mutatják. Én most nem megyek arra a térre, hogy mennyire élelmesek a mi kereskedőink és mennyire nem; én csak arról beszélek, hogy diplomácziánk mikép teljesiti ez irányban vetó-jogát, és hogy mennyire munkálkodik azon, miszerint az arravaló kereskedelmi erőinket oda vonzza. Ez a diplomáczia kötelessége. Megteszi ezt más diplomáczia, például a német diplomáczia, a melynek utolsó kiküldöttje, vagy akármelyik hittéritője, kereskedelmi és ipari szempontból is mindent megtesz a német érdekek előmozdítására. (Mozgás a széls'cíbaloldalon.) Ez ugy van, én is utaztam evangélikus hittérítőkkel, a kik nemcsak azért mentek oda, hogy ott a vallásukat erősítsék, ha nem hogy ott, a hol letelepszik, egyúttal a legmegbízhatóbb embere legyen a német közgazdasági politikának. Nessi Pál: Hát van nekünk külkereskedelmi politikánk ? Major Ferencz: Arról beszélek, hogy nincs nekünk külkereskedelmi politikánk, nincs is meg a komoly akarat, hogy ez irányban a hivatottak a kellő erőt kifejtsék. Ezt legjobban bizonyítja egy körülmény, a melyről már többször szóltam, azonban valami nagy reagálást nem láttam, de hiszem, hogy fogok találni reagálást legalább az ellenzék részéről, ha majd megjön a bosnyák vasutak kérdésének megbeszélésére az idő. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én a bosnyák viszonyokat állítom oda bizonyítékul, hogy egyáltalában nincs nekünk a külkereskedelemre gondunk, sőt ha volna is, megakasztják azt egy más oldalról, a Lajtántul, nem törődve azzal, hogy ők maguk is veszítenek, csak azért, hogy mi többet ne nyerjünk, mint a mennyit ők nyerhetnének. (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Visontai Soma : Á bosnyák ifjakat is a bécsi egyetemre viszik. Major Ferencz: Csak azért térek erre rá, hogy kimutassam, hogy nem mindig az oldja meg a kérdést, vájjon magyar diplomata áll-e az ügy élén, hisz Boszniában tudvalevőleg magyar ember áll az élén. Kubik Béla: Kállay magyar ember? (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Osztrák ! Sült osztrák !) Major Ferencz: Ha valaki találna a boszniai viszonyokban valamit, a miből meglátszanék, hogy magyar ember intézi Bosznia sorsát, azt nagyon tudnám üdvözölni. Nem hiszem azonban, hogy valaki be tudná bizonyítani, hogy ott vannak közgazdasági szempontból olyan dolgok, e melyekre rá lehet sütni, hogy azért történtek, mert magyar ember dirigálja évtizedek óta Bosznia sorsát. Ezt csak azért konstatálom, mert ez leginkább nyilvánul épen azon kereskedelmi és közgazdasági politikában, melyet Boszniában űznek. Már többször fölemlítettem, micsoda abszurd dolog az, hogy 23 évi okkupácziő után mi vasutainkkal nem mehetünk Boszniába, csak átrakodással és hogy nem megy tovább a keskenyvágányu vonal Szerajevónál, a mikor ott van orrunk előtt Maczedónia, a hol nekünk máiévtizedek óta kellett volna fűznünk a közgazdasági érdekeket, hogy befolyásunk a Balkánon a Levanteig biztosítva legyen, mert meg van erre a mód, az ut, a melyet az okkupáczióval vérrel és pénzzel szereztünk és a melyen a saját területünkön mehetünk odáig. Németország átugorja egész Ausztriát, a Balkánt, vasutakat épít KisAzsiában egészen a Perzsa-öbölig és megtalálja benne kalkulusát, mi még a szomszédságot sem használjuk fel. Ez az élhetetlenség! A napokban olvastam, hogy egy hamburgi és amerikai társaság rendes hajójáratot indít New-Yorkból egészen Odesszáig, közben több levantei kikötőt érint és lisztet meg gazdasági gépeket szállít. Minket tehát Amerikából megkerülnek. Pedig van nekünk egy kerületi hajózási részvénytársaságunk, a mely évente 90.000 forint szubvencziót kap. Nagyon szeretném, ha a t. miniszter ur utánanézne, vájjon ez a társaság a levantei járatok, a szállítmányok, kikötött díjtételek stb. dolgában megfelel-e annak a szerződésnek, a melyet vele kötöttünk, mert azért van ez a nagy szubvenczió, hogy Magyarország lisztje, gazdasági gépei stb. eljuthassanak Kis-Azsián át Levanteig, a maczedóniai kikötőkig. Jól tudom, hogy ha a miniszter ur utánanéz és hibákat talál, azokat itt el fogja mondani és így válasza megnyugtató lesz. Nessi Pál: Nem szabad megnézni! Major Ferencz: Tehát lenne gondoskodás arról, hogy feldolgozott termékeink, liszt, gazdasági gépek stb. eljuthassanak ezekbe a kikötőkbe, de ez még állandó kapcsot, állandó kereskedelmet nem adhat. De ha nekünk vasúti összeköttetésünk van Maczedoniával és a határig hatalmunkban van a díjszabásra vonatkozólag intézkedni, ez óriási különbség, hogy miként tudunk érvényesülni azzal a versenynyel szemben, a melyet Németország és Amerika részéről tapasztalunk. I)e hát mit látunk? Az a tétlenség, a melyet a Balkán-államokkal szemben ép ugy, mint Boszniával és Maczedoniával szemben tanúsítottunk, azt eredményezte, hogy az olasz agitáczió folytán Dalmácziában épugy meg van az 15*