Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-83

114 83. országos ülés 1902 április 4~én, pénteken. részben inproduktiv elemeknek nagyobb mértékben való betolakodását s úgyszólván a népen való élősködését. azt hiszem, sem Sándor Pál t. képviselőtársam, sem senki más nem tartja szükségesnek. Nem szólok én a szolid kereskedelem ellen, sőt én vagyok a legnagyobb hive. De szólok azon kereskedelmi irányzat ellen, a mely tulajdonképen csak a népen élősködik. Ezen kereskedelmi irányzat használja ki a kisiparosokat is a nyerstermények kiszolgáltatásával, ugy, hogy a kisiparos legtöbbnyire a nyers anyagot, csak uzsorakamatra szerezheti be. Azért a kisiparosok szempontjából is fel kell, hogy karoljuk a szövetkezeti intézményeket, mert különben a kisipart sem tudjuk lábraállitani soha. Hiszen a szövetkezeti intézmény tulajdonképen a huszadik század igazi vívmánya ; szövetkezeti utón lehet csak minden téren és minden irányban az improduktív elemet lehetőleg kiszorítani és a munkának megadni a becsületet és a méltó bért és csak igy tudjuk a kísérőket nagy eszmék és közgazdasági elvek keresztülvitelére egyesíteni. Ez az én felfogásom. Ugyanehhez szólva, t. h t. képviselő ur ama megjegyzése ellen is teszek kifogást, a melyet alkalmazott, hogy t. i. e szövetkezetek a fanatizmus gyúpontjai. A t. képviselő ur, ugy látszik, nem ismeri ezeket a szövetkezeteket. Én ismerem, mert magam is önzetlenül fáradok körülöttük és önzetlenül fáradnak azok is, a kik ilyeneket létesítenek. Nincs semmiféle politikai czéljuk. (Ellenmondás a jobboldalon.) Becsületes czéljuk, hogy megvédjék a hazának népét, polgárságát attól a kizsákmányolástól, a melynek ki van téve. Ez a czéljuk és semmi más. Torkig vagyok már azokkal a megjegyzésekkel, a melyek a fanatizmusról szólnak. Legyen szabad egy példát felhoznom. Épen a galgóczi választás alkalmából történt, hogy egy előkelő úriember barátjának levelet ír, a melyben a helyzetet igy jellemzi: »Annyira fanatizálták a népet, hogy semmikép sem volt rábírható arra, hogy a kormánypártra szavazzon.« Ha ez a fanatizálás, hogy saját polgártársainkat lelkesíteni tudjuk annyira, hogy semmiféle módon — hiszen tudjuk, hogy mily módok szerepelnek itt a kormánypárti korteskedésben — eltántorítani őket nem lehet, akkor ezt a fanatizmust üdvözlöm, üdvözlöm a függetlenségi párt részéről, üdvözlöm a kormánypárt részéről, ha igazán meggyőződésből fakad és ha a polgár ennek alapján megállja helyét és védi azt az irányt, a melyben szavazatát le akarja adni. (Helyeslés a baloldalon.) Azért határozottan el kell ítélnem azt a megjegyzést, hogy akadhatott valaki, a ki a szövetkezeti eszmét megtámadta, még pedig oly módon, a mint azt t. képviselőtársam tette, hogy ugyanis a szövetkezet tulajdonkép a kereskedő-elem megrontása és a fanatizmus fészke. Ezt visszautasítom! A tisztességes és szolid kereskedelemnek nem árt a szövetkezet, csak az a haj, a mint már előbbi beszédeimben kifejtettem, hogy Magyarország kereskedelmében •— tisztelet-becsület a kivételeknek — igen sok a selejtes elem, és sok kereskedőben nincs meg az az igazi hazafiság és hazaszeretet, hogy kereskedésébe magyar jelleget tudna önteni, hanem igenis kifelé gravitál. Látjuk, hogy az ilyen kereskedők üzletei csak fiókjai az ausztriai nagyobb üzleteknek, nem tudják magukat önállósítani és nem tudják megteremteni az igaz magyar kereskedelmet. Ezek után, t. ház, áttérhetek a külkereskedelemre. Azt hiszem, hogy oly ponthoz jutottunk, a hol legalább el kellene simulnia minden pártoskodásnak, a hol csak egynek szabad léteznie, annak az iránynak, hogy a magyar közgazdasági erők, a mennyire lehet, kifelé a szomszédság irányában is érvényesüljenek. Ez mindnyájunknak hazafias kötelessége pártkülönbség nélkül. (Helyeslés a bal- és a szélscíbaloldalon.) Sokan tudjuk azonban, hogy a külkereskedelemnek megteremtése vagy a mostam nívón való fentartása is nemcsak a parlamenti tevékenységtől függ, sőt mondhatom, sajnos, legkevésbbé függ ettől. Inkább függ a diplomácziai szervezettől és tevékenységtől, a melynek kötelessége éber szemmel nézni a szomszéd államokban, hogy miként fejlődnek a viszonyok és konjunktúrák ugy a magyar kereskedelemre, valamint az osztrák kereskedelemre, mert mikép beszédem fonalán ki fogom mutatni, egyformán pusztul a Keleten az osztrák és a magyar kereskedelem, igen nagy mértékben a rósz külpolitika és még inkább a diplomácziának nem eléggé tanúsított ébersége folytán. T. ház ! Én azok közé tartozom, a kik a magyar nemzetre nagyon fontosnak tartják a keleti irányzatot. Fontosnak tartom első sorban a Balkánt, azután pedig a Török-birodalom kisázsiai részét, mely piaczoknak mikénti megszerzését vagy megtartását életkérdésnek jelezhetem. Én többször jártam Kis-Azsiában, Konstantinápolyban és igyekeztem ott a viszonyokkal megismerkedni. Sajnosán csak azt tapasztaltam, hogy a minő nagy szimpátiát találtam irányunkban, oly kevéssé volt ezen szimpátia a saját magunk javára kihasználva kereskedelmi és közgazdasági szempontból. Épen ellenkezőleg, mintha az a szimpátia semmi se volna, pedig sokszor a szimpátia fölkeltéseért egy állam milliókat áldoz, hiszen az viszi előre a kereskedelmet, az az előpontja a kereskedelemnek. Nekünk nem is kellett azt megteremteni, mert megteremtette a helyzet és a körülmények. Ezt a szimpátiát azonban mi váltópénzre föl nem váltottuk, hanem mintha semmi se volna reánk nézve, elnéztük, hogy mikép nyirbálja útjait kereskedelmi irányzatunknak £12 a, szövetséges nagy, Németország, mikép rúg ki bennünket Kis-Azsiából és egész Törökországból és mikép teszi lehetetlenné a mi exisztencziánkat ott ipari és kereskedelmi szempontból. Ezt mind